Körmendi ministránsok a Szombathelyi Egyházmegyei Karitász táborában

A plébániai karitász csoport jóvoltából, június 23-án plébániánk ministránsai ellátogattak Nardára, az Egyházmegyei Karitász táborába. Ezen a napon a tábor vendégül látta a környező nagyobb települések karitász csoportjait és gyerekeit, egyfajta vakációnyitó gyanánt. Plébániánk ministránsai a nardai templomban várták János püspök atyát, aki a szentmisét celebrálta és a kispapokat, akik részt vettek a tábor első hetének programjain, mint segítők. Ministránsaink szolgáltatták az asszisztenciát a tábornyitó szentmisén, amelyen Püspök atya prédikációja után Járfás Ádám kispap tanúságtételét hallhattuk. A prédikáció és a tanúságtétel egyaránt lelki alapot adott a nyár kezdetének. A szentmise végén Püspök atya minden résztvevőknek egy rózsafüzért ajándékozott, hogy Égi Édesanyánk által forduljunk Istenhez, a mi Atyánkhoz.

A szentmise után a gyermekek átadhatták magukat az önfeledt játéknak, a szülők pedig a kötetlen beszélgetésnek, amelyet csak az ebéd szakított félbe. A nap során sok játékot kipróbálhattak a gyerekek, például a csocsót, ping-pongot, légvárat, csúszdát és a trambulint. Ugyanakkor, a vállalkozó szelleműek kipróbálhatták a táborban megtalálható bungee jumping-ot is, de ministránsaink többsége inkább maradt a jó öreg focilabdánál. A táborban volt még kézműves foglalkozás is, ahol különböző apróságokat készíthettek a fiatalok. A gyerekek elmondása szerint nagyon jól érezték magukat, hiszen játékból, étel, s italból nem volt hiány. Szívesen mennek jövőre is a táborba!

Ezúton is köszönjük a Szombathelyi Egyházmegyei és a Körmendi Plébániai Karitásznak a lehetőséget és az emlékezetes napot! Reméljük, hogy jövőre is lesz alkalmunk ellátogatni a nardai Karitász Táborba!


Szöveg: Rákos József, plébániánk kispapja

Fotók: Balogh Kinga, Büki László (vaskarika.hu), Cseh Gábor (Vas Népe / vaol.hu)

(A képekre kattintva teljes méretben nyílnak meg.)