Nem fontos kérdés-e ez, amely felett igen gyakran elmélkedned kellene? Igenis, nyugodtan állíthatod, hogy ennél fontosabb nincs is számodra. Sajnos, az emberek oly ritkán vetik fel e kérdést, mert ők is olyanok, mint a légy, melynek összetett szeme csak arról vesz tudomást, ami közvetlenül előtte fekszik, csak a mindennapi élet apró, édes és keserű morzsáit látják meg s mellette a legnagyobbat soha meg nem ismerik. Azért vagy te talán itt, hogy itt is maradj? Szó sincs róla. Hová lett az az ezer meg ezer ember, aki előtted élt e földön? Mindannyian elhaltak.

Isten ezt az életet nem azon célból adta neked, hogy egy bizonyos ideig a földön vándorolj, azután pedig végleg megsemmisülj, hanem azért teremtett, hogy Őt megismerd, Őt szeresd és Neki szolgálj, hogy valaha boldog, végtelenül boldog lehess.

A kimondhatatlan jóságú Isten részt akar neked juttatni minden öröméből, amint már a földön minden nemesen érző ember is örömét leli a mások boldogításában. Ezt súgja neked saját szíved is, amely sohasem lehet múlandó boldogsággal megelégedve.

Valamint a világtenger soha a kiáradásig meg nem telik, habár hatalmas folyamok öntik bele vizüket, éppúgy nem töltik meg egészen a földi javak sem szívedet, ha még oly nagy számban élvezheted is azokat. Szíved szükségszerűen oly zavartalan boldogság után vágyódik, amelynek vége nincs, – egy minden teljesületlen kívánság és minden fájdalom nélkül való, szüntelen boldogság után, aminőt csak a túlvilági otthonban találhatsz meg annak a trónusánál, aki téged teremtett és aki mint Teremtőd bizonyára legjobban tudja, miben lelheted meg tökéletes boldog-ságodat. Igen örvendj már most, mert elmondhatod magadról: “hatvan évig sem kell várnom, s máris oly boldogságban lesz részem, melyet ezidő szerint sem megérni, sem felfogni nem tudok.”