Templommegáldás és kiállításmegnyitó Magyarszecsődön






A külső felújítási munkálatok befejezését követően 2022. május 6-án Székely János megyéspüspök megáldotta a magyarszecsődi templomot. A kivitelezési munkák nem ma kezdődtek. Már 2017-ben beszámoltunk a felújítási munkálatokról, akkor még Németh Zoltán volt a plébános. A tervek már akkor is az épület teljes külső felújításáról szóltak, de elegendő anyagi forrás hiányában a csapadékvíz elvezetést, a tető felújítást, a torony felső részének és a déli oldalon lévő bélletes kapu felújítását sikerült elvégezni. Az elmúlt években egy újabb pályázatnak köszönhetően került sor az elmaradt munkák elvégzésére, sőt, a falak átvágásával további lépéseket tettek a vizesedés visszaszorítására.

A megszépült templomot Székely János megyéspüspök áldotta meg. Szentbeszédében kiemelte: Jézus keresztjéből élet fakad. Éltető forrás, amely megtermékenyítette az európai kulturát és magyar népünk történelmét is. A Biblia arra tanít minket, hogy minden ember egyenlő; arra tanít, hogy Isten a világot az emberre bízta, hogy művelje, hogy őrizze, kutassa a benne rejlő bölcsességet, isteni törvényt. Ha nem lenne Krisztus keresztje, nem állna a magyarszecsődi templom sem. Hálát adunk a mai napon őseink hitéért – mondta Székely János.

Ezzel azonban még nem volt vége az ünneplésnek Magyarszecsődön. A templommal szemben lévő egykori plébániaépületben ugyanis megnyitotta kapuit a Takács László nádasdi plébános által megálmodott Egyházmegyei Képtár. Fotók, szentképek, szoborok, kegytárgyak 5 témába sorolva mutatják be számunkra, hogy az emberekben élt és él a hit.

Dr. Székely János szentbeszédét ide kattintva hallgathatják meg.

Forrás: Dr. Székely János szombathelyi megyéspüspök Facebook-oldala

(A képekre kattintva teljes méretben nyílnak meg.)