Virágvasárnap különös ünnep. Egyszerre van jelen a szertartásban az öröm és a halál, a dicsőség és a szenvedés, a nép lelkendezése és a gyűlölettől eltorzult arcok kiáltozása. Ugyanazok az emberek, akik az első evangéliumi szakaszban még hozsannát kiáltanak, a másodikban, a passióban már Krisztus kereszthalálát követelik.

Ennek a hatalmas és drámai, színektől, képektől és érzelmektől fűtött történés-sornak a középpontjában pedig ott áll Jézus, a csöndes, a hallgatag, és mégis hallatlanul erőteljes, egyetlen szavával végpusztulást idéző, templomot tisztító vagy éppenséggel tanító, megbocsátásért imádkozó Megváltó. Ő maga is kétféleképpen áll előttünk: mint a király és mint a szolga.

Király, hisz az Aranykapun vonul be a Szent Városba, egyéves szamárcsikó hátán, amelyen még senki sem ült. Király, hisz a nép szavai, lelkendezése akként hirdetik meg. „Pueri Hebraeorum” – énekeljük emlékezve a fiatalokra, gyermekekre, akik Virágvasárnapon a királyi udvartartás apródjaivá, heroldjaivá lesznek. Királyként érkezik Krisztus, hisz beteljesíti a próféciákat, és első útja, a bevonulás maga nem máshová visz, mint a Templomba. Ugyanazt teszi most Krisztus, mint tették a babiloni fogságból hazatérők vagy a Makkabeusok – megnyílnak előtte a város kapui, a nép hódol neki, ő pedig megtisztítja a Szentélyt, mondhatni szakrálisan birtokba veszi királyságát ő, az Isten Fia.

Ugyanakkor szolga is, s ezt már a bevonulás közben is érezzük. A méltatlankodók, a túlbuzgók, a rosszmájúak fékeznék az ünneplést, elhallgattatnák az éneklőket. Már ekkor érződik az emberi ellenszenv és gonoszság ereje, amely a legszebb pillanatot is tönkre teszi. De Jézus mindettől nem retten meg. Szolga ő, hát nem zavarja meg, ha az emberek sajnálják tőle a hódolatot. Tudja nagyon jól, hogy az ő szolgaságának valódi értelme abban áll, hogy engedelmes Fia az Atyának. Épp ezért ha az emberi dicsőítés el is hallgat, a kozmosz fogja a dicséretet zengeni neki. A kövek, az élettelen világ egész létével magasztalja őt.

Ebben a pillanatban már rávetül a passió árnya a virágvasárnapi bevonulásra. Már ekkor ott állnak az út szélén az emberek, akik elveszejteni akarják a Messiást. Már ekkor felüti fejét az emberek között a széthúzás, a véleménykülönbség. Mindez egyenesen vezet a nagypénteki tragédiáig, amikor egy gyilkos élete fontosabb lesz a nép számára, mint az élet adójáé.

Krisztus mindezzel tisztában van. Miután élete legutolsó szakaszát Jeruzsálemtől távol töltötte, hisz nem jött még el az ő órája, most megérkezik a városba, a lehető legnagyobb nyilvánosság közepette. Nem bujkál. Sőt mi több, a templomba való dicsőséges bevonulással, s a templommegtisztításban tetőző menettel mindennél világosabban, egyértelműbben mondja ki: Jeruzsálem, megérkezett a királyod. Innentől kezdve nincs kitérés, nincs fondorkodás. Olyan felkiáltójel ez, amelyre felelni kell. Ha a főpapok nem lépnek semmit, akkor azzal a nép előtt mintegy elismerik Krisztus királyi fenségét. Épp ezért mindabban, amiről a jeruzsálemi bevonulás szól, döbbenetes tudatosságot kell meglátnunk. Nincs ebben véletlen. Ez nem egy hirtelen, spontán népünnepély. Jézus az imádságban, az Atyával a Szentlélekben beteljesülő közösségében elérkezett a pontra, amikor ki mondja: itt az óra. Húsvét van, a város tele a legmesszebbről érkezett zarándokokkal. Amit tesz, amilyen útra elindul, nem csak Júdeában, de az egész zsidó világban visszhangra kell, hogy találjon. Ezen a ponton Krisztus nem vár többé. Nem vitatkozik többé. Nem folytat polémiát többé. Mindennek vége. Most királyként és szolgaként kimondja önmagát a Szent Városban. Ez Virágvasárnap.

A Nagyhét a várakozás ideje. Mi lesz a válasz? Hogyan reagál minderre a Város? A főpapok és a nép miként mondja ki a saját szavát Jézus hatalmas felkiáltójele után? Nagypéntek az emberek válasza lesz. Húsvétvasárnap Istené. Mi pedig, két évezreddel későbbi hívek, krisztuskövetők, ebbe a titkos valóságba igyekszünk bekapcsolódni. Virágvasárnap értsük meg Krisztus üzenetét, halljuk meg szavát, s ezután a Nagyhét napjaiban igyekezzünk a hit, a ráhagyatkozás, a szeretet mind teljesebb válaszát megfogalmazni. Krisztus mellett, Krisztusért, Krisztussal, akiben meglátjuk királyunkat, aki szolgálni tanít bennünket. A bűnbánat, az önmegtagadás, a jócselekedet, az imádság, a Szentírás olvasása és az elmélkedés ennek legyen útja, hogy nagyböjti belső zarándoklásunk végén valóban elérjünk Húsvét örömére.