Mindenszentek ünnepe

November 1-jén közös napon ünnepeljük az összes szentet, vagyis valamennyi megdicsőült lelket, akikről sokaságuk miatt a kalendárium külön, név szerint nem emlékezhet meg.

Keleten már 380-ban megemlékeztek minden vértanúról. A nyugati egyház liturgiájába IV. Bonifác pápának köszönhetően került be az ünnep, aki – miután megkapta a pogány istenek tiszteletére épült római Pantheont – 609. május 13-án Mária és az Összes Vértanúk tiszteletére szentelte fel.

III. Gergely pápa (731–741) kiszélesítette az ünneplendők körét: a „Szent Szűznek, minden apostolnak, vértanúnak, hitvallónak és a földkerekségen elhunyt minden tökéletes, igaz embernek” emléknapjává tette mindenszentek ünnepét. IV. Gergely pápa (827–844) döntése értelmében került az ünnep november 1-jére.

A Magyar Kurír teljes cikkét ide kattintva érhetik el.


Kolping nap Körmenden

Plébániánk Kolping Családja október 24-én szombaton ünnepelte megalakulásának 35. évfordulóját a Szombathely-Oladi -, Lenti Szent Katalin - és a Zalaegerszegi Kolping Család részvételével.

Nagy Lajos beszámolója a Körmendi Kolping Család Facebook-oldalán:

"Az ünnepet szentmisével kezdtük, amelyet Óra Krisztián plébános az egyesületünk prézese mutatott be. Prédikációjában kiemelte a közösség megtartó erejét és egymás iránti felelősségünket. Szentmise keretében a szombathelyiektől kapott szalag is felkötésre került a zászlónkra.

A következő program már a Közösségi házban történt. Prézesünk Adolf Kolping gondolatait és célkitűzéseit mutatta be prezentációs előadás keretében. A Béri Balogh Ádám táncegyüttes tagjai vidám táncos műsorukkal szórakoztatták ezt követően a kedves résztvevőket. Nem csak a saját tánctudásukban gyönyörködhettünk, hanem bennünket is táncra hívtak. Vendégeink megtekintették a 35 éves múltra visszatekintő kiállításunkat. Többen meglepődtek a sok-sok összegyűjtött és bemutatott legényegyleti és kolpingos emléken. A délelőtti program ebéddel és beszélgetéssel zárult.

Délután átsétáltunk a Batthyány kastélyba, ahol Móricz Péter igazgató vezetésével megtekintettük a kastélyt a kápolnával és a múzeummal egyetemben. Hálaadással és elköszönéssel zárult ez az emlékezetes nap."


Élő Rózsafüzér zarándoklat Körmenden

Október 23-án, nemzeti ünnepünkön, péntek délután 4 órakor plébániánk lelkes csapata Élő Rózsafüzér zarándoklatra indult a plébániatemplomtól. Az imádságot városunk lakóiért, nemzetünkért, a hazáért életüket feláldozó testvéreinkért ajánlották fel. A város utcáin, a Batthyány templomot és a Kórházkápolnát érintve a rózsafüzér ütemes, határozott és békés sorai töltötték be és szentelték meg az időt és a teret, ahol áthaladtak. A közös imádság az esti szentmisével zárult. Köszönik mindenkinek a készséget és a meghozott áldozatot, amellyel csatlakozott a zarándoklathoz, Szűz Máriának, a Magyarok Nagyasszonyának könyörgését kérve.

Forrás: Plébániánk Facebook-oldala. Egyházmegyénk honlapjának képes tudósítását ide kattintva érhetik el.


Igazságosabb és testvériesebb világot! – 30 év után – Bemutatták a püspöki konferencia új körlevelét

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia tagjai az Igazságosabb és testvériesebb világot! című, 1996-ban megjelent társadalmi körlevél megjelenésének 30. évfordulóján azonos címmel tették közzé új, társadalmi kérdésekkel foglalkozó körlevelüket. A dokumentumot október 19-én mutatták be Budapesten, a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen.

A Magyar Kurír teljes cikkét ide kattintva érhetik el. A körlevelet közvetlenül ide kattintva tölthetik le Pdf formátumban.


Egyházmegyei családi lelkinap Körmenden

2026. november 21-én plébániánk ad otthont az egyházmegyei családi lelkinapnak. A részletes programot és a regisztrációs űrlapot a csalad.martinus.hu honlapon ide kattintva érhetik el.


Leó pápa visszatért a Vatikánba, miután kiengedték a kórházból

XIV. Leó pápát október 17-én, szombat délután kiengedték a Gemelli-klinikáról, és visszatért a Vatikánvárosi Államban levő pápai lakosztályába, ahol október 18-án, vasárnap ő fogja vezetni az Úrangyala imát.

A Magyar Kurír teljes cikkét ide kattintva érhetik el.


Tegyük meg a szeretet lépéseit - Karitász ünnep Körmenden

A Szombathelyi Egyházmegyei Karitász ünnepségére került sor október 17-én Körmenden a Szent Erzsébet plébániatemplomban. A szentmisét Dr. Székely János megyés püspök mutatta be a szeretetszolgálat cselekedeteit végző karitász tagoknak, akikkel zsúfolásig megtelt a templom.

Egyházmegyénk honlapjának teljes képes tudósítását ide kattintva érhetik el, ahol Püspök atya szentbeszédét és Kiss István karitász igazgató ünnepi gondolatait is visszahallgathatják.


EWTN: Igehirdető - Óra Krisztián plébános - 2026.10.16


XIV. Leó pápa újra munkába állt a Gemelli-kórházban

Szabályosan zajlik XIV. Leó pápa műtét utáni felépülése a római Gemelli-kórházban. Az október 15-én, csütörtökön közzétett orvosi jelentés szerint a mellkasröntgen a megoperált tüdő megfelelő regenerálódását mutatta, a rutinvizsgálatok eredményei normálisak. A Szentatya önállóan végzi mindennapi tevékenységeit, részt vett a szentmise koncelebrálásában, és újrakezdte munkáját is.

A Vatican News teljes cikkét pedig ide kattintva érhetik el.


Szent Márton nyomában

Városunk is rajta van a Szent Márton Európai Kulturális Útvonalon. Ennek kapcsán október 8-án, csütörtökön este a Hubertus Borozó teraszán gyűltünk össze a körmendi Szent Márton Információs Pontnál. Az este folyamán először Wächterné Lakatos Ágnes számolt be a kunszentmártoni nemzetközi konferenciáról, majd Orbán Róbert mutatta be a Szent Márton nyomában a Dél-Alföldön című kötetet. Plébániánk fiataljai gitáros ifjúsági énekekkel tették szebbé a közös összejövetelt.


Forrás: Plébániánk Facebook-oldala


Hitre építve talpra állni – Dr. Székely János megyéspüspök előadása Körmenden

A Szombathelyi Egyházmegye alapítása egy olyan sorsfordító pillanatot idéz fel, amikor a magyarságnak sikerült a hitre építve talpra állnia, mondta dr. Székely János megyéspüspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke október 5-én Körmenden, a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége helyi csoportjának meghívására tartott előadásán. Hangsúlyozta: igazi, közös jövőt ma is csak akkor építhetünk, ha képesek vagyunk letérdelni a „középső keresztfához”, és elfeledjük a széthúzást. Püspök atya az egyházmegye alapításának lelki és történelmi gyökereit mutatta be, hiszen jövőre, 2027-ben ünnepli alapításának 250 éves évfordulóját az egyházmegye.

Egyházmegyénk honlapjának képes tudósítását ide kattintva a Magyar Kurír cikkét pedig ide kattintva érhetik el.


Nyugdíjasok zarándoklata Körmenden

Szeptember 27-én, vasárnap nyugdíjas zarándoklatnak adott helyet a plébániánk. Az egyházmegyei nyugdíjas zarándoklat egyik programja Dr. Kürnyek Róbert atya beszélgetése volt a Legyetek szeretettel című, Brenner János életéről és vértanúságáról készült film szereplőivel, Jámbor Nándorral, Mihály Péterrel és Kiss Szilviával.

Plébániánk Facebook oldalának a beszélgetésről készült képes tudósítását ide kattintva Plébániánk YouTube csatornáján is megtekinthetik.

Egyházmegyénk honlapja részletesen, több mint száz képpel illusztrálva számolt be a zarándoklatról:

Legyenek mézes hetek, hónapok és évek − Nyugdíjasok zarándoklata Körmenden

Elsőként Óra Krisztián plébános atya röviden bemutatta a templomot és a benne található érdekességeket. Ezután került sor a Brenner-film szereplőinek beszélgetésére, amit a beszámolóban teljes egészében meg is hallgathatnak. A lebilincselő beszélgetés után szentségimádással folyatatódott a délután, melyet Óra Krisztián atya vezetett.

Ezután Gulás Márton megérintő tanúságtétele következett, aki az alkoholizmus rabságából szabadult, s amit szintén meghallgathatnak a honlapon. A délután programját szentmise zárta, melyet Fekete Szabolcs Benedek segédpüspök atya mutatott be. Az ő szentbeszédét is meghallgathatják a beszámolóban. A szentmise után Szabolcs püspök atya meghívta a jelenlévőket a plébániakertbe kötetlen beszélgetésre, találkozásra, agapéra.

A teljes beszámolót a Szombathelyi Egyházmegye honlapján ide kattintva érhetik el. A tudósítást a Magyar Kurír is átvette, ezt Ecet helyett mézet – Nyugdíjasok zarándoklatát tartották Körmenden címmel válogatott képanyaggal ide kattintva tekinthetik meg.


Katekizmus egy év alatt podcast Fábry Kornél atyával

2027. január 1-jétől Fábry Kornél püspök atya 365 napi podcast-epizód során végigolvassa a Katolikus Egyház Katekizmusát. A hallgatót végigvezeti a Katekizmus négy fő részén, miközben magyarázatokkal, felismerésekkel és bátorítással segíti az elmélyülést.

A Zarandok.ma teljes cikkét ide kattintva, a YouTube-lejátszási listát pedig ide kattintva érhetik el.


XIV. Leó pápa 2027. évi imaszándékai

A Pápa Imavilághálójának hivatalos honlapja szeptember 4-én közzétette XIV. Leó pápa 2027. évi imaszándékait. A pápa imaszándékai a világ iránti irgalomból születnek, és az emberiség előtt álló kihívásokat, valamint az Egyház küldetését fejezik ki. Amikor a pápa ránk bízza imaszándékait, segít közelebb kerülnünk Krisztus Szívéhez, hogy az Ő szemével tekintsünk a világra: „Fontos hangsúlyozni, hogy feladatunk nem csupán az, hogy teljes bizalommal engedjük: Krisztus Szíve a saját szívünkbe árassza szeretetének szépségét, hanem az is, hogy biztosítsuk: ez a szeretet elér másokhoz is, és az életünk által átalakítja a világot.” (Dilexit Nos, 198).

A Szentatya által a Világméretű Imahálózatára bízott 2027-es imaszándékok olyan lelki és pasztorális útként jelennek meg, amely képes megérinteni a keresztény élet középpontját és a kortárs világ leginkább kézzelfogható határait egyaránt. Egy egyszerű meggyőződést visszhangoznak: amikor az Egyház hűséggel imádkozik, megtanul Krisztus szemével látni, és tisztább, türelmesebb, valamint bátrabb szeretettel szolgálni. A Pápa Imavilághálózata digitális formátumban teszi elérhetővé ezt a pasztorális segédanyagot, hogy segítséget nyújtson a plébániáknak, közösségeknek és minden hívőnek a Szentatya imaszándékainak megosztásában és terjesztésében.

A teljes angol nyelvű cikket a popesprayer.va honlapon ide kattintva, az imaszándék-füzet magyar nyelvű fordítását pedig plébániánk honlapján ide kattintva érhetik el.

Friss hírek

Kezdőlap

Adventi naptár 2026

Hírarchívum:   2027   2026   2025   2024   2023   2022   2021   2020   2019   2018

Legújabb frissítések:    Bibliagyűjteményünk  –  Plébániánk templomai