Plébániai Esték sorozat Dr. Székely János megyéspüspökünkkel

December 20-án, pénteken este 7 órakor folytatódott a szeptemberben megkezdett Plébániai Esték sorozatunk. Meghívott vendégünk Dr. Székely János szombathelyi megyéspüspök volt. A plébánia közösségi házának terme ismét megtelt, a megjelent hívek nagy érdeklődéssel hallgatták a beszélgetést. Kiss László plébános atya először a gyermekkoráról kérdezte a püspök atyát, aki elmondta, hogy hívő családban élt, hitben és szeretetben nevelték. Ezután teológiai éveiről beszélt, kiemelten a Szentföldről, a Betlehemben töltött időről. A püspöki feladataival kapcsolatos kérdésre elmondta, hogy a legfontosabb számára a papokkal való állandó jó kapcsolat és az elesettek felkarolása, gondozása. A beszélgetés végén karácsonyváró gondolatait egy csángó imával vezette be, majd arról elmélkedett, hogy karácsonykor Isten legnagyobb szeretetét ünnepeljük, ami abban mutatkozott meg, hogy elküldte számunkra a Fiát. Az est közös imával zárult.

Fotó: Bedőcs Gyula

(A képekre kattintva teljes méretben nyílnak meg.)