Az évközi huszonhatodik vasárnap evangéliumában megelevenedik előttünk a koldus Lázár és a dúsgazdag ember esete. Magát a történéssort mindannyian ismerjük: Lázár a földön a dúsgazdag ember háza előtt él, de nem kap tőle semmit. Emberi elesettségében, kiszolgáltatottságában a kutyák az egyetlenek, akik valamelyest enyhítnek fájdalmán, hisz nyalogatják sebeit. Eközben a dúsgazdag Istennel, emberrel mit sem törődve él, élvezi napjait, s felhasználja vagyonát arra, hogy itt a földön minden jóban részesüljön. Mikor mindketten meghalnak, a helyzet megfordul: a koldus Lázár megy Ábrahám kebelére, ahol vigasztalódhat, míg a dúsgazdag ember a pokol kínjai között gyötrődik.

Eléggé egyszerű kis példázatocska, mondhatná az ember. Nagyon sok olyan vallás van, amely a túlvilágot evilág tükörképeként fogja fel: ami itt bal, az ott jobb, minden a visszájára fordul. Sokszor a halottakat éppen ezért tükörképesen fektetik sírba, bal kezük ügyébe helyezve eszközeiket, fegyvereiket. Ezen olvasat szerint Jézus azt üzeni, hogy amiből itt kevés jutott, abból odaát sok lesz; s amiből itt sok volt, abból odaát kevés. Az isteni igazságosság eszerint semmi egyebet nem tenne, mint megcserélné az előjeleket, átfordítaná a viszonyokat. Egyfajta üdvösség-automata lenne ez, amellyel szemben viszont joggal és helyesen gyakoroltak kritikát a XIX. és a XX. század nagy ateistái. Ha ez az Isten, ez az ítélet és ez a túlvilág, akkor ez valóban semmi egyéb, mint ember kiagyalta vigasztalódás, emberi kivetítés, egyfajta emberi vágy arra, hogy ennek a világnak egyenlőtlenségei odaát rendbe jöjjenek. Ami itt nem sikerült, a reményteli világban majd sikerül, ezzel vigasztalódjatok, amíg szenvedtek a földön.

Kisarkítva fogalmaztuk meg mindezt, hiszen azt akartuk, hogy kitapinthatóvá, érzékelhetővé váljék az az érzés, ami miatt egy ilyen túlvilág-képpel a mai ember miért nem tud mit kezdeni. Másfelől azt is szeretnénk felmutatni, hogy a jézusi tanítás nem egy ilyen lecsupaszított emberi mítosz, hanem annál jóval többet mond ki.

A szegénység és a gazdagság kettőssége végig kíséri a Szentírást, nem csak az emberi viszonyok leírásában. Istenről ezt olvashatjuk Szent Pálnál: „Hiszen ismeritek Urunk, Jézus Krisztus jótékonyságát. Noha gazdag volt, értetek szegénnyé lett, hogy szegénysége által meggazdagodjatok.” (2Kor 8,10) Isten gazdagsága rendelkezik egy sajátos vonással, amelyben eltér az emberétől. Az ember azáltal gazdag, amit megszerez, gyarapít, amivel rendelkezik – Isten azonban önmagában a Gazdagság. Benne nincs hiány és nincs fogyatkozás. Isten az örökkön gazdag, aki soha nem szegényedhet el, hacsak önmaga ezt önként fel nem vállalja, bejárva a szolgává válás és az önkiüresítés útját. Így tehát Isten esetében a gazdagság pozitív állítmány, érték.

Nem így van az embernél. Emlékszünk Jézus mondására: „Könnyebb a tevének átmenni a tű fokán, mint a gazdagnak bejutni az Isten országába.” (Mk 10,25) A gazdagság eltorzítja az embert. Míg Isten létezése által gazdag, addig az ember a birtoklása által. Épp ezért az emberi gazdagság deformál, megtör, átszab, a létezés rendjéből kivet a birtoklás rendjébe, amely azonban teljességgel elembertelenít végül. Ezért olvassuk az Ószövetségben oly sokszor a próféták intését a gazdagság ellen, ahogyan az Ámosz ajkáról is visszhangzik: „Jaj a gondtalanul élőknek Sionban...” (Ám 6,1).

Az emberi szegénység annak a megtapasztalásává válik az evangéliumban, hogy tulajdonképpen semmim nincs, ami életemet megválthatná, nincs birtokom, amely boldoggá tehetne. Jézus – követve az ószövetségi gondolatot – így fogalmaz: „Mit adhat cserébe az, hogy [az ember] megszerzi az egész világot, ha a lélek kárát vallja? Mert mit adhat cserébe az ember a lelkéért?” (Mk 8,37)

Az evangélium tanítása tehát így áll előttünk: az ember szegénysége Istenben talál feloldást. Nem pénzbeli, hanem egzisztenciális szegénységről van szó, töredékességről, magunkban hordott hiányokról, a boldogság végtelen vágyáról s az arra önerőből való képtelenségről. Aki azonban gazdagnak érzi magát, az nem részesülhet Isten gazdagságában, hiszen vagy a létezés, vagy a birtoklás rendjében vagyok gazdag, a kettő együtt nem lehetséges. Lázár és a dúsgazdag ember példázata így tehát a nyolc boldogság közül az elsőnek lesz egyfajta kifejtése, képi megragadása: „Boldogok a lélekben szegények, mert övék a mennyek országa.” (Mt 5,3)

Ragadjuk meg mi is az evangéliumi tanítás lényegét, kapaszkodjunk bele, induljunk vele útra! Tanuljuk meg elereszteni a birtoklást, s leljük meg az Istenben való gazdag létezés örömét!