Húsvét 5. Vasárnap - B-év

Múlt vasárnap az evangéliumban a jó Pásztorról hallottunk - ott a példabeszéd révén azt érthettük meg, hogy Jézus mekkora áldozatot, önnön életének odaadását vállalta értünk. Ugyanakkor megszívlelhettük a rejtett intést is: a pásztor csak akkor tudja a rá bízott juhot megmenteni, hogyha az engedelmes, ráhagyatkozik pásztorbotjára és terelővesszőjére. A pásztor önfeláldozását a juh bizalma, engedelmes ráhagyatkozása kell, hogy kísérje.

Most, húsvét ötödik vasárnapján egy újabb hasonlatot hallunk, amelyben Jézus mint szőlőtő, s a benne hívő ember mint szőlővessző áll szemeink előtt. Ez a gondolat mintha tovább mélyítene a múlt vasárnapit. Az engedelmesség, a Jézus-követés nem pusztán annyit tesz, hogy megfelelek a krisztusi vallás külsődleges feltételrendszerének - hanem sokkal inkább arról van szó, hogy életemmel kötődöm a Megváltóhoz. A vesszőt is az teszi a szőlőtővel eggyé, hogy az éltető nedvek áramlása, a teljes vitális belső egység révén a gyökértől a gyümölcsig áthatja az egész növényt az életerő.

Jézus egysége az Atyával, amelyet oly sokszor hangoztat, valójában az a gyökérzet, amely táplálja a szőlőtőt, az Istenembert - mi ebbe az elszakíthatatlan kapcsolatba léphetünk be. A jézusi mondások - "Aki engem lát, látja az Atyát is"; "Aki megtartja parancsaimat, az bennem marad, és én őbenne"; "Én és az Atya egy vagyunk" - sajátos módon fejezik ki ezt a kapcsolódási láncolatot. Jézussal eggyé válva az Atyával is eggyé válunk a Szentlélek kegyelmi erejében.

Azonban ez az egység nem egy szép gondolat, nem egy eszme. Jézus figyelmeztet: "Nem mindenki jut be Atyám országába, aki azt mondja: Uram, Uram". Többről van szó: a szeretet egységéről, ami már se nem idea, se nem elvont gondolati szint - hiszen Jézus figyelmeztet: "Az szeret engem, aki megtartja parancsaimat". A Megváltó ezzel kizárja annak lehetőségét, hogy furcsa messzi fellegekben keressük a keresztény hit lényegét - ugyanakkor a szeretetkapcsolatból fakadó közösség rávilágít arra, hogy a külsődleges cselekvés, az emberi cselekedetek erőfeszítései is kevesek ehhez. A kegyelem és a szabadság, a belső hit és a külső életstílus, erkölcsi cselekedet sajátos egyensúlyáról, egységéről van szó, ezáltal válunk eleven vesszőivé a szőlőtőnek, amelyek már meg tudják hozni a maguk gyümölcseit.

Ezek a gyümölcsök ismeretesek Szent Pál leveleinek tanításából illetve az egyház szentjeinek életéből, példájából. Mindegyikben közös, hogy a Jézushoz kapcsolódás, a belső eggyé válás különös békével, nyugalommal, boldogsággal töltötte el őket. Hiszen lehetnek nehezek az életkörülmények, küzdhet a szőlővessző viharral, hőséggel - ameddig az a szőlőtővel összeforrott, addig a helyén van, addig biztonságban van. A külső nehézség addig nem rémít, amíg megvan a belső egység, a külső vihar addig nem veszélyeztet, amíg megvan bennünk az Istentől kapott kegyelem.

Ezért zárásképpen álljon itt Pázmány Péter bíboros, esztergomi érsek imájának egy részlete, amelyet a jóban végig való megmaradásért írt: "Ezt azért, a drága ajándékot, melyet csak te egyedül adhatsz, irgalmas Isten, öntsd a te méltatlan szolgád lelkébe, hogy semmi háborúság és kísértés, semmi fáradtság és kárvallás, semmi öröm és vígság, semmi gyönyörűség el ne szakasszon engem a te szerelmedtől, és az istenes élettől, a te szerelmes Fiadnak, a mi Urunk Jézus Krisztusnak drága szent nevéért. Ámen!"