Batthyányak



Coreth Mária Terézia
Dr. Batthyány-Strattmann László hitvese



A körmendi Batthyány-év során könyv jelenik meg a "Testis temporis" sorozatban Batthyány Boldog Lászlóról. Úgy gondolom, ha megemlékezünk a szentéletű hercegről, meg kell emlékeznünk ugyancsak szentéletű hitveséről Coreth Mária Teréziáról is. Batthyány Boldog László életútja akkor vált egyenessé, amikor szentségi házasságot kötött Coreth Mária Teréziával. Ő emelte ki Batthyány Lászlót a bizonyos fokig céltalan életéből és indította el az életszentség útján. Valóban egyek voltak testben és lélekben, egymást segítették az életszentség magaslataira. Batthyány László boldoggá avatásakor, 2003. március 23-án, meg is fogalmazták egyesek, hogy férje képe mellé kívánkozott volna hitvestársáé is. A körmendiek szerint is "nagyobb szent volt, mint férje." Ezen életrajzhoz kevesebb anyag áll rendelkezésre, mint férjével kapcsolatban, de így is előttünk áll egy példás hitves, és családanya, közösségért dolgozó, hívő asszony.

Coreth Mária Terézia családja

Egyik családtag megjegyzése: mama élete Dosztojevszkij tollára lenne méltó. Érdekfeszítő regényt lehetne írni a családról. Coreth Mária Terézia apai ágon tiroli, anyai ágon orosz-francia elődöktől származott. Apai nagyszülei: Coreth Rudolf ( sz. 1807. június 30.), és Carolin Wagensperg, (sz. 1810. október 13.). Mindketten Grazban haltak meg. Az ő házasságukból született Bécsben Mária Terézia édesapja, Karl Coreth 1837. január 2-án.

Anyai nagyszülei: Theophil Pankratyev Kherson kormányzója volt; nagyanyja, Celestine Fonton de l’Etany la Ville egy Konstantinápolyban letelepedett francia nemesi családból származott. A család férfitagjai többnyire diplomáciai pályán haladtak. Celestine Pisában halt meg fiatalon, tüdőbajban. Ő római katolikus volt, férje Theophil Pankratyev orosz-ortodox, s Odesszában hunyt el 1859-ben.

Az ő leányuk volt Anna Pankratyeva, aki 1850. október 16-án született a Fekete-tenger partján fekvő Khersonban. Szüleit korán elvesztette, s gyámja a Sacré Coeur nővérekhez adta be nevelésre. Keresztlevele szerint a görög-ortodox egyház tagja volt, de anyja, Celestine katolikusnak nevelte. Hat évet töltött a nővérek intézetében, a katolikus hitre tért, s a bécsi Stephansdomban tette le a niceai hitvallást.

Anna fiatalon ment férjhez Julius Jager osztrák tengerésztiszthez. Házasságuk rövid ideig tartott: Jager 1869-ben, a Novarra fregatt felrobbanásakor meghalt, 14 nappal azután, hogy fiuk, Theophil megszületett. Anna ekkor még csak 20 éves volt és Triesztben élt. Ott ismerkedett meg Karl Coreth katonatiszttel. A fiatalember éppen a máltai lovagrendbe készült belépni, de olyan szerelemre gyulladt Anna iránt, hogy szándékáról táviratban mondott le. 1873-ban volt az esküvő. Boldog házasságukból öt gyermek született. Ezek közül a legidősebb Mária Terézia, aki 1874. november 10-én született Bécsben. Nagyon előkelő keresztanya tartotta keresztvíz alá: Mária Terézia főhercegnő, Ferenc József testvére. A keresztapa pedig Károly Lajos főherceg volt. Karl Coreth 1894. október 23-án egy vadászaton, 57 éves korában, váratlanul meghalt. Négy fiú és két lány maradt utána, szinte még mind gyermek: Mária Terézia, Ferdinánd, Ottilie (Lilly), Maximilián és Emmerich, és Anna előző házasságában született Theophil. A fiatal özvegy számára nehéz idők következtek.

Mária Terézia, ahogy a családban becézték Misl (Mizl) 20 éves koráig szintén a Szent Szív nővérek internátusában nevelkedett. Onnan kikerülve 1894-től - főherceg keresztszülei segítségével - Blanka főhercegnő udvarhölgye lett Zágrábban (Agram). Sok emberrel került kapcsolatba. Többek között megismerkedett és összebarátkozott a fiatal Pálffy házaspárral. Az asszony (Liczy) Batthyány László testvére volt. Liczy nővére, Blanka szintén egy Pálfyhoz ment feleségül. A két testvérnek nagyon megtetszett Coreth Mária Terézia. Meghívták Magyarországra, mert szerették volna összehozni bátyjukkal, Lászlóval. Blanka köztudottan jeles házasságszerzői talentumokkal rendelkezett… Mizl a Bécs melletti Ebreichdorfban már látta Lászlót, de ő akkor teljesen orvosi tanulmányainak élt, kerülte az embereket. A találkozó 1898 nyarán volt Blankánál. A testvérek nagyon óvatosan jártak el, mert tudták, hogy László semmit sem utál annyira, mint a társasági életet, s nem akarták testvérüket elriasztani. László is nagyon jól tudta, hogy mint gazdag örököst, mennyire nézegetik a lányos mamák… Mizlnek 1898 szeptemberében vissza kellett mennie Erzsébet királyné temetésére, ahol a szertartáson mint Blanka főhercegnő udvarhölgye vett részt. A temetés után Mizl visszautazott a Pálffyakhoz Kismagyarba. Itt újra találkozott Mizl és László. A 28 éves orvostanhallgató és a négy évvel fiatalabb Coreth Mária Terézia egymásba szerettek. Mizl édesanyja ekkor Badenben élt egy kis lakásban nehéz körülmények között. Itt tartották meg az eljegyzést. László kívánsága azt volt, hogy az esküvőt minél hamarabb tartsák meg. November 10-re tűzték ki a házasságkötés napját, amely Mizl születésnapja is volt. Alig maradt idő a háromszori kihirdetésre és az egyéb előkészületre. Az édesanya, aki ekkor 48 éves volt, örömmel készített elő mindent.

László és Mizl őszinte életgyónással készültek a házasságra. Bármennyire is komoly vallásos nevelést kaptak mindketten, az élet mégis kissé elsodorta őket az igazi keresztény élettől. Házasságukat azonban mindketten úgy fogták fel, ahogy Isten rendelte: szentségnek, mint ami fokozottan kötelezi őket Isten és egymás iránt. Ugyanakkor érezték, hogy ehhez a feladathoz Istentől bőséges kegyelmet kapnak és nem vallhatnak kudarcot.

Az esküvő 1898. november 10-én a bécsi Fogadalmi templomban volt. Marchall segédpüspök esketett, aki a Coreth család régi barátja volt. Először a menyasszonynak gratulált és Isten áldását kívánta neki. Azután a vőlegényhez fordulva azt mondta: keresztsége óta ismeri menyasszonyát, így szívből gratulálhat a vőlegénynek is, tudja ugyanis, hogy a menyasszony a legjobbat örökölte szüleitől: apja szívét és anyja lelkét.

Mizl testvére, Lilly Coreth emlékezésiben azt írja, hogy a menyasszony "csuda jól nézett ki, karcsú, csodaszép lány volt, aranyszőke, természettől hullámos hajjal". De nemcsak fiatalok külseje volt szép, hanem el lehetett mondani azt is, hogy nagyon szépen kiegészítették egymást. László kolerikus vérmérsékletű, amire rászánja magát, azt kitartóan véghez is viszi. Mizl szangvinikus, lelkesedő, sokszor hirtelen, minden iránt fogékony, de kevésbé kitartó. Mindehhez járul még László érdeklődése - orvosi hivatása mellett - a szellemi világ és technika iránt. Nem szereti a társasági életet, és nincs sok érzéke a család mindennapjainak szervezéséhez. Felesége Mizl, aki egy ideig udvarhölgy is volt, nagyon jól tud reprezentálni, mintaszerű gazdaasszony, be tudja osztani a teendőket és a jövedelmet, nagyon szereti a lakást rendezni. Benne is él a szenvedélyes szellemi érdeklődés, sokat olvas, férje iránti szeretetből megtanul magyarul, mint asszisztens segédkezik a műtéteknél, vezeti az adminisztrációt. Tökéletes köztük az összhang. Egymás nélkül még hazulról sem mennek el szívesen. Igaz egyetértésben, felhőtlen boldogságban éltek.

Házasságkötésük után nászútra indultak Párizsba, de Linznél kiszálltak a vonatból, s másnap reggel egyenest otthonukba, Köpcsénybe utaztak. Itt rendkívül nagy örömmel fogadták őket. Az egész község készült az új pár fogadására. A község bejáratánál diadalkaput állítottak, itt köszöntötték őket, majd elindult a menet a fellobogózott, kivilágított és díszített házak között. A kastély bejáratánál nagy fényesség várta az érkező új grófnét. Az egész kastély villamos fényben úszott. A különböző színű lámpák megható összevisszasága tündéri palotát varázsolt a néző elé.

Az elmaradt nászút pótlására hosszabb külföldi utakat és kellemes otthoni kirándulásokat tettek. Három vastag fényképalbum tanúskodik a boldog percekről, amelyeket Berlin, Nizza, Monte Carlo, Cannes, Velence, Trieszt jelentettek számukra. Utazásaikra magukkal vitték Mizl édesanyját és egy-két Coreth gyereket, Mizl testvéreit is. Egy augusztusi felvétel alatt ezt olvassuk: "Csárda, ahová Rudi (Coreth), Laczi és én Mamával meg a lovakkal betértünk egy kicsit pihenni. Laczi három szegény gyereknek fogat húzott".

A boldog hitves és édesanya

Köpcsényi otthonukban születtek gyermekeik és itt éltek 1920-ig, amikor Trianon után Köpcsény Ausztriához került. Ekkor költöztek Körmendre. Eszményi szép házasságukról tanúskodnak naplójegyzeteik is. László naplójában találjuk: "Immár 9 éves házasságunk óta szívben-lélekben egyetlen személy vagyunk, és minél inkább telnek az évek, annál bensőségesebbé és kedvesebbé válik a kötelék, amely kettőnket életre szólóan egyesit. Napról napra jobban szeretjük egymást." Mizl naplójegyzete, amikor búcsúzik Köpcsényből: "Nehéz szívvel hagyom el mindezeket a helyeket, hiszen itt oly sok boldog évet éltem át az én drága Lacimmal."

Hogy miből fakad ez a boldogság, a következő feljegyzésből látjuk: "Este együtt mentünk gyónni. Nem tudom Istennek eléggé megköszönni, hogy oly végtelen irgalmas hozzám, sok bűnöm és hibám ellenére, mindig újra megbocsát. Az ember egyedüli és igazi boldogsága ez: szívében lakó Teremtőjével együtt élni." Mizl egy életgyónás után írta: "Életemben először volt egész komolyan az az érzésem, hogy ha most meg kellene halni: Uram, készen vagyok,- és micsoda öröm volt, hogy Lacival osztozhattam ebben az érzésben, s megbeszélhettem vele."

Házasságuk első két évében László még orvostanhallgató volt. Feleségével gyakran utaztak Bécsbe. 1900 június 9-én kapta meg orvosi diplomáját, és 1902-ben már áll magánkórháza a köpcsényi templom mellett. Ez a kórház lesz Mizl második otthona. Nagyon sok időt tölt a betegek körében.

Házasságuk boldogságához tartozik, hogy elfogadják a gyermekáldást. Isten 14 gyermekkel áldotta meg házasságukat (3 gyermek kiskorában meghalt). Boldogan fogadják 1900. július 3-án az első fiút, Ödönt. Már a következő év decemberében megszületik második gyermekük Mária Anna (1901. dec. 10. ). Ezután sorra, szinte évről évre, egészen 1918-ig, a kis Károly világra jöttéig. Csak 1905 és 1909 között állt be aggasztó szünet: az édesanya több ízben nem tudta kihordani gyermekét. Károlyka pár órával születése után meghalt 1905-ben. Apja keresztelte meg. Egy kislány (Erzsébet?) 1906-ban halva született. Valószínűleg ezért írnak az életrajzok hol 13, hol 14 gyermekről. Gyermekeik: Ödön után 1903. június 16-án Lujza Ottilia, 1904. június 23-án László, 1909. március 12-én Anna, 1910. április 21-én Iván, 1911.június 23-án Blanka, 1912. szeptember 29-én József, 1914. április 18-án Teréz Margit, 1915. október 4-én, Szent Ferenc napján ikrek születtek: Ferenc és Fraciska, végül 1919. december 18-án az utolsó gyermek, Károly.

Nem lehetett könnyű az édesanyának otthon és az utazásokon helytállni, férjének rendszeresen segíteni az orvosi rendelőben. Sohasem panaszkodott, nem kényeskedett, mert valóban hivatásnak fogta fel anyaságot. Megszívlelendő ezzel kapcsolatos mondása: "Iszonyodom az olyan paptól, aki panaszkodik, mert istentiszteltet kell tartania, a tanítótól, aki sokallja a foglalkozást a diákokkal, az orvostól, akit a betegek fárasztanak, de hát még az olyan asszonytól, aki jajgat, hogy gyermekei lesznek!"

Ahogy a család szaporodik, úgy jelentkeznek a gondok is. Ödönt két és fél éves korában súlyos bélgyulladás a halál szélére sodorta. A szülőkkel együtt az egész háznép éjjel-nappal könyörög a kisfiú életben maradásáért. Október elején jobban lesz, aztán lassan felépül. Sokkal nagyobb fájdalom volt számukra, amikor kislányuk 1905. január 29-én agyhártyagyulladásban keserves kínok között hal meg, az apa karjában.

A kemény munka megviselte Batthyány László egészségét. Kiújult basedowja és szívpanaszai voltak. Felesége rábeszélésére megvizsgáltatta magát, és orvos barátja, dr. Steyskal azt javasolta neki, hogy sürgősen hagyja abba sebészi tevékenységét, és specializálja magát valamire. Mizllel elhatározzák, hogy a szemészetet választja: ez könnyebb munka, és az ő ügyes kezének nagyon megfelel. Egy bécsi orvos intelmének és felesége tanácsának köszönhetjük Magyarország nagy szemészét.

Az első világháború alatt mutatkozott meg Mizl igazi nagysága és találékonysága. Köpcsényi kórházukat kibővítették, még egy emeletet húztak rá, és hadikórházzá lett. Mizl és a gyerekek közben otthon lepedőből tépést készítettek, érmelegítőket kötöttek a katonáknak. Férjét gyakran elkísérte körorvosi útjaira is, hogy segédkezzék neki. Ilyenkor gyógyszerek mellett élelmet is vittek magukkal a szegény betegeknek.

A világháborúban a férfiak mind bevonultak, az asszonyokra maradt minden munka. A fiatal grófné ezért óvodát létesített a faluban, ahová összegyűjtötte a gyermekeket, és maga foglalkozott velük. A körmendi Bartók lakótelepi óvoda erre emlékezve vette fel a Coreth Mária Terézia nevét, hogy emlékezzék rá. Az ő szellemisége helyet követel a mai kor társadalmában: gyermekszeretetét, gyermekközpontúságát és humánumát példaértékűnek tekinthetjük.

Gyakran volt a család vendége Batthyány László egykori tanára, P. Weiser Frigyes. Ő mondta egyik látogatása alkalmával, amikor Anna szemébe nézett, aki éppen kavicsokkal játszadozott: "Egy egész mennyország sugárzik ezeknek a gyerekeknek a szeméből felénk." Ebben a családban boldogok voltak a gyermekek.

Érdemes megismerni a család napirendjét. Mindennap 1 8 órakor volt a kápolnában a szentmise. Örömmel és önként jártak a gyermekek szüleikkel együtt a szentmisére. Mise után a gyerekek a kis oratóriumba gyűltek össze, ha úton voltak, a templom csendes sarkában, vagy a szállodai szobában, s az édesapa néhány perces hálaadást tartott nekik, amely mélyen belevésődött mindegyik emlékezetébe. Ezután következett a reggeli. Az édesapa dolgozószobájába vonult, az édesanya a háztartásról tárgyalt az alkalmazottakkal, a gyerekek hozzáfogtak a tanuláshoz. 1 1 órakor volt az ebéd teljes családi körben. Ez a nevelőkkel és a házi lelkésszel együtt 18 embert jelentett, nem beszélve a gyakori vendégekről. A délután a rövidebb kórházi látogatásoktól eltekintve, a családé: kirándulnak, vendéget fogadnak, látogatóba mennek. Iskolaév alatt a gyerekek délután 5-től 7 óráig ismét tanulnak. Este 1 8-kor újból a kápolnába jön össze a család és elmondják a szentolvasót. Az apa kezdi, majd sorra folytatják az előimádkozást. Utána következik a vacsora és a kedélyes családi együttlét lefekvésig. A Mária-szobor előtt térdelve végzik el közös esti imájukat. A gyerekek lefekvés előtt jóéjszakát mondanak.

Amint látjuk, a család élete gazdag, színes, tartalmas. Az édesanya és édesapa tudatosan törekedett arra, hogy egy kis Paradicsomot teremtsen gyermekeinek. Legidősebb leányuk írta: "Sohasem tudom eléggé megköszönni, hogy ebben a darabka földi mennyországban részem volt, akkor még persze öntudatlanul, most azonban mindig tudatosabban." Ez az önmagának-elég család mégsem volt elzárkózott, begubózott. Ha ők nem is nagyon jártak másokhoz, annál inkább keresték őket mások. Aki házukba jött, egész természetességgel kapcsolódott be a család életébe és napirendjébe. Egyik nevelő mondta: "Ilyen bensőséges családias kapcsolatot, szerető légkört, derűs vidámságot még csak megközelítőleg sem tapasztaltam sehol."

Érdekes módon a gyerekek inkább az édesanyjuktól féltek. Az apának föltétlen tekintélye volt, de rajongva szerették. A szülők a hibákat szóvá tették. A "munkamegosztás" ebben feleségével az volt, hogy a gyerekek korholást mindig csak az anyjuktól, büntetést viszont csak az apjuktól kaptak. A büntetést meg is kellett köszönni. De ezzel azután el is volt intézve az ügy, többet nem tértek vissza rá. Férj és feleség természetesen mindent alaposan megbeszéltek egymással. Kölcsönös szeretetük az évek multával nemhogy csökkenne, inkább, ha lehetséges, még növekszik. Mizl sokszor még a családi asztalnál is megfogja férje kezét, simogatja, megcsókolja. A férfi is csupa finom figyelmesség felesége iránt.

A Batthyány családban hagyomány volt a naplóírás. Ennek köszönhetjük a csodálatos sorokat, amelyek kölcsönös és egyre jobban elmélyülő szeretetükről tesznek tanúságot. A feleség naplójában "az én drága Lacim"-nak nevezi férjét. 1907. január 1-jén ezeket írta: "Az én drága kincsem, szeretett Lacim beteglátogatással kezdte ezt az évet. Neki, aki oly szenvedélyesen szereti orvosi hivatását, íme a jó Isten megengedte, hogy egy szeretet cselekedettel kezdje az évet." Megható az a szöveg, amelyet a herceg felesége zsolozsmás könyvébe írt 1930. október 10-én betegsége idején a Lőw szanatóriumban: "Te tanítottál meg az officiumot imádkozni: azóta, immár 24 éve, egyetlen nap sem volt, hogy ne imádkoztam volna el. Áradjon hát most le Rád mindezeknek az éveknek imádság-áldása. Az a kérésem a drága Szűzanyához, hogy sok évig operálhassunk hályogokat együtt, gyermekeinket, az ének szerint: ’Közelebb, közelebb, Uram, Hozzád’, Isten-szeretetre taníthassuk, és magunkat nemesíthessük. Így kísér, drága Gyermekem, férjed 24 esztendős imádsága."

Érdemes megfigyelni, hogy gyermekeik hogyan látták szüleik vallásos életét. Ödön naplójából idézünk, amelyben apját és anyját jellemzi: "Ha még van apád, köszönd meg Istennek és légy boldog. Bizony az is vagyok. És méghozzá milyen atyám van! Ő nem zsarnok, nem rideg parancsoló önkényúr. De ő nem is az az apa, aki csak a maga dolgai után menve, a szó szoros értelmében gyermekeit elidegeníti magától. Az én apámban az összes tulajdonságok megvannak, amiket egy ideális, eszményi atyában elképzelhetünk. Ő igazságos, de amellett jó, tudós és alázatos, szent de életrevaló, komoly és rendkívüli vidám, nem találok szavakat. Mindegyikünk érzi, hogy benne nemcsak atyánkat, hanem legjobb, legáldozatosabb, legönzetlenebb jóbarátunkat találjuk. Ha valakinek valami nehézsége van, egy szó, és ő megért, és egy szó feleletül, és mi megértjük. Mily szépek a pillanatok, amikor egészen kitárom lelkem és szívem mélyét annak, akiről tudom, hogy minden ügyemet úgy tekinti, mintha csak a sajátja lenne… Azon idő alatt - Isten adja, hogy hosszú legyen - ameddig még együtt vagyunk, ezen tulajdonságok tizedrésze tapad csak rám, élethossziglani hálával tartozom neki." "Hogy milyen az anyám? Az én jó édesanyám? Amint én őt ismerem, jobban örül, hogy férjének némely tulajdonságát törekedtem leírni, mint ha saját magáról lapokat írtam volna. Hű és szerető segítőtársa apámnak mindenben. Nagyon sok dolga van a gyermekek nevelésével, a cselédséggel, a házban, a kertben, mindenütt éber szemének kell lennie, és száz meg száz oldalra osztogatni parancsait, intelmeit, dicséretét buzdításait, vigasztalását, amelyeket minden az alattvalók iránti szeretet sugall. Anyám nemcsak a nagy dolgokban intézkedik, hanem minden csekélység az ő vállára nehezedik. Aztán nemcsak parancsokat osztogat, hanem ellenőrzi is, hogy azokat keresztülvitték-e és hogyan. Szóval anyám az egész ház lelke. Boldogabb családot, azt hiszem, egykönnyen nem lehet találni széles e világon."

Szólaljon meg a másik fiú, József is: "Merem állítani, hogy életemben talán még soha nem láttam boldogabb házaspárt. Elsősorban anyámra utalnék, aki a bécsi Sacré Coeur-ben szerzett vallásosságát átvitte apánkra, belőle rendkívüli embert formált, bekapcsolódott orvosi pályafutásába, műtéteinél asszisztált, és 14 gyermekkel ajándékozta meg. Házasságuk kifejezhetetlenül boldog volt, végtelenül békés, példaképe a házasságnak. Azt hiszem, hogy apánk életszentségre való törekvése házasságkötésükkor kezdődött. Hogy ebben a törekvésben utolsó leheletéig kitartott, azt biztosan állíthatom."

Férjével együtt Mizl is rendszeresen segítette Körmend szegényeit. Erre jó alkalmak voltak számára családi események, vagy ünnepek. A Rábavidék újság beszámol arról, hogy ezüstlakodalmuk alkalmával (1923) a hercegasszony nagyobb összeget adományozott a szegény sorsú iskolás gyermekek karácsonyi felruházására. Ebből a Katolikus Jótékony Nőegylet, amelynek védnöke volt, 97 gyermeket ajándékozott meg. Kiosztottak - többek között - 65 pár cipőt, 80 pár harisnyát, 17 öltözet fiú- és 15 öltözet leányruhát.

1925 karácsonyán annyi ruhaszövetet adományozott, amelyből a nőegylet 25 kislányt öltöztetett fel. Ezen kívül másfél millió pengőt is adott a karácsonyi akcióhoz.

A körmendi Ipartestület és Iparos Dalárda közös zászlószentelésén, 1926 áprilisában Coreth Mária Terézia volt a zászlóanya. Az első szöget ő verte be a zászlórúdba. A zászlószöveg felirata: "Fortitudine et virtute - bátorsággal és erővel előre."

A körmendiek tisztelték és szerették a Hercegasszonyt. Ezt úgy is kimutatták, hogy Teréz napon (október 15.) szerenáddal köszöntötte az Iparos Dalárda - több évben is. Dr. Batthyányné minden alkalommal meleg szavakkal mondott köszönetet a megemlékezésért.

A szenvedő édesanya

Bármennyire is el lehetett mondani, hogy Mizl és László házasságkötésük kezdetén rózsaszirmokkal behintett úton jártak, mindenük megvolt, amit csak a földön kívánni lehet, később jelentkeztek a bajok és a szenvedések is, amelyek nem kerülik el a boldog családokat sem.

Súlyos megpróbáltatást jelentett számukra a monarchia összeomlása, amikor Bécsbe kellett költözniök. Nagyobb gyermekeiket vitték magukkal. Úgy gondolták, hogy ők vannak a veszélynek legjobban kitéve. A kicsinyek a nevelőnővel Köpcsényben maradtak. A legszükségesebbeket összecsomagolták. Az édesanya átadta a gyerekeket a nevelőnőnek. "Ezután jött a legszomorúbb - írta Lili naplójában -, a kicsinyektől való búcsú, mert ebben a pillanatban azt hittük, hogy talán sohasem fogjuk őket viszontlátni…" 1919. májusában az egész család Svájcba menekült. Teljes létbizonytalanságba kerültek. A herceg ekkor Szent Józsefhez fordult és "pénzügyminiszterévé" nevezte ki, hogy segítsen anyagi gondjaikban. A helyzet azonban másképpen alakult, és visszatérhettek Köpcsénybe.

Már említettük, hogy második gyermekük, Mária Anna négyéves korában agyhártyagyulladásban meghalt. Eltekintve kisebb-nagyobb betegségektől legnagyobb megpróbáltatása elsőszülött fiának, Ödönnek halálával szakadt az édesanyára. A sors kegyetlensége, hogy amikor 1921 májusának végén Ödön görcsökről panaszkodik, az orvos apa csak két nap múlva kezd vakbélre gyanakodni. Az elhívott sebész azonnal operál, de már későn, Ödön öt nap alatt halott. A haldokló fiú jó tanácsokat osztogat testvéreinek és vigasztalja a kétségbeesett édesanyját.

Másik súlyos megpróbáltatása férjének tizennégy hónapig tartó betegsége, majd halála volt. Batthyány László 1929. november 12-én azzal indult el feleségével hazulról, hogy Rómába megy az eucharisztikus bizottság megbeszélésére. Útközben megálltak Bécsben, s ott egy orvos barátjának négyszemközt megmondta, hogy ő már ebben az életben nem jut el Rómába, mert gyógyíthatatlan beteg. November 27-én megoperálták, de a hólyagrák kérlelhetetlenül haladt előre. Szörnyű görcsök kínozták. Felesége állandóan ott volt mellette, Anna és Blanka lánya felváltva ápolták, a többi gyerek is látogatta. Szerettei körében szinte megállt az élet. Visszaköltöztek Köpcsénybe, hogy közelebb legyenek szüleikhez. Blanka naplót vezetett édesapja állapotáról. A baj nem jár egyedül. Májusban Franciska vakbelét kellett kivenni, közvetlenül a herceg halála előtt Gittát operálták meg ugyanezzel. Októberben pedig Berlinben sor került Mizl rég halogatott operációjára: egy hatalmas, szerencsére jóindulatú miómát távolítottak el szervezetéből. A műtét után kollapszust kapott, majdnem belehalt. A nagybeteg férje közben aggódva várta a híreket. A család szenved, de nem veszíti el fejét. Mizl ezeket írta leánya, Blanka naplójába: "Súlyos aggodalmakkal teltek ezek a napok. Papa állapota egyformán rossz, nekem súlyos műtétre kell elutaznom, néhány szobával arrébb Gitta fekszik magas lázzal...Mégse veszítsük el bátorságunkat. E nagy szenvedések közepette biztosan Isten kedvencei közé számíthatjuk magunkat, s ezért vidámnak kell lennünk és megőrizni egyensúlyunkat. Drága gyermekem, légy boldog szép szolgálatod miatt, most te vagy a mi támaszunk. Isten áldjon meg ezért téged 1000 x!- Édesanyád."

Batthyány László tizennégy hónapos súlyos szenvedése 1931. január 22-én este 10 órakor ért véget. Hitvese jelentette be gyermekeinek: "Gyerekek, édesapa a jó Istennél van".

Az özvegy

Mizl özvegy lett. Ő törődik most a gyermekekkel lelkileg is. Blanka írta naplójában: "Papi helyett most Mamika mondja a hálaadást, mindig nagyon megható, mert mindig valami tulajdonságát veszi elő, hogy azt utánozzuk." Szintén Blankától valók a következő sorok is: "Apánk halála után persze minden nagyon megváltozott nálunk. Mi lányok, rövidesen egymás után férjhez mentünk, a fiúk különböző iskolába és egyetemre jártak."

Gyermekei a következő időben kötöttek házasságot: Lujza Ottilia (Lili) már 1924. szeptember 2-án férjhez ment. A család egyik mellékágából származó Batthyány Zsigmond vette feleségül. Magyarszecsődön éltek egy kis birtokon. Két fiuk (Zsigmond, László) és egy leányuk (Maya) született.

Iván 1933. június 17-én kötött házasságot Heinrich Thyssen-Bormenissza leánytestvérével Margittal. E házasság révén a rohonci kastély ismét Batthyány kézbe került. Iván és Kristóf fiukkal együtt leginkább Svájcban Luganoban éltek. Minthogy a Thyssenek nagyon vagyonosak voltak, Iván és felsége sokat tartózkodtak a tengeren túl. Kanadában és Uruguayban még birtokot is szereztek.

László, aki Ödön halála után a hercegi címet örökölte, Windischgraetz Antoinettet vette feleségül 1935. szeptember 21-én. László kiváló technikai érzékkel rendelkezett, ezért gépészmérnöki diplomát szerzett. Egyik angliai tartózkodása alatt ismerkedett meg feleségével, aki annak a tábornoknak volt a dédunokája, aki az 1848 - 49-es magyar szabadságharc ellen is harcolt. László, Ferenc, Ádám és Antal nevű gyermekeik születtek. A család 1945 márciusában hagyta el Körmendet. László csak az orosz bevonulás előtti percekben az utolsó lovas kocsival indult el Körmendről. Családjával a voralbergi Schnifis-ben találkozott. Innen tértek később vissza Alsó Ausztriába, ahol családi birtokaik voltak.

Ancsi Paul Weingartenhez ment férjhez 1936. március 17-én. Férje mint hangverseny zongorista és zeneszerző Körmenden adott zongoraórákat. Házasságkötésük után Japánba kaptak meghívást, ahol két évig a tokiói konzervatórium meghívott tanára volt. Mizl számára igen nehéz volt a búcsú. Amikor megtudta, hogy Ancsi gyermeket vár, Károly fia kíséretében Japánba utazott. Ekkor már túl volt 60. évén. Mizl távollétében ment férjhez Gitta és Franciska. Blanka esküvője még Mizl elutazása előtt megtörtént.

Blanka Josef Karl Trauttmansdorffal lépett házasságra 1936. július 19-én. Öt fiuk született. Férje családjának Morvaországban voltak birtokai, de csaknem mindig Bécstől délre Leobersdorf mellett Dornauban, egy tavakkal is rendelkező mezőgazdasági birtokon éltek.

Franciskát Bauer Billi főhadnagy vette feleségül, aki herceg Auersperg Károly-Adolf ezredtársa volt. Máriazellben házasodtak 1937. január 31-én. A Bauerek Felső Ausztriában gyárosok voltak. Egy fiúk s egy leányuk van, mindketten házasok.

Gittát herceg Auersperg Károly-Adolf vette nőül 1937. február 3-án. Két fiúk és két lányuk volt, Felső Ausztriában a losensteinleiteni kastélyban laktak. Minthogy már akkor számos Auersperg családtag élt Dél Amerikában, nem sokkal a háború után ők is kivándoroltak Uruguayba. Gitta melegszívű asszony volt. A tiszta orosz lakosságú falvakban missziós tevékenységet fejtett ki. 45 éves korában gépkocsibaleset áldozata lett. Férje súlyos sérülések árán túlélte a szerencsétlenséget. Gyermekeik uruguayi házasságokat kötöttek, s időközben tekintélyes számú utód született. Többségük szorgalmas farmer.

József Zichy Máriát vette feleségül 1939. június 27-én. Rábabattyánba, a mai Neumarkt a.d. Raab-ra költöztek. Nem kellett menekülniök, mégis kivándorlásra kényszerültek Kanadába. Ott 1950. év közepéig maradtak, közben a Szent Lőrinc folyó mentén egy kis birtokot szereztek. Később visszatértek Ausztriába. József jóhírű és szorgalmas gazdálkodó, erdészeti szakember volt.

Károly 1940. szeptember 18-án kötött házasságot Majláth Zdenkával. Ő Mizltől a kittseei birtokot örökölte. Ödön és György nevű gyermekeikkel Uruguayba vándoroltak, ahol nővérével, Gittával bensőséges kapcsolatban voltak. Kezdetben nehéz sorsuk volt. Károly orvosi diplomájának honosításához spanyol nyelven kellett volna vizsgáznia, ezért inkább a mikro kémiával foglalkozott, és hamarosan nemzetközi szaktekintéllyé vált. Ödön fiuk gyermekorvos, György pedig állatorvos lett. Így Batthyány László hivatása a családban a dédunokáig bezárólag képviselve van.

Ferenc Eszterházy Mariettát vette feleségül 1942. február 26-án. Mozgalmas élete volt. Kezdetben az insbrucki Canisianumban papnövendék volt, de csak egy évig. Később Budapesten jogot tanult, majd a háború végén a Szovjetunióba hurcolták. Itt 10 különböző munkatáborban 11 évet töltött. Az 1956-os forradalom idején tért vissza Magyarországra, majd innen Bécsbe. Egy gyermekük van, Bálint.

Mielőtt befejeznénk Coreth Mária Terézia életének ismertetését, gyermekei története után, megemlítjük Mizl testvéreit is. A Coreth család tagjai csaknem mindannyian kiválóan képzett, tudós személyiségek voltak. Batthyány László jelentős támogatása nélkül alighanem meghiúsultak volna a sógor-család életcéljai. Mizl édesanyjának halála után László gondoskodása fokozottan kiterjedt a Coreth fiúkra. A legfiatalabbat, Maxot maga mellé vette esetenként titkári teendők végzésére.

Közülük külön meg kell említeni Mizl húgát, Coreth Ottilie (Lilly) grófnőt, Magdaléna nővért. A 14 éves Magdaléna koszorúslány volt, amikor Batthyány László és Mizl házasságot kötöttek. Bécsben a szalézi intézet növendéke volt. Mizl itt rendszeresen látogatta. Később Lilly László mindkét kórházában hűséges asszisztens és munkatárs lett. Batthyány László gyermekei "Tante Lilly" néven emlegették. Családtagként élt Köpcsényben és Körmenden. 1925-ben a bencés rendbe lépett és a perlsteini apátságban élt. Kérésére a herceg betegágyán szép levelet írt neki a betegápolásról, a betegekkel való szerető foglalkozásról.

A 2. világháború idején, 1942-ben Magdaléna perlsteini kolostora feloszlott, s ő több nővértársával a bécsi szalézi nővérek kolostorába költözött, és ott mint betegápoló dolgozott. 1949-ben a bécsi szalézi kolostorban írta meg visszaemlékezéseit a hercegről, amely a boldoggá avatás egyik fontos dokumentuma volt. A szalézi kolostorból látogatta és ápolta súlyos beteg nővérét, Mária Teréziát. Ugyancsak Mizl testvérének Emmerichnek fiát is megemlítjük még. Az ő neve is Emmerich volt, és jezsuita szerzetes, egyetemi tanár, majd a rend provinciálisa lett.

Coreth Mária Terézia utolsó évei

Visszatérve Mizl történetéhez: ő és Károly egy év elteltével tértek haza Japánból. Először Körmenden laktak. Nemsokára kitört a második világháború. Blanka levelében olvassuk: "A háború alatt édesanyám Budapesten élt egy pár évig. 1941-ben érte az első gutaütés, melyből sohasem gyógyult meg, hanem fokozatosan kisebb-nagyobb ütések folyamán tehetetlen és beszédképtelen, végül teljesen béna lett."

Mizl és Ancsi családja 1944-ben átélték Budapest ostromát az óvóhelyen. Nagy veszélyek közepette vészelték át az eseményeket. A vöröskereszt szállította őket 1945 nyarán Bécsbe. Először rövid ideig Bécsben laktak Emmerich családjánál, aztán Trauttmannsdorfban, majd Emmerich halála után (1947) ismét Bécsben. Mizl Emmerich özvegyénél talált otthonra. Testvére, a bencés nővér Magdaléna ekkor már Bécsben élt, és ő gondozta őt haláláig, amely 1951. március 14-én következett be.

Amint látjuk, Mizl 20 évvel élte túl férjét. A családban ő volt az egyetlen, aki nem tudott vallomást tenni, nem tanúskodhatott férje, Batthyány László életszentségéről, mert bénulásos betegségében elveszítette beszélőképességét. Amikor gyermekei beszámoltak neki a boldoggá avatási eljárásról, mindent megértett. Szemében könnyek jelentek meg, s hallatlan erőfeszítéssel ezt a szót formálta meg ajka: heilig...heilig...

Coreth Mária Teréziát 1951. március 17-én helyezték nyugalomra a németújvári családi sírboltba férje, fia Ödön és a kis korukban elhunyt gyermekei mellé. Férje hamvait 1988. május 29-én exhumálták és felhozták új sírhelyére, a templom bejáratához. Innen pedig az újonnan kialakított kápolnába helyezték el boldoggá avatás után, 2003-ban. Németújváron járva keressük fel a családi sírboltban a hűséges hitves koporsóját is. Tartalmas, szép életet élt, megérdemli, hogy őrizzük emlékét, és kövessük példáját.