Plébániánk ifjúsági közösségének megemlékezése a körmendi temetőben






Immár hagyományosan, november 1-én az esti szentmise után plébániánk ifjúsági közössége ellátogatott a körmendi temetőbe, megemlékezve az elmúlt év összes elhunytjáról, különösen azokról, akik egykor plébániánkhoz tartoztak és oszlopos tagjai voltak egyházközségünknek.

Ebben az évben is megemlékeztünk plébániánk egykori ministránsáról, Laposa Istvánról, Pistiről, imádkozva lelki üdvösségéért és kérve az ő közbenjárását újabb szolgálattevőkért. Mint minden évben, úgy most is megemlékeztünk plébániánk egykori papnövendékéről is, Zsámár Péterről, akinek példájára és bizonyosan közbenjárására is, időről-időre újabb papi hivatások születnek egyházközségünkben.

A régi és az új temető főkeresztjeinél pedig imádságos szívvel gondoltunk minden elhunytra, akik a körmendi temetőben nyugodnak. Imádságainkat különösen azokért ajánlottuk fel, akikért nem imádkozik senki sem. Hálásan köszönjük Buda Brigittának és Kaszás Csaba káplán atyának a szervezést és a közös imádságot!
(Rákos József)


Forrás: Plébániánk Facebook-oldala

(A képekre kattintva teljes méretben nyílnak meg.)