Előadásomban nemcsak ezt a vonzó példát szeretném bemutatni, hanem azt is ismertetem, honnan indult el László pályája. Egy éppen nem ideális családot is be kell mutatnom. Talán azért is fontos ez, mert ilyen család még több van, mint az ideális család, amelyet Batthyány László is megvalósított.

Először az apai nagyanyjához kellene visszamenni. Leánya így ír róla: “Nagyanyánk, Tarnóczi Antónia, uralomvágyó, büszke asszony volt, nagyszerű gazdálkodó, aki tudatosan arra törekedett, hogy évről-évre gyarapítsa vagyonát... Majdnem 50 éves volt, amikor fia, vagyis a mi édesapánk megszületett. Anyja bálványozta Pepi fiát. Élete középpontja hőn szeretett Pepi fia meg saját maga volt. Pepi, ez a kivételesen jó kiállású fiatalember elsőrangú nevelésben részesült. Kilenc nyelven beszélt. Feltűnő jelenség volt, bárhol megjelent, mindenkit elbűvölt... Ahogy fia növekedett, nagyanyánk megfelelő feleséget keresett neki. Ennek a jövendőbelinek egészen az ő elképzeléseit kellett megtestesítenie: legyen egészséges, falun felnőtt, egyszerű, szerény és jól nevelt. A két fiatal akkor ismerte meg egymást, amikor nagyanyánk meglátogatta rokonát, a Vas megyében, Csákányon élő Batthyány Zsigmondot.

Anyánk, Batthyány Lujza elbájoló gyermek volt még, tizenhat évével sokkal fiatalabbnak látszott. Nefelejcskék szeme és gesztenyebarna haja volt. Gyöngéd, irgalmas szeretettel segített a szegényeken, amikor csak tehette. Hiányzott belőle a kevély hiúság. Szerető szívű, jóságos és egyszerű volt.”

Batthyány Zsigmond, Lujza apja, egyáltalán nem volt elragadtatva “Lujzácskája” jövendőbeli anyósától. Ez a hidegen számító asszony, aki fennhéjázva mérte fel egy csákányi Batthyány lánnyal kötendő frigy előnyeit, visszataszítónak tűnt Batthyány Zsigmond szemében. Amikor azonban Lujza túl boldog szemébe nézett, nem tudta megtagadni beleegyezését.

Batthyány József és Batthyány Lujza 1861. szept. 21-én kötöttek házasságot Máriazellben. Innen Dunakilitibe jöttek, itt született az első gyermek, egy erőteljes kisfiú. Az édesanya azonban meg-betegedett (romlott ételtől) és élet-halál között lebegett. Ez idő alatt halt meg a kis József is.

Antónia nagyanya számára nagy fájdalmat jelentett az első fiú halála. Menyét okolta érte, fiának pedig szívébe szúrta az első tüskét: “Nem hozzád való ez az asszony!” Pepi azonban szerette feleségét és nagy fájdalmat okozott neki, hogy anyja nem szerette Lujzát. Dunakiliti és Lajtafalu között 2-3 óra volt az út. Tarnóczi Antónia féltette fia életét, s arra akarta rábírni, hogy hagyja ott feleségét. Az anyós és menye között igen feszült lett a viszony.

Aztán egymás után érkeztek a gyerekek. Franciska, aki korán meghalt. Aztán Ágnes, ő életben marad. Utána ikrek, akik kicsi korukban meghaltak, aztán Antónia, majd József – aki életben maradt – aztán ismét lányok: Vilma, Olga, aztán megint ikrek – mindkettő meghalt – aztán László, majd Blanka s az utolsó, Erzsébet. Lujza 14 gyermeknek adott életet. Az anyós dühöngött a sok lány miatt. Szidta Lujzát, s fiával e szavak kíséretében küldött egy gyöngysort: “Vidd el annak a koldusnak!”. Lujzát annál inkább megsebezték ezek a szavak, mivel élete végéig, utolsó órájáig halálosan szerette férjét.

Batthyány József szinte állandóan anyjával volt Lajtafalun. Látogatásai egyre ritkábbak lettek. Felesége az utolsó gyermek születésekor súlyos vesebajt szerzett, szeretett férje távolléte meg csak növelte szíve fájdalmát. Hosszú időbe telt, míg megértette a szomorú valóságot.

A gyerekeknek szigorúan megtiltotta, hogy apjukról akár csak egy rossz szót is ejtsenek. Egyik nap egy újság került a kezébe. Halálsápadtan állt fel, a lap kiesett kezéből, s ő ájultan zuhant a földre. Az újságban ez állt: “Batthyány József gróf ma vezette oltárhoz Kornis Antónia grófnőt Kolozsvárott, az evangélikus egyház szertartása szerint.” Borzasztó pillanat volt. Lujzát lefektették, édesapja órák hosszat állt mellette, tartotta leánya jéghideg kezét. Ettől kezdve már nem lehetett titkolni, hogy Batthyány József teljesen Kornis Antónia hatalma alatt állt és szentségi házasságot felrúgva, feleségét hűtlenül elhagyta.

Megegyezés született, amely szerint a Felbáron élő apa minden vasárnap meglátogathatta gyermekeit Pozsonyban, az András utcai kis házban. A találkozón csak a gyermekek lehettek jelen és anyjuk parancsára kedvesnek és udvariasnak kellett lenniök.

László számára nehéz idő következett. Egy napon (1879-ben) P. Fischer Kalksburgból magával vitte Józsefet és Lászlót. A búcsú igen fájdalmas volt mindkét fél számára. Az idősebb Józsi a lehető legrövidebbre fogta a búcsút, a nyolc éves Laci azonban borzasztó nehezen tudott otthonról elszakadni. “Isten oltalmazzon benneteket, drága kisfiaim, imádkozzatok mamáért, hogy megint egészséges legyen, és papáért, hogy térjen hamar vissza hozzánk.” Így indultak a kalksburgi kollégiumba.

Érdekesek a bejegyzések a kalksburgi évekről. László elég rossz előmenetelt tanúsított, a feljegyzések szerint: “Dacos természet”.

1881 februárjától jó jegyek jelennek meg a katalógusban. A prefektus megjegyzése: “Laci nagyon szorgalmas.” A jó érdemjegyek kitartanak egészen az év végéig. Mi történt? Május 26-án Laci tizenhét kis társával együtt az első szentáldozáshoz járult. A fiatal szíveket P. Leo König készítette elő a nagy napra. A kisfiúcska rendkívül buzgósággal készült első szentáldozására, és P. König iránt, aki őt előkészítette, mindhalálig a legnagyobb hálával és szeretettel viseltetett.

1885 őszén a kalocsai jezsuitákhoz kerül testvérével. Kitűnő tanárai voltak: Fényi Gyula, Rosty Kálmán. Kalocsai tanárai közül P. Weiser állt hozzá legközelebb. Hittanra, történelemre tanította, kongregációs prézese, lelkiatyja. Végig meleg kapcsolatban marad vele. Halálakor kis könyvvel emlékezett meg róla.

Kalocsáról 1890. február 5-én távoznia kellett, mert prefektusát durván megsértette. Ungváron érettségizett. Később fölkereste volt prefektusát és nem maradt köztük semmi neheztelés.

Az érettségi után következő korszak külsőleg is, belsőleg is kicsit zavaros. Ungvári értesítője szerint a jogi pályát választotta. 1890 őszén gazdasági főiskolára iratkozott be, de nem volt ínyére. Csak fél évig van nyoma az értesítőben. Elmegy katonának és tartalékos huszárhadnagyként szerel le. 1893 tavaszán iratkozik be a bölcsész-karra. Hat félévet végez. Sokoldalú tudásából fakadtak a legendák: kémiai, filozófiai doktorátus... sem az anyakönyvek, sem a család nem tud ezekről. Lassan, szinte kínosan keresi útját. Sem birtokain, sem a társasági életben nem találja helyét. Sokoldalú érdeklődése mintha irányvesztéssel fenyegetné. A csillagászat, a fényképezés, a művészetek érdeklik. A filozófia is vonzza. Kantnak és társainak tanulmányozása kicsit megzavarja gyermekkori hitét, de szó sincs hitetlenségről. Hűséges tagja az egyetemei kongregációnak. Prézese Viktor Kolb, egyben lelkivezetője is. Belesodródik az általános könnyelműség légkörébe. Később egyetemi éveit a legrosszabbaknak nevezte. “Fiatal koromban sokat hibáztam”.

László útkeresése akkor találja meg a helyes irányt, amikor dr. Vécsey orvosprofesszor bíztatására 25 éves fejjel megkezdte az orvosi tanulmányokat. Később ezt úgy emlegeti, hogy a gondviselő Isten nyúlt bele életébe.

Batthyány László élete legnagyobb fordulatát hozza Coreth Mária Terézia grófnővel való megismerkedése. László nővérei aggódva látták, hogy hiába kötik le tanulmányai, még sincs minden rendben.

Ekkor próbálták összehozni barátnőjükkel, az osztrák-orosz-francia családból származó Mária Terézia Coreth-tel. László először hallani sem akart az ügyről, a következő évben azonban egymásba szerettek. Három hónapos ismeretség után vette feleségül.

Bármennyire is komoly vallásos nevelést kaptak mindketten, az élet kissé elsodorta őket az igazi keresztény élettől. Házasságukat azonban mindketten úgy fogták fel, ahogy Isten elrendelte: szentségnek. Ugyanakkor tudták, hogy ehhez a feladathoz Istentől bőséges kegyelmet kapnak és így nem vallhatnak kudarcot. Ennyire fontos a jó elindulás, a szentségi házasság: Jézus kezét megfogni. A Batthyány házaspár minden fiatalnak példaképe lehet.

Ha van eszményi házasság, akkor a Batthyány házaspáré mindvégig ilyen. László ezt írta nizzai naplójába: “Napról-napra jobban szeretjük egymást. 9 éves házasságunk óta egy test és egy lélek vagyunk”. Lelkileg is döntő mindkettőjüknek ez a házasságkötés. Úgy látszik, az első évek alatt az asszony jár elől lelkiekben, és férje boldogan szívja magába a kedvére való befolyást. Lassanként megfordul a helyzet: a férfi elmélyülő lelki élete a rá jellemző következetességgel mind intenzívebbé válik, most már az asszony veti alá magát neki – fokozódó csodálattal – , mint igazi családfőnek, aki övéit a magasságok felé vezeti.

A család két tartóoszlopa az apa és az anya. A család feje és papja az édesapa. Az egész család előtt vitathatatlan a tekintélye. Meg tudja oldani a kételyeket és problémákat. Ő az, aki gyermekei baját, betegségét gyógyítja. Gyermekei úgy emlékeznek vissza rá, mint aki arra törekedett, hogy családja számára az otthon kis paradicsom legyen, ott találják meg örömüket, ne keressék a rossz társaságot. Gyermekeit - kicsitől a nagyig - komolyan veszi. Ugyanígy gondjaikat és problémáikat is. Teljes volt a bizalom vele szemben. A büntetést meg kellett köszönni., de utána az elkövetett rosszról többé soha szó nem esett... A családi életben így tudott jótékony szabadság uralkodni. A gyermekek játékában az édesapa is gyakran részt vesz. Számára ez pihenést jelent. Nem akart gyermekek nélkül lenni. Utazásaira is szívesen vitte őket magával. Kórházi elfoglaltsága utáni ideje a családé: kirándulnak, vendéget fogadnak, látogatóba mennek.

A II. Vatikáni zsinat A világiak apostolkodásáról szóló iratában így tanít a családról: “A család kapta Istentől azt a küldetést, hogy a társadalom első és éltető sejtje legyen. Töltse is be küldetését: tagjai szeretettel ragaszkodva egymáshoz és Isten előtt végezzék közös imádságukat, tegyék a családot az egyháznak valóságos házi szentélyévé: az egész család kapcsolódjék be az egyház liturgiájába, tűnjék ki a vendégszeretetben, szálljon síkra a társadalmi igazságosságért és vegyen részt a jótékonysági intézmények munkájában az ínséget látó testvérek megsegítésére.”

A Batthyány család mindennapi életében az édesapa a család papja is. A nap szentmisével kezdődött. A herceg korán kelő ember volt. Ő érkezett elsőnek a kápolnába és végezte Szűz Mária kis zsolozsmáját vagy egyéb imáit. A szentmisén az édesapa és a gyerekek felváltva ministráltak. A legkisebb is be volt osztva és - apai segítséggel - ő is ministrált. Az egész család szentáldozáshoz járult. A szentmise után az édesapa az oratóriumba gyűjtötte össze gyermekeit, s rövid hálaadást tartott nekik. Ezek mélyen belevésődtek gyermekei lelkébe. Egyik így emlékezik vissza rájuk: “Kötetlenül beszélt, sohasem könyvből. Megragadó volt, hogyan tudott mindennap valami újat mondani, hogy lekössön bennünket és belénk öntse nagy hitét és szeretetét. Mintha csak egész későbbi életünkre tüzet akart volna gyújtani bennünk, amelynek sohasem szabad kialudni.”

A Mária-szobor előtt térdelve végezte el a család közös esti imáját. Az édesapa napi foglalatosságai végeztével este 10 - fél 11 óra tájban mégegyszer betért a kápolnába. Megköszönte a napot, imádkozott családja éjszakai nyugalmáért, az Úrnak ajánlotta őket, majd maga is nyugovóra tért.

A család tűnjék ki a vendégszeretetben – mondja a zsinati irat. A Batthyány család nem zárkózott magába. Ha nem is jártak sűrűn másokhoz, annál többen keresték föl őket. Aki csak betért hozzájuk, azt egész természetességgel részeltették a család életében, napirendjében. Emberfélelem, álszemérem ismeretlen ennek a családnak a szótárában. A szülők tudták, hogy ők a tartóra emelt lámpa szerepét töltik be. Ezt érezte mindenki, aki vendégük lehetett. Egyik leánya mondta: “Csak később fogtam föl, miért távoztak egyes emberek, akik látogatóban jártak nálunk, felejthetetlen benyomással, miért jöttek olyan szívesen megint, és miért emlegették még sok-sok év múlva is példa nélkülinek házunkat”.

A család vegyen részt a jótékonysági intézmények munkájában – állapítja meg az említett zsinati irat. A felebarát segítésében nemcsak Batthyány herceg, az édesapa vette ki részét, hanem mellette állt az egész család is. A gyerekek korán kapcsolatba kerültek a szegényekkel és betegekkel. Szerénységre, egyszerűségre nevelte őket. “Mi nem tudtuk, hogy gazdagok vagyunk. Megvolt mindenünk, amire szükségünk volt, de a fényűzés tilos volt evésben, kényelemben, ruházatban, utazásban egyaránt”. Karácsony előtt megkérdezte a gyerekeket, hogy mit szeretnének karácsonyra. A legkisebbnek még valami apróság eszébe jutott. Erre az apja így szólt: “Gondolj arra, hogy szegény gyerekek is vannak, rájuk is kell gondolnunk, ezt már ne kérd!”

Amikor a herceget figyelmeztették, hogy gondoljon gyermekeire is amikor jótékonykodik, így válaszolt: “Gyermekeimet arra tanítom, hogy hivatást válasszanak maguknak, akkor lesz miből megélniök. A szegények pedig majd imádkoznak a családért.” Éppen gyermekeire való tekintettel állította: “A legbiztosabb takarékban helyezem el, ahonnan Isten fogja visszatéríteni.”

A Batthyány család nevelésének megvolt a gyümölcse. A szülők példamutatása és szavai is jó talajba hullottak. Talán legszebb példája az elsőszülött fiú, Ödön. Nyugodtan állíthatjuk, hogy Szent Imre herceg 20. századi rokona ő. Az édesapa is boldogan figyelte fiának életszentségre való törekvését. Ödön egy későn felismert vakbélgyulladás következtében alig öt nap alatt szörnyű kínok között fejezte be földi életét. Néhány csodálatos párbeszéd a haldokló fiú és édesapa között. – “Papi, mondd, meg kell nekem halnom?” Mit válaszoljon neki? “A jó Isten hatalma végtelen, a mi tudásunk eltörpül mellette. Ő egy pillanat alatt visszaadhatja egészségedet, de az orvostudomány lemondott életedről.” Hogyan folytatódik a párbeszéd? – “Ha most fölmegyek az égbe, a szentek közül kit köszöntsek a te nevedben?” “Szent Paszkált, az Oltáriszentség nagy szentjét. De ha átadtad, üzenj nekem, hogy valóban megtetted.” Néhány hét múlva a Nemzetközi Eucharisztikus Társulat Közép Európa katolikusainak képviseletére kérik a herceget. (Ez Ödön válasza.)

Batthyány László néhány “családi” jótanácsát említsük meg befejezésképpen. Az egyik rokonának családjában az apa elhanyagolta gyermekeit. Az anya fölvetette a kérdést: gyermekei nyugalma érdekében nem kellene-e elválnia férjétől. A herceg határozottan ellenszegült: “Érdemes egy életen át szenvedni mellette, hogy lelkileg el ne kallódjék.”

A másik édesanya arról panaszkodott neki, hogy hiába beszél rossz útra tért fiának. Ezt válaszolta: “Ne a fiának beszéljen Istenről, inkább Istennek a fiáról.”

Egy szép családi életet láttunk. De előtte láttunk egy széthullott családot is. Batthyány László ebben a családban volt kénytelen eltölteni gyermekkorát. S amit megcsodálhatunk: nála nem ez folytatódott a nehéz gyermekkor és sok-sok vívódás ellenére sem. Miért? Mert volt mögötte egy imádkozó, szenvedő édesanya, s Isten küldött melléje egy hozzáillő segítőtársat, akivel eszményi házasságban élt. Isten kegyelmét kérték közös életükhöz és meg is kapták. Csak így lehet, de így biztosan lehet szép házasságot kialakítani.

Befejezésül a Szentatya szavait idézem: “Mária, az isteni Fiát karjába ölelő Édesanya járjon közbe a nemzet megújulásáért, a társadalom és a családi élet megszilárdulásáért, ami az emberiség egyik legértékesebb java. Mária vezérelje a családokat, Krisztusra, minden emberi lét központjára építsék családi életük hűségét és szilárdságát. Mária segítsen nekik, hogy a szeretet vezesse őket sajátos küldetésükre a világban és az egyházban.”

Az utolsó családi fénykép. Körmend, 1929