Plébániai esték: Vendégünk volt Magung Franciskus Xaverius verbita missziós atya, 2022. október 28.

Az októberi plébániai est vendége Magung Franciskus Xaverius verbita szerzetes pap, a vasvári plébánia plébánosa volt, akit Kiss László esperesplébános atya kérdezett. Francis atya bevezetett minket az indonéziai keresztények világába, valamint mesélt a missziós tevékenységről saját életén és tapasztalatain keresztül.

Francis atya az előadás elején elmesélte, hogy őt egy magyar missziós pap, Mészáros Ferenc atya keresztelte meg. Mészáros atya a hatvanas évektől volt Indonéziában, ahol társaival kápolnákat és iskolákat építettek. Francis atya hálás szívvel mondta, hogy annak idején a magyarok nagylelkűek voltak, hogy elengedték fiaikat misszióba. Most valamiképpen ezt viszonozzák, mert a misszió egy kölcsönös dolog, hiszen, a missziós és a misszionált kölcsönösen tanítják egymást.

Az előadáson megtudtuk, hogy Indonézia a világ negyedik legnépesebb országa, valamint, hogy vegyes kultúrájú szigetország. Körülbelül 270 millióan vannak, a lakosság többsége muzulmán, keresztény körülbelül pedig csak a lakosság 5-6%-a. Francis atya Flores sziget nyugati részéről származik, ahol a lakosság 90%-a katolikus. Érdekességként megemlítésre került Jakarta főváros helyzete, amely néhány évtizeden belül a tengerszint emelkedése miatt víz alá kerülhet, emiatt pedig az indonézek új fővárost építenek.

Az emberek többsége szegénységben él és mezőgazdasággal – főleg rizstermesztéssel – foglalkozik. Ennek ellenére, a családi kötelék nagyon erős köztük, hiszen többgenerációs családok élnek együtt, valamint nagyon jelentős az adott közösségen belüli empátia. Ezeknek a közösségeknek a központi helye a kultúrház, ahol a gyermekektől kezdve az időseken át mindenki megtalálja a maga feladatát és szórakozását. Ezek az épületek azt szimbolizálják, hogy az élet mindig felfelé irányul, ahogyan az épület gerendái is, melyek összefutnak egy erős tartóoszlopra, amely oszlop a mi életünkben is megtalálható. Ez az erős oszlop pedig a hitünk, amire mi is támaszkodhatunk.

Közösségi térként még megemlíthetjük a kápolnát is, ahol a liturgiákon megjelenik a népi vallásosság és kultúra, azaz a tánc, a különféle énekek és hangszerek. Érdekes, mivel fiatal országról beszélünk, ezért elmondhatjuk, hogy az egyház is fiatal. Nagyon meglepő volt számunkra, amikor Francis atya azt mondta, hogy a kápolna szinte tele van fiatalokkal olyannyira, hogy az idősebbek már nem férnek be a templomba, ezért otthon maradnak. Ez azonban a hivatásokon is meglátszik, hiszen a Flores sziget közepén megtalálható szemináriumban körülbelül 300-400 papnövendék van, annak ellenére, hogy ma már külföldi misszionáriusok nem mehetnek Indonéziába. Francis atya 2005-ben érkezett Magyarországra és 2019 óta szolgál Vasváron. Számára legnehezebb a magyar nyelv megtanulása volt, különösen is a Hozsannában található népénekekkel gyűlt meg a baja, csak később jött rá ezeknek az énekeknek a szépségére és mélységére. Érdekességként elmondta, hogy Indonéziában minden nagyobb egyházi ünnepre új énekeket írnak.

A magyarországi és európai helyzettel kapcsolatban nagyon pozitívan nyilatkozott. Nem csalódásként élte meg azt a tényt, hogy itt nem fiatalokkal és nem teli templom előtt kell ünnepelnie a szentmisét, hanem kihívást lát mindezekben. Francis atya úgy látja a magyar egyház helyzetét, hogy a magyarokba bele van gyökerezve a hit, csak reménységgel kell élnünk. A hitünk nem halt meg, csak éppen téli időszakát éli a kereszténység. Meg kell tanulnunk a megújulást és készen kell állnunk arra, hogy a nagyközösségek helyett szokjunk hozzá a kisközösségekhez. Ha Európa eléri a mélypontot – mert sajnos még van lejjebb –, akkor onnantól már csak felfelé képes emelkedni a kereszténység.

A megújulás kiemelkedő eszközeként említette meg a szentségimádásokat, valamint azt, hogy sohasem szabad elfelejtenünk, hogy az Egyház nem emberi, hanem isteni intézmény, azaz örök. Francis atya elmondta, hogy a papi hivatás igenis van, hiszen a hivatás belülről jön, csak az a baj, hogy a világ zaja túl hangos, ami miatt kevesen mernek igent mondani. Az iszlám-keresztény együttélésről pedig úgy vélekedett, hogy jelenleg egy verseny van, amelyet csak akkor nyerhetünk meg, ha megerősödünk a hitünkben. Példaként említette, hogy az iszlám hitű emberek naponta ötször imádkoznak; mi ellenben hányszor egy nap?

Francis atya talán, mint más országból érkező jogosan és hitelesen megállapíthatta azt – amit meg is osztott velünk –, hogy nem becsüljük meg azokat a keresztény értékeinket, amelyekben benne élünk. Saját identitásunkat tagadjuk, és belülről tesszük tönkre önmagunkat.

Az előadás végéhez közeledve kiemelte, hogy számára sokat jelentett az, amikor minden este együtt imádkoztak odahaza a házioltár előtt és minden reggel láthatta az édesanyját imádkozni. Szerinte is a családok a legfontosabbak a társdalomban és a hitre nevelésben, mert ezek a legkisebb és legfontosabb közösségek az ember életében.

Francis atya az előadás végén a hívek kérdésére válaszolt, ahol elmondta például azt a megállapítást, hogy papból sohasem lesz elég, mert mindig van valami feladat.

Köszönjük Francis atyának a színvonalas előadást, Kiss László plébános atyának pedig a szervezést és a lehetőséget!