Advent negyedik vasárnapjának evangéliuma már egyértelműen Karácsonyra, a Születés ünnepére irányítja figyelmünket. Miután Máté evangéliuma elején felvázolta József Dávidtól eredő családfáját, s így megmutatta, kicsoda Jézus; most elbeszéli fogantatása valamint Mária és József egybekelésének eseményeit is, hogy megmutassa, honnan származik Jézus. Az elbeszélés középpontjában itt József áll – míg Lukács evangéliuma esetében Mária. Máté azt szeretné így felmutatni, hogy Jézus hogyan illeszkedik az ószövetségi Messiás-ígéret szövetébe nevelőapja, József által. Bár nem vér szerinti fia a Dávidtól származó Józsefnek, mégis joggal nevezhető ő a királyi ház leszármazottjának, hisz zsidó szemszögből, a kor szokásait, jogát figyelembe véve ő lesz nevelőapja elsőszülöttje – ezt hangsúlyozza az angyal is: „Jézusnak nevezed őt…” József adja a gyermeknek az Istentől kijelölt nevet – vagyis József elismeri sajátjának Jézust. A megszületendő gyermek így a zsidó világ szemében valóban joggal nevezhető a Dávid házából való elsőszülöttnek. Rejtett, de egyértelmű jele ez annak, hogy Máté az egész történést az ószövetségi ígéretek beteljesedéseként értelmezi.

Ennél sokkal világosabb ez, ha magát a gyermeknek adandó nevet szemléljük. A „Jézus” név az ősi, magyar fordításban „Józsue”-ként ismert névből ered, amelynek jelentése „Isten segítség”, „Isten megsegít”. Ezt a jelentést fejti ki az angyal, amikor hozzáteszi: „Jézusnak nevezed, mert ő váltja meg népét bűneitől”. Az ősi prófécia válik valóra: Isten megsegíti, megmenti választott népét, amely kifejezés Máté szövegében egyértelműen Izraelre vonatkozik – Jézus „Isten segítsége” az embereknek, benne megszületik az új nép, Isten Egyháza. A betlehemben született Megváltó az lesz számunkra, aki volt Józsue a pusztában vándorló zsidóknak. Bár Isten megszabadította népét Egyiptomból, kimentette, vezette, szövetséget kötött vele, a nép mégis bűnt követett el, fellázadt Isten ellen, s még maga Mózes is meggondolatlan szóra nyitotta ajkát – ezét az Ígéret földjére nem léphettek be soha. Az ígéret ígéret maradt, nem lehetett részük beteljesedésében. Józsue, Isten kiválasztottja az, aki Mózes halála után a Jordánon átkelve beviszi a választott népet az Istentől megígért földre, beteljesítve a régi szózatot, amelyet még Ábrahámnak tett az Úr. Így Jézus is minket, az ő népét, akik bűneink, Isten elleni lázadozásaink miatt elvesztettük az utat igazi hazánkhoz, amely a mennyben van, vezetése alá vesz, megnyitja számunkra Isten országának kapuját. A Megváltó valóban Józsue, Isten kiválasztottainak vezére, aki megnyitja a vágyott Ország kapuit előttünk; valóban Jézus, akiben Isten megsegíti az egész emberi nemet.

Máté evangélista mindehhez még hozzáfűz egy igen mély értelmű gondolatot: „Mindez azért történt, hogy beteljesedjék, amit az Úr a próféta által mondott” A szűzi foganás, az angyal jelenése, a születendő gyermek névadása, az igaz József és Mária egybekelése, végül maga a születés azért történt, hogy az Úr szava, amelyet prófétái által mondott ki, megvalósuljanak. Isten hű a szavához – ha mi hűtlenekké válunk, ő akkor is hű marad, hisz önmagát nem tagadhatja meg.

Jeremiás jövendölése – „Íme, a szűz gyermeket fogan és fiút szül, és az Emmánuel nevet adják neki, ami azt jelenti: «Velünk az Isten»” – valójában Máté evangéliumának keretét adja meg, hiszen mi is ennek a szentírási könyvnek az utolsó mondata? „Íme, én veletek vagyok minden nap, a világ végezetéig!” Mi az ősi prófécia? Az, hogy megszületik az a Gyermek, akiben Isten velünk van. Mi Jézus utolsó ígérete a követőinek? Az, hogy ő velünk lesz minden nap. Máté evangéliumának üzenete így teljesen egyértelmű és félreértelmezhetetlen: a názáreti Jézus azonos a megígért Messiással, a Krisztussal; és benne betelt, megvalósult az összes ószövetségi jövendölés és ígéret.

Karácsony előtt igen fontos szívünkbe fogadni ezeket a gondolatokat, hogy valóban megértsük és átérezzük az előttünk álló ünnepet. Nem csak azt ünnepeljük, hogy Jézus kétezer éve megszületett, hanem mindenekelőtt azt, hogy Isten – hűen az embernek az ősbűn elkövetése után adott és folytonosan megújított szavához – ebben a Betlehemben született gyermekben elküldte a beteljesedést, önmaga legnagyobb és legigazabb segítségét, nekünk adva azt, aki által beléphetünk hazánk eleddig zárt kapuján. Jézusban segítséget, erőt, otthont kaptunk Istentől – vezért és a szeretet, megváltás, Isten közelségének, emberrel való közösségének szentségét. Ha lelkünk átöleli ezt a valóságot, belőlünk is önkéntelenül feltör az imádság, ahogyan az utolsó adventi nagy Ó-antifónában, a december 23-iban olvashatjuk:

Ó jöjj, ó jöjj, Emmánuel,

csak téged áhít Izrael,

és hozzád sóhajt untalan,

mert Isten híján hontalan.

Eljő, eljő Emmánuel,

Hogy üdvözüljön Izrael!