Mielőtt ennek tárgyalásába kezdenénk, röviden ismertessük Szabó Imre életrajzi adatait.

Szabó Imre Csepregen született 1747. március 4-én. Szülei: a nemesi származású Szabó Mihály és Hegedűs Anna. A teológiát Nagyszombaton, majd Rómában mint a Collegium Germanicum-Hungaricum növendéke (1768. november 1-től 1771. április 3-ig) végezte. Rómában avatták a teológia doktorává 1771. március 26-án és Rómában szentelték pappá ugyanezen évben. A római kollégium katalógusa úgy emlékezik meg róla, mint aki magatartásával és tanulmányi eredményeivel is megérdemelte a doktori címet. Hazatérve Rómából a győri püspöki szentszék esküdt jegyzője lett, ahol öt évet és egy hónapot töltött. Ezután elnyerte a nyúli plébániát. Szombathely első püspökének, Szily Jánosnak óhaja szerint, Batthyány József hercegprímás prezentája alapján felcserélte plébániáját a körmendivel. 1778. szeptember 25-én iktatták be a körmendi plébániába, amelyet azután ténylegesen október 5-én vett át.

Géfin Gyula azt írja róla, hogy zseniális, de meggondolatlan ember volt. Hamar elvesztette Szily püspök jóindulatát. Sok gondja volt egyik káplánjával, akinek erkölcsi kihágásai botrányt okoztak a plébánián, ezért a plébános kénytelen volt áthelyezését kérni. Valójában 1783. január 30-án kelt válaszában sértette vérig püspökét. Felemlíti levelében, hogy általános a papság panasza püspöke ellen, annak szigora miatt. Ha mernének, mind lemondanának hivatásukról. A papságra törekvő fiatalokat ez a szigor elidegeníti. Felpanaszolja, hogy ő hűséges szolgálatához, nem csak plébániáját, hanem a hegyháti kerület esperesi teendőit is lelkiismeretesen ellátja, püspöke előtt mégis semmittevőnek látszik, nem kap tőle segítséget, ösztönzést és irányítást. A püspök sértve érzi magát a körmendi plébános januári levelei miatt, ennek hangot ad 1783. február 12-én kelt levelében: Szabó előítéletei a valóságtól távol állnak, cáfolatukra nincs szükség, nem veszi őket magára. Jogos panaszra nem adott alkalmat. Figyelmezteti a püspök, hogy mind beszédben, mind írásban mérsékelje magát, elöljárója iránt engedelmességgel és tisztelettel viselkedjék. Ahelyett, hogy igazi erényekkel fel lenne vértezve, főpásztorát korholja és megfeddi, holott őtőle kellene figyelmeztetéseket és javító bírálatokat kapnia, azokat figyelembe vennie. Megparancsolja neki, hogy jelen hónap 14-én, vagy akadályoztatása esetén 18-án jöjjön Sabariába. Kilátásba helyezi, hogy lemondására is sor kerülhet durva és udvariatlan magatartása miatt. A levelezésből kitűnik a püspök szigorú karaktere, de egyben megnyilvánul a vérig sértett püspök megbocsátani tudása is. Ezt a továbbiakban majd látni fogjuk.

Szabó Imre Sigray Jakabbal való barátsága révén került a Martinovics-féle összeesküvésbe.

II. József, majd II. Lipót alatt erős reménység ébredt az értelmiségben, ami I. Ferenc trónra léptével szertefoszlott. Az elkeseredés egy ideig csak befelé izzott, azonban cselekvésre, szervezkedésre senki sem gondolt. Megváltozott a helyzet, amikor 1794 elején Martinovics Ignác állt az elégedetlenek élére. A ferences szerzetes Martinovics tehetséges és művelt ember volt. A lembergi egyetemen a fizika professzora, de politikai érvényesülésre vágyott. 1791-ben beállt II. Lipót király titkos ügynökeinek sorába. Lipót a látszat kedvéért kinevezte udvari kémikussá és szászvári apáttá. Igazi feladata azonban az volt, hogy az országot járva jelentésekben számoljon be a közhangulatról. Martinovics abban reménykedett, hogy az uralkodó oldalán a reformpolitika vezéralakjává lehet. Lipót király halála azonban meghiúsította terveit. Apja halála után Ferenc azonnal elbocsátotta Martinovicsot. Az elkeseredett ember ekkor azok élére állt, akiket korábban följelentett és 1794 tavaszán két titkos társaságot hozott létre. Az első a “Reformátorok Társasága”, amelynek fő célja bizonyos mérsékelt társadalmi változtatások mellett a független köztársaság kivívása volt. Ennek létrejötte után léphetett volna előtérbe a “Szabadság és Egyenlőség Társasága”, amely a radikális átalakulás híveit tömörítette. A titkos társaságok élére Martinovics igazgatókat nevezett ki: Hajnócy Józsefet, Laczkovics János volt huszárkapitányt, Szentmarjay Józsefet, a reformátorok élére pedig Sigray Jakab grófot. Néhány hónap alatt a társaságok mintegy 300 tagot szerveztek be.1794. július havában jött nyomára a rendőrség Martinovics összeesküvésének, amely már az egész országot behálózta. A megrémült kormány 50 embert állított törvény elé felségsértés és hazaárulás vádjával. Aki a titkos kátékat látta vagy olvasta, már bűnösnek minősült. A megfélemlített bíróság 18 halálos ítéletet hozott, hetet végre is hajtottak. Martinovics és a négy igazgató életét 1795. május 20-án a budai nagy kaszálóréten, amelyet azóta hívnak Vérmezőnek, a hóhér bárdja vágta el. Még kettő követte őket, míg a többi vádlott hosszú időre börtönbe került, köztük az akkori magyar irodalom legjobbjai: Kazinczy Ferenc, Batsányi János, Szentjóbi Szabó László és Verseghy Ferenc.

Az összeesküvés egyik főszereplője, Martinovics által választott igazgatója, Sigray Jakab gróf, akivel Szabó Imre benső barátságban volt. A kőszegi Sigray Jakab gróf eléggé ellentmondásos egyéniség volt. Bariska István idézi Martinovicsot Sigrayval kapcsolatban: “Én hideg vérrel halok meg, érdemlettem azt a királytól, kit megbuktatni készültem, de ami nem az én munkám lesz később. De mondjátok meg nekem, ti bírák, mely lélekkel ölhetitek meg ezt a nemes lelkű, de minden jóra s rosszra alkalmatlan Sigrayt, kit én csak azért vettem segédemnek, mert siettem, de akit kivetettem volna, ha alkalmasra találván. Véthet-e az ilyen annyit, hogy meghaljon érte?” “Ezek a sorok – írja Bariska – mégis azt sugallják, hogy Sigray gróf életében és tragédiájában nem maradt semmi, ami felemelő lett volna.”

Sigray arcát a gyermekkori himlő elrútította és egyik szemére vakká tette. Az alacsony termetű Sigray a magyaron kívül öt nyelven: németül, franciául, olaszul, angolul és latinul írt és beszélt. Tehetségesen festett és zenélt, jól lovagolt, párbajozott. Egy bécsi német kertész leányát vette feleségül, amiért szembe került apjával és családjával.

Letartóztatása után Sigrayt először írásos vallomásra kötelezte egy udvari vizsgálóbizottság. Ebben elmondja többek között, hogy mikor kapta meg a Társaság kátéját és kiknek adta tovább. Itt szerepel “a körmendi plébános”, akinek nevét nem tudja bizonyosan. Róla azt állította Sigray a vallomásában, hogy felvette a Reformátorok Társaságába. Ennek alapján le is tartóztatták. December 24-én szembesítették a kőszegi gróffal, aki szerint Szabó Imrét 1793 augusztusában ismerte meg Batthyány herceg körmendi parkjában. Minthogy a plébános kitartóan tagadta a gróf állításait, Sigray végül is zavarba jött és azt mondta: “Possibile est, quod parochus ad dicta mea nec attenderit”, azaz lehet, hogy a plébános nem is figyelt arra, amit mondott.

A szombathelyi egyházmegye nagyprépostjának, Bitnicz Lajosnak a kézirata szerint Sigray gróf a körmendi plébánossal nagy barátságban volt. Csaknem mindennap együtt voltak. Elfogatását és Budára való szállítását a körmendi káplán így jelentette püspökének 1794. november 11-én kelt levelében: “Előző nap éjjel fél 10-kor a Helytartó katonai kísérettel a plébániai lakáshoz érkezett, és Szabó Imre plébános uramat parancsra, nem tudom kié a bizonyság, a Posta közbejöttével elvitte. Ilyen esetben mi a legemberiesebb teendő, eligazítást kérek.”

Bitnicz Lajos nagyprépost pedig így beszéli el kéziratában a drámai esetet: “Midőn az összeesküvés miatt Martinovics és Sigray be fogattak, egy vasárnap este, midőn a plébános már lefeküdni készült s már egyik csizmáját lábáról levetette, kopogtatott egy katonatiszt és beeresztetett, mutat egy parancsot, hogy a plébános mint találtatik, tüstént vasra tétessék és Budára vitessék. Neki se káplánjával, se cselédjével szót váltani nem engedtetett, csak a kikutatott breviáriumával utazhatott Budára.”

Bitnicz ezután elmondja a per további történetét. Szabó plébános az ítélő bírák előtt azt kívánta, hogy szembesítsék Sigray gróffal. Amikor ez megtörtént, a plébános felszólította: “Ön már a halál fia, kívánja, hogy más is elítéltessék, mondja meg, közölte e valaha velem szándékát? Attól függök, mit felel. Ő azt felelte, hogy soha! És így ártatlannak ítéltetett, ő pedig ott a bírák előtt felkiáltott, hogy ő most az ő plébániájába ily meggyalázott módon vissza nem mehet, adjon Őfelsége neki más javadalmat.”

Bitnicz írását megerősíti Fraknói: “…a foglyok közül többen visszanyerték szabadságukat. Az első Szabó Imre, körmendi plébános volt. Gróf Sigray, a bécsi vizsgálóbizottságnak benyújtott nyilatkozatában, azok közé sorolta őt, a kik a reformátorok társaságához csatlakoztak. A lelkész elfogatván, és a királyi tábla küldöttsége elé állíttatván, határozottan erősíté, hogy teljesen ártatlan, sőt a gróf politikai elveit rosszalta, és őt azok terjesztésétől óvta. Kívánatra szembesítették a gróffal, ki a plébános által előadottak valóságát elismerte, és korábbi állítását visszavonta.” (Fraknói: Martinovics és társainak összeesküvése. Budapest, 1880. 332.o.)

Szabadulása után a körmendi plébános további életútja sikeresnek mondható. Ferenc király 1795. január 5-én szombathelyi kanonokká nevezte ki. Később c. almádi apát lett. A korabeli írások úgy emlékeznek meg róla, mint a szombathelyi egyházmegye egyik legjótékonyabb papjáról. Gergő Elek ferences “Szabó Imre szombathelyi kanonok s apát emlékezete” c. írásában hoz róla szép megemlékezést (Társalkodó, 1840. 46.sz.). Szabó 1816 körül 600 forintos alapítványt tett, hogy “sz. Flórián litániája a székesegyházban zenével tartassék.” 1823-ban a szombathelyi polg. gyámolda mellé saját költségén kápolnát építtetett, melynek fenntartására és tatarozására 600 frtot tett le alapítványul. Végrendeletileg a szombathelyi és körmendi plébániáknak misealapítványul s a szombathelyi szegényeknek alapítványul 200-200 forintot, a polgári gyámoldának és az 1824-ben alakult Emberszerető Egyesület által építendő kórháznak egyenkint 13163 forintot hagyott. Ezzel ennek a filantropikus intézménynek főalapítója lett. Köberl János kéziratában ezt olvashatjuk: “Szombathely városa ezen nagy jótevője iránti háláját az által örökítette meg, hogy mind a polgári gyámoldában, mind a kórházban a jeles egyházi férfiúnak – amabban Biagio olasz, emebben Spreng Antal bécsi festőművész által készített olajfestményű arcképével díszes emléket biztosított.” Géfin Gyula könyve szerint az Emberbaráti kórházban őrzött képe ma is jó állapotban van, az aggápoldában lévő, előbbinél művészibb kép már kevésbé.

Szabó Imre 1826. szeptember 15-én halt meg és a székesegyház kriptájában temették el. Emlékét fehér márványlapon örökíti meg ez a felirat:

Dr. Géfin Gyula: A szombathelyi egyházmegye története, Szombathely,1935. l-3. kötet.

Bundics A. – Zügn T.- Pataky L. – Szántóné Dr. Balázs E.: A körmendi egyház-községek és hitközség története, Körmendi füzetek, Körmend, 1993.

A szombathelyi Egyházmegyei Levéltár anyaga. (Dr. Kiss Mária közlése)

Bariska István: “Véthet-e az ilyen annyit, hogy meghaljon érte?” Vasi Szemle, 1996. évfolyam l. szám 65-85.o.