Boldog Batthyány-Strattmann László
ünnepe, 2020

2020. január 22-én 17 órakor a kastély színháztermében vette kezdetét az ünnepség, ahol köszöntőt mondott Bebes István polgármester, Kovács Andorné, Dunakiliti polgármestere, majd az orvosi hivatás és a hit kapcsolatáról, valamint Batthyány László példájáról dr. Nagy Katalin, a tavalyi év díjazottja osztotta meg gondolatait a hallgatósággal. A Test és a Lélek orvosa – Boldog Batthyány László-díjat idén Dr. Császár Tamás, a Zala Megyei Szent Rafael Kórház osztályvezető főorvosa vehette át Dr. Székely János szombathelyi megyéspüspöktől. A program a Szent Erzsébet-templomban folytatódott, ahol Székely János megyéspüspök volt az ünnepi szentmise főcelebránsa. Szentbeszédében példaként állította elénk Boldog Batthyány-Strattmann Lászlót, akinek az élete gyönyörű egységben volt: egyszerre volt szerető férj, édesapa; zseniális orvos; a szegények segítője; mélyen hívő, imádságos ember.

Fotó: Bedőcs Gyula

(A képekre kattintva teljes méretben nyílnak meg.)