Pünkösdvasárnapon hitünk, keresztényi elköteleződésünk egy sajátságos titkával szembesülünk: magával a Szentlélek Úristennel, akit egyfelől nevezhetünk arctalan Istennek, hisz a három isteni Személy közül talán ő a legkevésbé megragadható; ugyanakkor a legjelenvalóbb Istennek is kell neveznünk. Mindaz, ami hitünkben éltet, mozgat bennünket, a Szentlélek erőterében van. Még ott is, ahol Krisztusról, az Ő jelenlétéről van szó, arról beszélünk, nos még ott is a Szentlélek van jelen. Az Oltáriszentség a Szentlélek erejéből lesz Krisztus testévé és vérévé. Az evangélium szava a Szentlélek által válik ma is elevenné, s nem marad sohasem holt betű. Az Egyház, amely Krisztus titokzatos teste, jegyese, az üdvösség egyetemes szentsége a világban, szintén a Szentlélek erejéből épül egybe, szerveződik, él és fejlődik. A missziós és a tanúságtétel a Szentlélek által hatékony: Ő ad erőt a tanúságtételre s a hit hirdetésére, ugyanakkor Ő nyitja meg a hitetlen szívét, érinti meg a legvadabb istentagadó lelkét is. A teremtetlen világ, a kozmosz törvényei és rendje éppúgy a Szentlélek kegyelméről tanúskodnak, mint az emberi világban a szép és a jó és az igaz bármily megjelenési formája, vagy mint maga az Egyház és a hívő közösség.

Összegezve tehát azt mondhatnánk, hogy minden a Szentlélek erőterében áll, mégis épp Őt a legnehezebb észrevennünk olykor. Eszünkbe jutnak Jézus titokzatos szavai, amelyeket Nikodémusnak mondott: „Bizony, bizony, mondom neked: Aki nem vízből és (Szent)lélekből születik, az nem megy be az Isten országába. Ami a testből születik, az test, ami a Lélekből születik, az lélek. Ne csodálkozz azon, hogy azt mondtam: újjá kell születnetek. A szél ott fúj, ahol akar, hallod a zúgását, de nem tudod, honnan jön és hova megy. Így van vele mindenki, aki a Lélekből született.” (Jn 3,5-8)

Az Egyház tehát a Lélekből születettek közössége. Az Egyház a közösség, amely azért létezik és él, mert Krisztus elküldte Pünkösd napján a Szentlelket. Érdekes megfigyelnünk, hogy a feltámadás után Jézus mily egyértelműen mutat rá az apostolok előtt a Szentlélek jöttére. Mikor először jelenik meg az apostoloknak, rájuk lehelve ezt mondja: „Vegyétek a Szentlelket! Akinek megbocsátjátok bűneit, az bocsánatot nyer, s akinek nem bocsátjátok meg, az nem nyer bocsánatot.” (Jn 20,23)

Ez az a kincs, az a gazdagság és mélység, amelyet Jézus az őt követőkre bíz – de ez is csak a Szentlélekben lehet a miénk, miként olvassuk Jánosnál: „Ezeket akartam nektek elmondani, amíg veletek vagyok. S a Vigasztaló, a Szentlélek, akit majd a nevemben küld az Atya, megtanít titeket mindenre, és eszetekbe juttat mindent, amit mondtam nektek.” (Jn 14,26) A Szentlélek nélkül nincsen Jézusunk, evangéliumunk, Egyházunk, közösségünk Istennel és egymás között.

Talán éppen ezért oly nehéz meglátni őt a mindennapokban. Hisz nem látjuk a levegőt sem, amelyet lépten-nyomon belélegzünk, mégsem tudnánk nélküle élni. A nagy rohanásban nem érezzük a víz ízért, a kenyér zamatát sem, mégis mindennél fontosabbak ezek számunkra. Sokszor a legmélyebb emberi szeretetünk is a hétköznapokban rejtve marad, nem nyer ünnepélyes vagy látványos kifejezési formát. Mégis ott ég minden szolgálat, szó és gesztus mélyén is. Valahogy így van ez a Szentlélek Úristennel is. Ő a Megkerülhetetlen, a Nélkülözhetetlen, a Mindenütt-Jelenvaló, az élet zamata és íze, az isteni szeretet mélysége. Nem véltetlen, hogy a Szentháromságon belül őt nevezi Szent Ágoston a szeretet kötelékének. Minden ebből a szeretetből él és áll fenn. Ebben a szeretetben nevet ránk az Isten, ebben a szeretetben visel ránk gondot, aggódik értünk és vállalja fel még a megváltás legfájdalmasabb útjait is. A világegyetem szüntelen és örök Teremető Lelke ő, az Éltető és Védelmező, a Titok, akit oly kevéssé tudunk megérteni, de aki által mégis megláthatjuk az Atyát és a Fiút. Őt köszöntse a Veni Creator kezdetű himnusz!

 

Teremtő Lélek, jöjj közénk,

híveid szívét látogasd,

töltsd malaszttal a lelkeket,

kiket hatalmad alkotott!

 

Te, kit Védőnek mondanak,

mellénk a magas ég adott,

Tűz, élő Forrás, Szeretet,

Te, lelkek lelki Olaja.

 

Ajándékoddal hétszeres,

Te, ujj az Isten jobb kezén,

Atyának ígért szózata,

Ki ajkainkat megnyitád.

 

Érzékeinkbe gyújts Te fényt,

Szívünk szerelmed töltse be,

mi bennünk testi gyöngeség,

örök erőddel izmosítsd!

 

Ellenségünket űzzed el,

a békét tüstént hozd közel,

előttünk járva mint Vezér

kerüljünk mindent, ami árt!

 

Általad tudjuk az Atyát,

ismerjük, adjad, a Fiút,

Ki kettejüknek Lelke vagy,

Tebenned higgyünk végtelen! Ámen.