A fenti cím akkor is meglepőnek tűnhet, ha Batthyány-Strattmann László neve ma már a laikusok előtt sem ismeretlen (a boldoggá avatási szándéktól függetlenül, amely kívül esik illetékességünk mezsgyéjén). Ugyanis a magyar főúri famíliák múltjában böngészve szembeötlő, hogy a 48-as vértanú miniszterelnök fel- és lemenő ági rokonsága három szempontból is a legek közé tartozik. Először: a lexikonok tanúsága szerint (8, 12) ez a család adta a legtöbb kiválóságot, szám szerint 25 történelmi személyiséget, bár ez az adat természetesen nem helyezi őket sem a Széchenyiek, sem a Rákócziak elé. Másodszor: lelki és magatartásbeli szempontból ez a család tűnik a legkiegyensúlyo-zottabbnak, végletektől távolinak, s ez szintén csak minősítés nélküli megállapítás. Harmadszor: a Batthyány família visszatérően kötődik a gyógyítás történetéhez, vagyis századunk hercegi szemorvosának, a szegények orvosának karizmatikus személyisége és karitatív ténykedése egyáltalán nem előzmények nélküli. Olyannyira, hogy címerükbe illenének az orvoslás szimbólumai.

Az első, akiről szükséges szólnunk, a törökverő Batthyány Boldizsár (1543-1590), a császárváros közelében elterülő német-újvári birtok gazdája. Pápista környezetében szívós protestáns, a kard, a toll és a könyvek forgatásához egyaránt értő tipikus humanista főúr. Németújvári udvarában vendégeskedett annak idején a kor legnagyobb növénytani tudósa (6), a németalföldi Carolus Clusius, vagy vallonosan Charles de L’Écluse, itt készült a híres Stirpium (5), valamint a világ első gombaatlasza, amely hasonmás kiadásban néhány évvel ezelőtt újra megjelent (4).

A hazájából elüldözött orvos-botanikusnak a gondtalan megélhetésen kívül rendelkezésére állott a bajvívó főúr ritkaságokkal teli füveskertje, egy bibliofil-gyűjtő kivételes könyvtára és a kor legkiválóbb természettudósaival való többnyelvű levelezése. Személyes segítségként, amikor ráért, maga Batthyány Boldizsár, állandóan pedig a szintén szenvedélyesen botanizáló Beythe István udvari prédikátor (7), a szép, színesen illusztrált spórás növények magyar nyelvű szignálója, akinek kis latin-magyar növényi nomenklatúrája (3) Clusius művének függelékeként egy antwerpeni nyomdából került ki, amikor a mester már végleg hazatért. A füvész-prédikátor fia volt Beythe András, a körmendi Batthyány-birtok udvari lelkésze, buzgalmából készült – Méliusz Juhász mintájára – a második magyar nyelvű gyógyfüves könyv helyi kiadása (2). Batthyány Boldizsár tehát beírta nevét az európai orvosi botanika történetébe.

Sógornője, Batthyány Ferencné született Svetkovics Katalin már a gyógyító nagyasszonyok közé tartozott, ahogy azt a történelmi kalászokat szorgalmasan szedegető Takáts Sándor megállapította (14). A veszettségtől a fülbajok gyógykezeléséig minden medicinához értett, önzetlen tevékenységére Magyary-Kossa is utal (9). A következő században, újabb generációhoz sorolható egy másik Batthyány Ferencné, a szintén idegen hangzású nevet viselő Lobkowitz-Poppel Éva, a költő-hadvezér Zrínyi Miklós ifjúkori nevelője. Gyógyító művészetének Magyary-Kossa külön fejezetet szentel, “tanultabb és keresettebb alig akadt nála a korban”, valamint “többen fordultak hozzá levélben, mint a leghíresebb bécsi orvosokhoz” (9). Ő maga is postai kapcsolatot tartott fenn tanult doktorokkal és önkéntes gyógyászokkal egyaránt. Levelezett a szemgyógyításairól híres Pursius Sámuel ausztriai úrral, még többen fordultak hozzá segítségért. Thurzó György nádorispánnak a pozsonyi országgyűlésre személyesen szállított orvosságokat, Zrínyi György lábára fekélyflastromot küldött, Pázmány Péter hozzá fordult fulladás elleni medicináért. Ami azt engedi sejteni, hogy a nagy ellenreformátor érsek írónak nem lehetett különös szerencséje az orvosokkal. Batthyányné Poppel Éva, a 17. század egyik nagy-asszonya elsősorban mégis a nők, szülőnők és gyermekágyas asszonyok bizalmát bírta. Alig akadt főúri család, ahová ne ő küldött volna tapasztalt bábát, s ne az ő receptjei szerint kezeljék csöppségeiket. Magtalanság esetén ne ő adott volna tanácsot, a szüléstől független női bajokra fluidumokat és életviteli útmutatást. Úgy tűnik, egész életét kitöltötte a másokon való segítés szenvedélye, a totális karitatív ambíciót a herceg szemorvos valószínűleg tőle örökölte. Noha éppen három évszázad választja el őket időben egymástól. Természetesen Poppel Éva nemcsak a főúri családok bizalmát bírta, de levélbeli dokumentumok csak a kastélyok archívumaiban maradtak meg. Legalábbis Takáts Sándor és Magyary-Kossa közléseinek idejéig. No meg a Burgenlandban található bibliotékák polcain, mert a Batthyány-birtok jelentős része Trianon után Ausztriához került.

A Batthyányaknál tehát családi tradíciónak számított a “szociális érzékenység”. Poppel Éva cselédeket ugyanúgy gyógyított, udvarában külön gyógyfüves asszonyokat és bábákat tartott, minden rászorulón igyekezett segíteni. Jó szívén és tudásán kívül megvolt hozzá az anyagi lehetősége, ez a főúri família kivételesen jól tudott gazdálkodni. A Batthyányak közül ki kell még emelnünk Kázmért (1807-1854), Kossuth hívét, Vörösmarty Mihály támogatóját, ‘49-ben a Szemere-kormány külügyminiszterét, aki birtokain óvodákat és iskolákat nyitott, Rohoncon gazdasági tanintézetet alapított, nagy könyvtárukat pedig a Magyar Tudományos Akadémiának ajándékozta.

E családba született bele 1870. október 28-án a Lászlónak keresztelt fiúgyermek, aki később a szembetegek és szegények orvosa lett, s valóban a szentek önzetlenségének szintjén művelte mesterségét.(...)