Felszentelték a felújított szentgotthárdi templomot






Mintegy 20 évnyi munka zárult le március 16-án, amikor Székely János megyéspüspök felszentelte a külső-belső felújításon átesett szentgotthárdi Nagyboldogasszony-templomot. A jeles ünnepre azon a napon került sor, amelyen 1779-ben Szily János felszentelte a ciszter rend által építtetett barokk templomot.

Már tavaly híre ment, hogy a végéhez közeledik a belső felújítás is, és milyen gyönyörű lett a szentély. Nyáron kétszer is elmentem megnézni, és valóban szemet gyönyörködtető, szívet-lelket melengető lett a látvány még az állványokon keresztül is.

Második alkalommal azt is megtapasztaltam, hogy milyen méltó gazdája van ennek a szent helynek. Koradélután érkeztem, csak a kápolnába és a rácsig tudtam bemenni. Épp a rácsnál álltam a látványba merülve, mikor jött valaki, nyitotta a rácsot és közben megszólított. Bár sohasem találkoztunk előtte, felismertem Bodorkós atyát, a plébánost. Ő viszont ismeretlenül is nagyon kedvesen beinvitált a templom belsejébe és mesélni kezdett a templomról, értékeiről, s a felújításáról. Csak a sekrestyébe ugrott be valamiért, mégis időt szánt rá, hogy felhívja figyelmemet pl. a Szentgotthárdi csata híres freskójára is. Tudtam, hogy jó kezekbe került ez a templom és a hívei.

A tavalyi képek saját fotók, az újakat a Szombathelyi Egyházmegye Facebook-oldaláról vettük át.

(A képekre kattintva teljes méretben nyílnak meg.)

Felújítás közben, 2021 nyarán































A felszentelés, 2022. március 16-án