Hetven éve halt meg Coreth Mária Terézia

2021. március 14-én, vasárnap jubileumra gyűltünk össze az esti szentmisén, Coreth Mária Terézia, Boldog Batthyány Strattmann László hitvese halálának 70. évfordulójára. Az ünnepi szentmisét Császár István püspöki helynök mutatta be. Beszédjében kiemelte a házasság szentségének, az Istenből, irgalmából táplálkozó egymást segítő élet fontosságát. Jó házasság csak ott terem, ahol a felek egymást segítik, támogatják az életszentség útján. Harmonikus, szép családi életet éltek. Ennek titka abban keresendő, hogy lelki életükben segítették egymást, Istenben szerették egymást. Ez a csodálatos szeretet, ami a családjukban működött, kiáradt, kisugárzott a gyermekeikre.

Tudatosan törekedtek arra, hogy mintegy kis paradicsomot teremtsenek gyermekeinek. Legidősebb leányuk írta: - "Sohasem tudom eléggé megköszönni, hogy ebben a darabka földi mennyországban részem lehetett. Akkor még persze öntudatlanul, most azonban mindig tudatosabban."

István atya felhívta a figyelmet arra is, hogy: "Együtt közös és családi egyházat alkottak, mintegy elővételezve a II. Vatikáni zsinat tanítását, hogyan éljenek keresztény módon keresztény családi életet. Boldogságukhoz még az is hozzá tartozik, hogy elfogadták a gyermekáldást, ami bőséges volt. A Batthyány család minden nap részt vett a szentmisén, szentáldozáshoz járultak, közösen imádkozták a rózsafűzért. Valóban így lehet, csak így lehet boldog kiegyensúlyozott családi életet élni ma is, ha Isten ott van a hétköznapokban is. Mert amelyik családban van hitt, ott van szeretet, ott van béke és ahol mindezek jelen vannak, ott van maga az Isten."

Coreth Mária Terézia példakép mindannyiunk számára. Imádkozzunk azért, hogy példáját követve, egyre több fiatal bátran merje elkötelezni magát a házasság szentségében, őszintén bízva Isten kegyelmében. Édesanyák pedig élete példájából merítsenek erőt ahhoz, hogy házasságukat és családi életüket Isten akarata szerint formálják. Adja Isten, hogy egykor Coreth Mária Terézia hivatalos közbenjárását is kérhessük, ezen szándékokra.


Szöveg és fotó: Buda Brigitta

(A képekre kattintva teljes méretben nyílnak meg.)