KÉSZ előadás: India a magyarok szemével, Körmend BÖK, 2022. május 16.






Május 16-án, hétfőn este 6 órakor KÉSZ előadás keretében Németh Zoltán celldömölki plébános tartott élménybeszámolót a Batthyány Örökségközpont aulájában, India a magyarok szemével címmel. Az előadás során egy "más világba" kaptunk betekintést Németh Zoltán atyától. Volt plébánosunk Remis atyánál, Indiában tett látogatásáról tartott előadást.

Az előadás kezdetén mesélt az előzményekről, Remis atya körmendi működéséről, a tőle hallottakról és az így kibontakozó érdeklődésről. Ezután pár szóval jellemezte az utazó csapatot, mely rajtuk kívül Török Csaba atyából, és négy földmérőből állt. A kapcsolat egyházi vonatkozása szent Tamás Apostol, aki a földmérők védőszentje, de természetesen itt Báger Szabolcs volt az összekötő, akit Zoltán atya segítségül is hívott az előadás során.

Az előadás első szakaszában az útjuk elejét mutatták be. A főváros, Delhi jellemzése és bemutatása után több képet láthattunk a Taj Mahal környékéről és az ország középső, fejlettebb területéről. Zoltán atya többször kiemelte az időjárás okozta nehézségeket.

Beszéltek a főváros sokszínűségéről, a felekezeti sokaságról, a pompa és a szegénység változásokról. Sok élményt megosztottak az országon belüli utazásokról. Itt is a sokszínűség a jellemző, autó, busz, tuktuk, repülő és vonatút is volt az eltöltött két hétben.

A főváros környéke után Odissa tartományról hallhattunk, ahol Remis atya gyermekkorát töltötte. Itt hallhattunk a kisebb települések életéről, vendégszeretetéről. Útjuk során helyi katolikus közösséggel, iskolai közösségekkel, és Dankuda lakóival is megismerkedtek. Jártak egyházi fenntartású lepratelepen és áramfejlesztő állomáson is. Útjukat Teréz anya működési területén fejezeték be, ahol még napjainkban is nyomasztó mélyszegénységgel találkoztak.

Végül elmondták, hogy egy ilyen útba való nevezés komoly dolog, meg kell gondolni alaposan. A tapasztalatok viszont életre szólóak. Ez nem luxus nyaralás volt, inkább fapados út, melynek anyagi és kivitelezhetőségi okai voltak. Gondolkodásmódjukat garantáltan befolyásolja ez az út, és még fontosabbnak tartják, hogy tudjuk értékelni mindazt, amit az Úr nekünk adott.

Forrás: Plébániánk Facebook-oldala, a képek Báger Szabolcs fotói

(A képekre kattintva teljes méretben nyílnak meg.)