Templomok



Szent Erzsébet Plébániatemplom
Körmend


Körmenden általában sietősen utaznak át a Graz vagy Budapest felé tartók, a 86-os vagy a 76-os út ráadásul el is kerüli a várost. Akik megállnak, legfeljebb a Batthyány-kastélyt csodálják meg, amely mindenképpen a város legnevezetesebb látnivalója, s szinte kínálja magát az átutazónak is.

A szintén középkori eredetű Szent Erzsébet-plébániatemplom szerényen húzódik meg az öreg házaktól közrefogott félreeső Petőfi téren. Külseje nem hivalkodó. Nincs égbe törő tornya, nincsenek szemet gyönyörködtető külső díszei, még csak arányaiban sem különleges.

Talán éppen ezért meglepő, hogy a belépőt nem várt harmónia, nemes egyszerűség, és a barokk kor életvidám hangulata fogadja. Az építtetők és építők tudták, hogy a templomnak lelki igényeket kell kielégíteni: itt mindennek áhítatra kell indítani, hiszen ez a hely az imádság helye.

Történeti áttekintés

Írott források alapján a város és a templom történetét a XIII. századtól tudjuk nyomon követni. Körmend első ismert okleveles említése egy 1239-ből ránk maradt ítéletlevélben van, amelyből kiderül, hogy királyi birtok volt, lakói pedig királyi hospesek, vagyis a királyi birtokra külföldről, vagy az ország más részeiből vendégként letelepített népek voltak. A hospesek a király különös védelme alatt álltak, és kiváltságokkal rendelkeztek. A körmendiek IV. Béla királytól kapták privilégiumukat 1244-ben. Ennek egyik pontja biztosítja a szabad végrendelkezés jogát is. Ha bárki törvényes örökös nélkül hal meg, összes javait szabadon hagyhatja vagy a Körmenden épült egyházakra, vagy rokonaira. Ebből tudjuk, hogy ekkor már állt a templom a városok sorába emelt településen. Az okirat nem említi a templom védőszentjét, de föltételezhetjük, hogy a jelenlegi plébánia­templom őséről van szó.

A városi kiváltságok, és a fontos kereskedelmi utak találkozása gyors fejlődést eredményezett. Gazdagodott a város, gazdagodtak a polgárai, akik főleg kereskedelemmel, kézművességgel és földműveléssel foglalkoztak.

Körmend jelentős vallási központja lett a környéknek, hiszen a XV. század elején már három temploma és kolostora is volt. Ezt egy végrendeletből tudjuk, amelyben 1429 körül Körmendi István keres­kedő javait a Szent Erzsébet-templomra, a Szent Márton-templomra, és az ágostonos szerzetesek Mária-kolostortemplomára hagyta. (A két utóbbi templomról szinte semmit sem tudunk. Nyomtalanul eltűntek. Minden bizonnyal 1532-ben a Bécs ellen vonuló törökök pusztították el. A kolostor, amely 1274-ben már létezett, a városi tanács B épülete, a régi járásbíróság helyén állt, a Szent Márton-templom pedig a Kölcsey úti általános iskola helyén.) Ránk maradt egy másik végrendelet is, amely szintén javakat hagy a templomra 1489. április 16-án. Ellenbach János rendelkezik úgy, hogy körmendi malmainak jövedelméből tizedet adjanak a Szent Erzsébet-templom­nak. Ennek fejében a Szűz Mária-oltárnál naponta énekes misét kötelesek bemutatni. A város ekkor a monyorókeréki Ellenbach család tulajdona volt, és ők voltak a templom kegyurai is.

Talán nem tévedünk, ha Szécsi Borbálában és fiában, Ellenbach Jánosban tiszteljük templomunk építtetőjét, akik a kicsi, rossz állapotban lévő Árpád-kori templomot egy nagyobb és díszesebb gótikus stílusúval cserélik fel. Ez a föltevés még valószínűbb, ha tudjuk Ellenbach Jánosról, hogy családi székhelyükön, Monyorókeréken várat, pálos kolostort, plébániatemplomot építtetett, és a környék több templomát szintén ő emeltette. Ezek alaprajzukban, stílusjegyeikben is hasonlóságot mutatnak Körmend késő gótikus templomával.

A mai templom is félreérthetetlenül magán viseli e jegyeket a támpilléres sokszögű szentéllyel, a pillérek közt kibontott csúcsíves ablakhelyekkel. Ezek jellegzetesen késő gótikus formák, amelyek a XV. század végére és a XVI. század elejére jellemzők.

A gótikus templom 1490 körül épülhetett. Kripta is volt alatta, mert 1544-ben Erdődy Péter, aki ekkor Körmend ura-végrendeletében meghagyta, hogy a Szent Erzsébetről elnevezett plébániatemplomban temessék el.

A XVI. század második felétől nehéz, bonyolult történelmi idő következett. Pusztult, szenvedett a város is, temploma is. A többször megismétlődő, hol Bécs, hol Kőszeg, hol Szentgotthárd ellen vonuló török hadjáratok pusztították a környéket.

A reformáció elterjedésével, 1590-ben ez a templom is a hitújítók kezére került. A protestánsok 1643-ig használhatták, amikor Batthyány Ádám visszatért ősei hitére. A templom ettől az évtől kezdve újra a katolikusoké lett. 150 éves török uralom elmúltával sem nyugodhatott meg Kör­mend, hiszen a környéken folytatódtak a csatározások a kurucok és a labancok között. Ha nem dúlt éppen háború, akkor a tűz pusztított, vagy a szeszélyes Rába áradása.

Nem csoda, hogy a Kazó-féle egyházlátogatási jegyzőkönyv szerint 1698. december 6-án a templom szomorú képet mutatott. Tornya lerombolva, a sekrestye romos, de a templom használható. Tetejét cserép fedi, a mennyezete gerendás-táblás szerkezetű. A jegyzőkönyv megjegyzi, hogy egészében renoválásra szorul. A templomot 1730­31-ben újították fel. Tornyot építettek, a kicsi fakórust nagyobbal cserélték fel és sekrestyét is készítettek. Belül a kor ízlése szerint barokk stílusban alakították át. Ma is így látható, noha a későbbi korokban még kisebb mértékben változott a templom belseje. Ezt a nagyszabású felújítást több mint 200 év múlva, 1938-ban követte egy jelentős külső-belső tatarozás. Azóta 1968-ban kívül, 1980-ban pedig belül újították fel a templomot.

Az Árpád-kor templomai

Az Árpád-kori Körmend eredetileg két településből állott, amelyet az itt találkozó kilenc fontos út közül az észak-déli irányú osztott ketté. A település nyugati részén volt a Szent Márton-templom, az őslakos­ság házaitól körülvéve, míg a keleti részen a Szent Erzsébet-templom állt és a vendégnépek házai. Az Árpád-kori királyi telepítésű falvak, városok jellegzetessége, hogy szabályos utcahálózat közepén főteret alakítottak ki plébániatemplommal. A városképhez hozzá tartozott még a kolostor és annak temploma, amely a hospesfalu északi oldalán a vásártér mellett állt, mint általában a koldulórendek kolostorai. A kolostort vilhelmiták, majd ágostonosok lakták.

A legrégibb körmendi épület, amelyről írott forrás említést tesz, 1244-ben, a vendég népek plébániatemploma, templomunk őse. Szent Erzsébetet azért választhatták védőszentjévé, mert ebben az időben, 1235-ben avatták szentté, is ily módon is kifejezték tiszteletü­ket iránta, ugyanakkor hálával gondoltak IV. Béla királyra is, aki betelepítette őket és édestestvére volt Erzsébetnek.

Sajnos az Árpád-kori Körmend templomai nem maradtak ránk. Csak elképzelni tudjuk a három Árpád-kori templomot. Segíthet ebben a közeli magyarszecsődi XIII. század közepén épült templom, vagy a kissé távolabbi őriszentpéteri és veleméri templom is.

A templom leírása

A mai plébániatemplom még magán viseli a gótikus stílus jegyeit. Szentélye támpilléres és sokszögű. A pillérek közt csúcsíves ablakhelyek láthatók. A déli, keleti és északi oldalon támpillérekkel tagolt.

A szentély mellett északon áll a sekrestye, déli oldalán pedig gyóntatófolyosó épült. Ez utóbbi falába beépítve régi sírkövet láthatunk, amely a templom körül az Árpád-kortól a XIX. századig használt temetőből való. A nyugatra néző homlokzat alkotóeleme a torony. A templom belső terét két részre osztja a diadalív: a keskenyebb szentélyre és a tágabb hajóra.

A kétszárnyú, nagy tölgyfa ajtón belépve az orgonakarzat alá jutunk, ahonnan figyelmünk egyenesen a barokk főoltárra irányul. Az oszlopos, szobrokkal díszített, gazdagon aranyozott oltár a XVIII. század elején készült. Az oltárkép a templom védőszentjét, Árpádházi Szent Erzsébetet ábrázolja udvarhölgye kíséretében, amint alamizsnát oszt a szegényeknek. A segélyre várók nyomorékok, öregek, árvák, özvegyek. A jótékonykodást vidáman szemlélik az égből az angyalok. Az oltárkép mellett a két nőalak, Avilai Nagy Szent Teréz és Sziénai Szent Katalin szobra áll. A széles, aranyozott keretbe foglalt képet a gróf Kinski család címere kapcsolja össze a fölötte lévő kisebb képpel, a Szentháromság jelképével. Fönt Keresz­telő Szent János látható kereszttel a kezében, a szalagon a felirat: Ecce Agnus Dei (Íme, az Isten báránya). Jobb kezével a tabernákulumra mutat. Különösen szép a tabernákulum faragott ajtaja, amely az utolsó vacsorán ábrázolja Jézust. Az apostolok áhítattal figyelik a kenyértörést végző Mestert, csak Júdás fordul el, és indul, hogy elárulja őt. Jobb kezében szorongatja pénzes zsákjában az árulás díját.

Megcsodálva az oltárépítményt, a szobrokat, a képeket, az angya­lok sem kerülik el a figyelmünket: összesen 22 angyal mosolyog ránk. 13 szobor alakban, 9 pedig festve. Az oltár készítői ismeretlenek.

A szentély mennyezetének képeit Strauss Pál készítette 1938-ban. Ez az év a magyar nép és a magyar egyház jelentős éve volt. Szent István halálának 900. évfordulójára emlékeztek, s ebben az évben került megrendezésre Budapesten az Eucharisztikus Világkongresszus. Az eseményeket egy-egy kép örökíti meg. Szent István király, fia halála után, kétségek közt élte öreg napjait. Súlyos teherként nehezedett rá, hogy kire hagyja országát, aki az éppen megszületett államot bölcsen kormányozná. Halála előtt Szűz Mária anyai pártfogása alá helyezi népét és országát. Ezt a pillanatot örökítette meg a művész. A király térdre borulva kínálja föl a fejéről levett koronát, amelyet angyalok visznek a gyermekét ölében tartó Isten Anyja elé. A képen olvasható évszám az esemény dátuma: 1038.

A középső kép témája az Oltáriszentség tiszteletére rendezett Eucharisztikus Kongresszus céljának képi megfogalmazása: Jézust a kenyér és a bor színe alatt az Oltáriszentségben minden nép imádja. Köztük láthatók távoli kontinensek képviselői, gyermekek, öregek, szegények, gazdagok. A pap arcvonásait a művész az akkori plébánosról, Gyöngyös Ferencről mintázta. Jól látható a kongresszus jelvénye és az évszám: 1938.

A harmadik mennyezetkép méretben csak fele a másik kettőnek. A kereszténység győzelmének az allegóriája a pogányok fölött. Három évszám látható, amely a tatárjárásra (1242), a mohácsi vészre (1526) és a szatmári békekötésre emlékeztet (1711). A pogány jelvények lehanyatlanak, a kereszt fölemelkedik.

A mennyezet díszítését kiegészíti hat medaillon, díszes, festett keretben.

1. IV. Béla király leányát, Boldog Margitot Istennek ajánlja. A tatárok elől menekülő király végső szükségében a még meg sem született gyermekét Istennek ajánlja. Hároméves korától a veszprémi domonkos nővérek nevelik, majd az atyja által épített kolostorban éli Istennek szentelt életét a Nyulak szigetén.

2. Boldog Margit hamvait 1526-ban Körmendre hozzák. A régi körmendiekben mais él a hit, hogy a török elől menekülő domonkos apácák a Nyulak szigetéről ide jöttek és magukkal hozták Margit ereklyéit. Neves történetírók is állítják ezt, de a bizonyítékok éppen amellett szólnak, hogy a margitszigeti apácák Nagyváradon, Kassán, Nagyszombaton át Pozsonyba menekültek. Árpád-házi Boldog Margit földi maradványai még 1672-ben is Pozsonyban voltak. Igaz, hogy menekültek a török elől Körmendre szerzetesnők 1543-ban, de ők a veszprémvölgyi cisztercita apácák voltak.

3. Szent Imre herceg tanítójával, Szeret Gellért püspökkel. A velencei származású szerzetest Szent István fia nevelőjévé tette, később pedig Csanádi püspökké. Istvánt, Imrét és a vértanú Gellért püspököt Szent László uralkodása idején, 1083-ban együtt avatták szentté.

4. Szent László király, a nagylelkűség példája. A kép érdekessége, hogy a király alakja mellett a „szegények orvosát", dr. Batthyány­Strattmann Lászlót ismerjük föl. A Batthyány család 1604-től kegyura a templomnak.

5. Szent Erzsébet, a szegények vigasza. Mint őrgrófné, nem élt haszontalan életet, hanem különleges érzékkel karolta fel a nyomorúság áldozatait, nem kímélve sem önmagát, sem vagyonát.

6. Szent Erzsébetet kiűzik Wartburgból. Férje halála után nem nézik el Erzsébet tékozló emberszeretetét a rokonai, ezért gyermekeivel elhagyja a várat. Az özvegyi vagyonából alapított marburgi ispotályban kórházi szolgálattal tölti napait haláláig.

A szentély központjában áll az új oltár, amely Bardon Alfréd tervei alapján készült, 1980-ban. Ebben az évben történt a falfestmények renoválása is Závory Zoltán vezetésével.

Az új liturgikus teret kétoldalt egy-egy szobordíszítésű mellékoltár szegélyezi: Szűz Mária és Jézus Szíve oltára. Mária életnagyságú szobra a legszebb barokk Mária-szobrok egyike. A szemben álló oltár 1950 előtt Nepomuki Szent János tiszteletére volt szentelve. Ekkor került a régi Szent János helyére a Jézus Szíve szobor. Szent János szobra az orgonakarzat alatt lévő fülkében látható.

A diadalív bal oldalára építették a szószéket, amelyet aranyozott domborművek díszítenek. A domborművek a következők: föltáma­dás, Jézus lecsendesíti a háborgó tengert, a naimi ifjú föltámasztása, Jézus és a gyermekek, Jákob kútjánál a szamarai asszonnyal, Keresz­telő Szent János megkereszteli az Üdvözítőt a Jordán folyóban, Jézus és egy farizeus.

A diadalívet középütt Krisztus, kétoldalt Szent Erzsébet és Szent Margit alakja díszíti.

A faragások, az oltárokon lévő gyertyatartók és a stációk keretei 1938-ban készültek.

A hajóban lévő két oltár közül a szószék melletti Szent Antal oltára nem jelentős alkotás. A jobb oldalon értékes XVIII. századi képekkel a Szent Anna-oltár áll. A nagyobbik festmény előterében Mária ül a kis Jézussal, mögöttük Szent József és Szent Anna alakja látható. A fölső, kisméretű, ugyancsak vászonra festett olajkép Jézus születését ábrázolja. A Kisded jászolban fekszik, édesanyja és Szent József virraszt fölötte, s az angyalok imádják. Az oltárhoz tartozik két szent királyunk, István és László kora barokk, remekmívű szobra.

Úgy tűnik, hogy a megrendelők különös gonddal válogatták szobrászaikat. Ezt bizonyítja a keresztkút szoboregyüttese is, amely Jézus megkeresztelését ábrázolja. Ismeretlen, nagy művész érett alkotása, aki nagyon jártas volt mesterségében és ismerte a barokk szoborkészítés minden titkát.

A hajó mennyezetdíszítése egyszerűbb a szentélyénél. A négy csehboltmezővel fedett hajómennyezeten Szent József, Assisi Szent Ferenc és a négy evangélista van megfestve. A karzat feletti részen Istent dicsérő angyalok csoportjai láthatók. Négy keresz­tény szimbólum került a boltmezők közepére: a bárány (Isten báránya), a kereszt (a megváltás eszköze), a pelikán (az áldozatvállalás), a lángoló szív (a határtalan szeretet) szimbóluma. A padok különösebb díszítés nélküliek, tartósak, tölgyfából készül­tek. Az orgonát a pécsi Angster cég készítette 1911-ben. Kétmanuálos. Négy harangja van a templomnak. A régi megmaradt Mária-harang kb. 300 kg. A másik három 1923 karácsonyára készült el. A nagy, vagy Jézus Szíve harang 582 kg, a Szent Erzsébet-harang 151 kg (Batthyány-Strattmann László ajándéka), a lélekharang 59 kg (a 21 éves korában elhunyt Batthyány Odön emlékére). A hajó déli falához 1938-ban gyóntatófolyosót építettek. Ennek leválasztott része ma a Szent Kereszt-oltárral kápolna. Az itt elhelyezett keresztúti stáció - tölgyfából faragva - B. Kopp Judit alkotása.

A templom déli oldalán található a Batthyány-oratórium. Jelenleg emlékhely, szerény múzeum. Dr. Batthyány-Strattmann Lászlóval kapcsolatos emlékek találhatók benne. Az ősi Batthyány család e rendkívüli tagja 1870. október 28-án született Dunakilitiben. Atyja ellenkezésére ellenére az orvosi egyetemre iratkozott be, és 1900-ban orvosi diplomát szerzett. Először Köpcsényben, majd az első világhá­ború után körmendi kastélyában modern kórházat létesített, ahol elsősorban a szegényeket ingyen kezelte. Naponta 8100 beteget kezelt és sikeres szemműtétek ezreit hajtotta végre. Szolgálata legna­gyobb eredményének az embertestvér testi-lelki gyógyulását tekintet­te. A kórházból távozó szegényeket útiköltséggel, szemüveggel, gyógyszerrel és egyéb segítséggel látta el. Coreth Mária Teréziával kötött házasságából 13 gyermeke született. Hosszú, súlyos rákbetegségét példás türelemmel viselte, 1931. január 22-én szentség hírében, Bécsben halt meg.

Koporsója a családi sírboltban van, a németújvári ferences templomban.

Az oratóriumban találhatók az eredeti bútorok mellett a szemműtéteknél használt műszerei, továbbá írásai is. A templom bejáratánál található festmény őt ábrázolja. Závory Zoltán alkotása.