Az évközi tizenhatodik vasárnapon Mária és Márta története hangzik fel az evangéliumból. Megszokhattuk már e szakasz üzenetét: míg Márta a maga sürgés-forgásával a cselekvő, tevékenykedő életet; addig Mária a maga elcsöndesedésével és az Úrra való figyelésével a kontemplatív, az elmélkedő és imádkozó életet jeleníti meg. Bár mind a kettőre szükség van, végső soron mégis a második a fontosabb, azé az elsőség. Az élet helyes egyensúlyában a vezérlő erőnek az istenkapcsolatot kell tennünk, amelyből aztán minden tevékenykedésünk, cselekedetünk fakadni fog.

Elmélkedésünkben most egy másik elemre szeretnénk rávilágítani azonban, ez pedig nem más, mint a helyes szolgálat szelleme. Mint tudjuk, Krisztus tanításában a szolgálat gondolata különös helyet foglal el. A Megváltó önmagáról mondja: „Az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon másoknak, és odaadja az életét, váltságul sokakért.” (Mt 20,28) Ez rajzolja meg Jézus mesteri, üdvözítői arcélét: „Én mégis úgy vagyok köztetek, mintha a szolgátok volnék.” (Lk 22,27) Ez a magatartás az Utolsó Vacsora előtti lábmosás gesztusában nyeri el legtökéletesebb kifejeződését, amikor az Úr kendőt ölt magára, szolgai ruházatot, és megmossa tanítványainak a lábát (ld. Jn 13,1-20).

Ezáltal Jézus számunkra is a szolgálatot jelöli ki követendő útként, miként maga is figyelmeztet: „Tudjátok, hogy akiket a világ urainak tartanak, zsarnokoskodnak a népeken, a hatalmasok meg a hatalmukat éreztetik velük. A ti körötökben ne így legyen. Aki közületek nagyobb akar lenni, legyen a szolgátok, s aki első akar lenni, legyen a cselédetek.” (Mt 20,25-27)

Azonban Márta alakja elénk állítja a szolgálat igazi kihívását és keresztjét, ami nem más, mint annak a felismerése, hogy jól és helyesen szolgálni igen nehéz. Jézus nem egyszerűen arra hív meg, hogy szolgai lelkületet öltsünk, és mindenkit kiszolgáljunk – ez lenne az egyszerű út, elég lenne rabszolgának tettetni magunkat, s máris haladnánk előre az életszentség útján. Csakhogy az igazi szolgálat nem ilyen: az szeretetből fakad, a szeretet pedig mindig a másik javát keresi. Aki helyesen szolgál tehát, az elkötelezi önmagát arra, hogy keresi és kutatja, a konkrét helyzetekben mi szolgálja leginkább a másik javát, üdvét, életét és boldogságát. Nem véletlen, hogy Szent Pál a szeretet-himnuszban így fogalmaz: „A szeretet türelmes, a szeretet jóságos, a szeretet nem féltékeny, nem kérkedik, nem is kevély. Nem tapintatlan, nem keresi a maga javát, nem gerjed haragra, a rosszat nem rója fel. Nem örül a gonoszságnak, örömét az igazság győzelmében leli. Mindent eltűr, mindent elhisz, mindent remél, mindent elvisel.” (1Kor 13,4-7)

Ennek fényében már meg is ragadhatjuk, milyen az őszinte, igazi szolgálat szelleme. A szolgálat csöndes – nem követel elismerést, hálát, odafigyelést. A szolgálat figyelmes – nem azt teszi, amit ő tart jónak, hanem azt keresi, ami a másiknak szolgálja a javát. A szeretet önzetlen – miközben cselekszik, soha nem tekintget a másikra, nem keresi, a másik mit tehetne, mit kellene tennie, hanem csak önmagára tekint, és áldozatot hoz a másikért.

Így már megérthetjük, miért is volt Márta szolgálata kevéssé kedves az Úr előtt. Ő szolgál, de a szolgálata még nem az igazi krisztusi szeretetről tanúskodik. Abban sürög és forog, amit ő tart fontosnak; közben nem figyel arra oda, hogy Krisztus jelenlétében, fényében mi is tulajdonképpen a mindeneknél fontosabb. Szolgál, de közben lesi a húgát, mi az, amit ő nem tesz meg, mi az, amit neki (is) meg kellene tennie. Végső soron azt mondhatjuk, hogy ennek az asszonynak a kezei szolgálnak, de a szíve még messze van az igazi szolgálat szellemétől.

Mária ezért is a jobbik részt választotta. Hiszen ő a maga Krisztusra figyelésében, látszólagos „semmittevésében” tulajdonképpen máris az Úrra irányul, akitől az igazi szolgáló szeretetet megtanulhatja. Ezzel szemben Márta a maga sürgölődésében elfelejti a szeretet szolgálatát gyakorolni. Szívében így gát van – amit tesz, azzal nem szolgál tiszta szívből; s eközben elvesztegeti annak lehetőségét is, hogy az Úrra figyeljen, s tőle tanuljon.

Ezen a vasárnapon álljon tehát előttünk figyelmeztetésképpen az evangéliumi szakasz. Juttassa szüntelenül eszünkbe azt, hogy az igazi szeretet mindig szolgáló szeretet – szolgálni azonban nem azt jelenti, hogy ráerőszakolom a másikra azt, amit én számára jónak akarok és tartok, hanem alázattal, belső szelídséggel el kell kezdenem keresni azt, ami Krisztus fényében az ő javát, üdvét, életét és örömét szolgálja.