Húsvét 6. Vasárnap - B-év

Húsvét hatodik vasárnapjának evangéliumában részletet hallhatunk abból a beszédből, amelyet Jézus az Utolsó Vacsorán mondott. Ebben a krisztusi szeretet új mércéje áll előttünk. Már az Ószövetség megfogalmazta azt a szabályt, miszerint "szeresd felebarátodat, mint saját magadat" (Lev 19,34). Jézus is így fogalmazza meg először a maga parancsát (ld. Mt 22,39 et par.), azonban most, az Utolsó Vacsorán már tovább megy: ne csak úgy szeresd felebarátodat, mint saját magadat (hisz az önszeretet lehet hibás, rossz is), hanem szeresd úgy, ahogy Jézus szeret téged.

Világos, hogy itt a Megváltó feltétlen és teljes önátadása áll a középpontban. Akkor hangzanak fel ezek a szavak, amikor a kenyér és a bor színe alatt önmagát adja nekünk, s amikor készül arra, hogy a kereszten önmagát adja értünk. Az életadás, az önátadó szeretet kettős dimenziója rajzolódik tehát itt ki: valakinek és valakiért odaadni önmagamat. Az Eucharisztia és a Kereszt titka ez.

Csakhogy mindez kiegészül egy sajátos szemponttal, amely annál is hangsúlyosabb, hogy ezen a vasárnapon tartjuk a Tömegtájékoztatási Világnapot. Miről is van szó? "Barátaimnak mondalak benneteket, mert mindazt, amit hallottam Atyámtól, tudtul adtam nektek." A krisztusi szeretet nem idegenekként, ismeretlenekként szólít meg bennünket, hanem baráttá tesz. S a barátság szívében ez a gondolat áll: "Hiszen egy az Isten, egy a közvetítő is Isten és ember között: az ember Krisztus Jézus" (1Tim 2,5). Jézus, amit kap, azt át is adja, amit hall, azt el is mondja. Istenemberként önmagában jelent párbeszédet, kapcsolatot, közvetítést és mégis közvetlenséget Isten és az emberek között. Nem véletlen, hogy a Communio et progressio kezdetű dokumentum a tömegkommunikciós eszközökről így fogalmaz:

"A földön élő Krisztus volt a legtökéletesebb «kommunikátor». Megtestesülése által teljesen azonosult azokkal, akikhez küldetése szólt, és az üzenetet nem csak szavaival, hanem egész emberi életével is közvetítette. Belülről szólalt meg... (...)

A kommunikáció [ugyanis] több, mint gondolatok közlése és érzelmek jelzése. Legmélyebb szintjén saját magunk ajándékozása a szeretetben. Krisztus kapcsolatteremtése (kommunikációja) valóban lélek és élet volt. Az Eucharisztia alapításával Krisztus Istennek és embernek a földön lehetséges legtökéletesebb és legbensőségesebb közösségét ajándékozta nekünk, és ezzel az emberek közötti egység legmélységesebb lehetőségét is." (CP 11)

Ez a szentszéki dokumentum mintha egyenesen a mostani vasárnapi evangéliumi szakaszra reflektálna. Hisz Eucharisztia (Utolsó Vacsora), közösség, baráttá válás és a szeretet krisztusi mértékű önajándékozása így már egységben áll előttünk.

Mindennek természetesen komoly következménye van mindannyiunk számára. Hiszen nem elég szépeket gondolni vagy mondani az Evangélium tanításáról, de azt életünkre kell alkalmazni, annak fényében kell mindennapjainkat alakítanunk, az igazi, szentlelkes bölcsesség jegyében. Mire figyelmeztet hát bennünket ez az evangéliumi szakasz?

Elsőként azt emelném ki, hogy a meghívásunk arra szól, hogy barátként, ne pedig szolgaként éljünk. Akinek a hit, a vallásosság megélése annyit tesz, mint engedelmességet a törvényeknek és előírásoknak, hogy így megmeneküljön a rossz lelkiismerettől és biztosítsa magának az üdvösséget, az még szolgai módon él. Nem arról van szó, hogy nem kell a törvénynek engedelmeskedni -hisz Jézus is ezt mondja: "Ti barátaim vagytok, ha azt teszitek, amit parancsolok nektek." A különbség a lelkületben, a hozzáállásban van. A szolga ha tetszik, ha nem, megteszi, amit parancsolnak, keserű szájízzel, savanyú ábrázattal is. A gondolkodásmódja, Istenhez való viszonyulása szolgai. De a barátot a szeretet, egyfajta belső szenvedély viszi, hisz a barátnak örömet okoz, ha megteheti, amit az Örök Barát, Krisztus parancsol neki.

Itt érünk el a második ponthoz. Honnan tudja az ember, hogy mi Jézus parancsa, mi a krisztusi szeretet mércéje? Tanulásból, olvasásból, prédikációkból, elmélkedésekből sokat meg lehet erről tudni. De mindez még töredékes ismeret, csorbult mérték lesz. A teljesség pillanata akkor érkezik el, amikor a Jézus iránti eleven kapcsolat révén már nem csak ismerek és tudok, de egész bensőmmel átélek és átérzek mindent. Amikor nem csak tananyagként tudom, hogy Krisztus meghalt a bűnösökért, nekünk példát hagyva (vö. 1Pét 2,21), hanem átérzem önnön bűnöm súlyát, is így meg is tudom ízlelni a megváltás örömét, boldogságát, s ebből fakadó derűs lelkülettel alakítom magam Krisztushoz.

Így érkezünk el a harmadik, az utolsó ponthoz. Amennyiben öröm van bennem, azt meg akarom osztani, amennyiben szeretet kapok, az sürget engem a továbbadásra (vö. 2Kor 5,14). Ha Krisztusban valóban meglátom a tökéletes közvetítőt, kommunikátort (vö. CP 11), akkor ez nem csak Isten, de a többi ember felé is megnyit engem. Mert Istennel közösségre lépni annyi, mint az emberekkel is sajátosan közösségre lépni. Amit én Istentől befogadok, azt adom én is az embereknek tovább. Amit pedig az emberektől kapok, azt igyekszem Isten elé vinni: legyen az öröm, segítés, jóság vagy akár támadás, bánat, gonoszság. Így egészen krisztusivá válok, a Megváltó hatalmas küldetésének kicsiny részesévé, hogy általam is közelebb kerüljön a föld az éghez, az emberiség Istenhez.

Fontoljuk meg mindezeket Húsvét hatodik vasárnapján, a Tömegtájékoztatási Világnapon! Gondolatainkat XVI. Benedek pápa szavaival zárjuk, aki Szent Pált idézi a világnapra írt üzenete végén:

"Krisztus a mi békességünk, aki a két népet eggyé tette (vö. Ef 2,14). Döntsük le mi is a válaszfalakat és építsük a szeretet közösségét, a Teremtő szándéka szerint, amelyet Fia mutatott meg nekünk!"