Az évközi huszonharmadik vasárnap evangéliumi szakaszában felhangzik azon mondatok egyike, amelyet Jézus tanításából mindannyian ismerünk, s amely bizonnyal mindannyiunkban ébresztett már kérdést, kételyt: „Aki hozzám jön, de nem gyűlöli apját, anyját, feleségét, gyermekeit, fivérét és nővéreit, sőt még saját magát is, nem lehet az én tanítványom.

Mellbeütő szavak. Annyi a gyűlölet és a rosszakarat a világban, és a jézusi Evangélium üzenetét pont mint a szeretet törvényét igyekszünk élni. Miért hát e kemény kifejezésmód? Különösen az utolsó elem súlyos a felsorolásban – „... aki nem gyűlöli ... saját magát is...”. Hány és hány ember épp azért válik lelki beteggé, depresszióssá, sikertelenné és az életben folyton szenvedővé, mert önmagát nem tudja szeretni! Ráadásul amikor a kettős szeretetparancs felhangzik, a második felében pont ezt halljuk: „Szeresd felebarátodat, mint saját magadat.” Vagyis először önmagamat kell szeretnem, s ez a szeretet lesz aztán mértéke, mintája a felebarát iránti szeretetnek.

Honnan ez a látszólagos feszültség, sőt ellentmondás Jézus tanításában?

Sokan azzal próbálják ezt megmagyarázni, hogy a valódi üzenet így szól: „Aki jobban szereti apját, anyját... önmagát... mint engem...” Csakhogy az eredeti görög szöveg (miszei), valamint a latin fordítás is (odit) egyértelműen és megkérdőjelezhetetlenül gyűlöletet említ. Ha akarta volna, Jézus mondhatta volna másképp, úgy, ahogyan most sokan felfejtik, értelmezik e gondolatot, mégsem tette. Ezt a szót, ezt a kifejezést akarta használni.

Ha megvizsgáljuk a Szentírást, többször találkozunk a gyűlölet szóval: Isten gyűlöli a bűnt, a világ pedig gyűlöli a világosságot (azaz Krisztust) s mindazokat, akik hozzá tartoznak. Ez az a bibliai jelentési sík, amelyben tehát mozgunk: a gyűlölet nem puszta szembenállást, elkülönülést fejez ki, hanem aktív ellenséges indulatot. Az Ószövetségben a bűnt gyűlölő Isten indulatra gerjed, s tettekben fejeződik ki bűn elleni felgerjedése: büntet, sújt, rombol és pusztít, hogy aztán gyógyítson, éltessen, felépítsen. A világnak a világosság elleni gyűlölete pedig az ősegyház életében vált egészen kézzelfoghatóvá: keresztényüldözés, kínzás, eszmei demagóg hadjáratok, börtön, kényszermunka, vagyonfosztás, száműzetés, kivégzés a legkegyetlenebb módokon. Íme, a cselekvő emberi gyűlölet borzalmas arca.

Amikor Jézus a gyűlölet szavával él, akkor ez a háttérjelentés sejlik fel. Szavaiban oly borús árnyalatok érezhetők, mint Mikeás próféta rettentő jóslatában: „Jaj nekem! ... A hűségesek eltűnnek az országból, nincsen igaz az emberek között. Mindegyikük vérontásra készül, tőrbe csalják testvéreiket. Kezük ügyes tenni a rosszat... Ne bízzatok társatokban, ne reménykedjetek barátotokban! Ne nyisd meg a szádat az előtt sem, aki a kebleden pihen! Mert a fiú szidalmazza az apját, a lány anyja ellen támad, az új asszony meg anyósa ellen, ellensége az embernek saját háza népe.” (Mik 7,1-6 passim) Íme, a családon belüli gyűlölet legrémesebb képe, amely Mikeásnál a bűn, az erkölcstelenség egyenes következménye. Emlékezzünk, maga Jézus is mondta, kardot jött hozni, széthúzást a családon belül is. Miért van ez így? Azért, mert a fény döntésre késztet, vagy felé fordulunk, vagy a saját árnyékunkba lépünk. Jézus kardja a világos döntés, kettéválasztás szimbóluma.

A mostani perikópa azt a részt követi az evangéliumban, ahol a gazda nagy vacsorát készít, de a meghívottak nem jönnek el – az Evangélium meghirdetése s annak elutasítása ezen példázat értelme. Erre következik Jézus minket foglalkoztató mondása a gyűlöletről. Mi is hát az üzenete? Nem más, mint az, hogy az Evangélium által elénk tárt kérdést nem lehet kikerülni, vagy igent, vagy nemet kell rá mondani. Mihelyst azonban igent mondunk rá, szembe kell néznünk a világ gyűlöletével – ez sokszor legszorosabb családtagjaink ellenségességében ölt testet. Hányszor fordult már elő, hogy a család vissza akart valakit húzni az Isten útjára lépéstől! Ilyenkor minden emberi szeretet kevés, hisz nem jelenthet alapot az evangéliumi követelménnyel szemben. Azonban ha nemet mondunk a hitre szóló meghívásra, akkor ugyanígy gyűlölet születik, hisz láttuk Mikeásnál, hogy ahol hiányzik Isten, ott nincs biztos, igaz és emberhez méltó erkölcs sem, s ahol nincs erkölcs, ott minden szétesik. Ezért hát ha valaki azért maradna végül hűtlen az Evangéliumhoz, hogy a családi köteléket őrizze, akkor is elveszíti azt, hisz akkor épp az evangéliumi szellem hiánya fogja a családot, az életet, a társadalmat, a közösséget megmérgezni.

Nincs tehát más választás, csak az igen, még ha ez harccal, küzdelemmel, meg nem értéssel jár is. Ezt fel kell vállalni. Végül a nappal győz az éjszakán, végül a gyűlölet fázisán való áthaladás utat nyit az igazság melletti kiálláshoz s a szeretet megtisztulásához. Az Isten kegyelmével erősített ember ha kész elszakadni az emberi érzésektől, kötelékektől, végül az Úr erejében nagyobb, teljesebb, igazabb szeretetre lesz képes.

Nem a gyűlölet a végállomás. Az csak a harc, amit sajnos sokszor meg kell harcolnunk. Ám a célt mindig világosan látjuk: hajnalban felkel a nap, s győz az éjszakán, Krisztusban felkel az élet, amely mindig szeretet, s győz a gyűlölet halálán.