Évközi 28. Vasárnap - A-év

Az évközi huszonnyolcadik vasárnap evangéliumi szakasza újból egy jézusi példabeszédet állít elénk. A király fiának mennyegzője biblikus képekből, elemekből építkezik, értelmezése ezért eléggé világos. A király maga az Atyaisten, a fia pedig Jézus Krisztus. Az ő esküvőjéről van szó. A jegyes személye az Egyház, Isten Népe (bár vannak páran, akik úgy vélik, hogy az emberi lélek a jegyes, ám ez kevésbé valószínű értelmezés). A meghívottak pedig nem más, mint a választott nép, a zsidóság. Őket Isten arra választotta ki, hogy várják a Messiást, s amikor elérkezik, akkor az ő körükben teljesítse be a megváltás művét, ülje meg mennyegzőjét. Csakhogy ezt a meghívást a választottak visszautasították, s amikor elérkezett az évszázadok óta várt Messiás, nem ismerték fel őt, nem lettek részesei mennyegzőjének. Ezért a király megint elküldi szolgáit - akik az apostolok -, hogy mindenkit hívjanak meg a mennyegzőre, vagyis az Egyházba.

"A szolgák kimentek az utakra és összeszedtek mindenkit, akit csak találtak, gonoszokat és jókat egyaránt. A lakodalmas ház megtelt vendégekkel." Az Egyház születésének és elterjedésének képes leírása ez. Mindenki felé elvitték az evangélium örömhírét az apostolok, távoliak és közeliek, egykor gonoszok és jók is helyet kaptak Isten lakodalmas házában. Csakhogy amikor a király megérkezik, észreveszi, hogy egyesek nincsenek mennyegzős ruhában - őket kidobatja a külső sötétségre.

Mit is jelent mindez? Két szempontot kell szemünk előtt tartanunk. Az egyiket maga Jézus adja meg: "Sokan vannak a meghívottak, de kevesen a választottak" - vagyis sokan vannak olyanok, akiket elér Isten hívó hangja, akár az ószövetségi választott népben, akár a világban, az utakon mindenfelé; ám csak kevesen fogadják meg ezt a hívó szót, kapnak helyet a lakodalmas asztalnál. Azonban a ruha alkalmatlansága miatt kidobott vendég egy második szempontot is elénk idéz: nem elég az asztalhoz leülni, nem elég az Egyházba belépni, ez még nem garancia az üdvösségre. Lehet úgy is kiesni az üdvözülők seregéből, hogy előtte már beléptünk a lakodalmas házba. A ruha jelképe a léleknek - s az az ember, akinek lelke nem felkészült, nem tiszta, az leülhet az asztalhoz, de a lakoma tulajdonképpeni megülésekor (ami a végső napon lesz) már nem lehet ott. Szépen fejezi ezt ki a magyar egyházi népének: "Mennyegzős köntösbe öltözködjetek, szívben megtörődve ide jöjjetek; Jézus étkül adja nékünk itt magát, Nincs, aki felfogja ezt a nagy csodát."

Valóban, a lakoma csodája a király fiának és jegyesének eggyé válása, Krisztus és az üdvözült Egyház, Krisztus és az ember egységre, közösségre lépése. Erre azonban az még nem jelent feltétlen biztosítékot, hogy ott ülünk a mennyegzős házban - ehhez még az is kell, hogy a "mennyegzős köntös" rajtunk legyen. Miben is áll ez?

Az evangéliumi példabeszéd első szakasza, a meghívást nyíltan visszautasítók példája ad ebben útmutatást számunkra. Miért is nem jönnek el? "... az egyik a földjére ment, a másik az üzlete után nézett. A többiek pedig a szolgáknak estek: összeverték, sőt meg is ölték őket." A mennyegzőtől való távolmaradás fő oka tehát az, hogy az ember a hasznát, a saját anyagi javát helyezi teljességgel az előtérbe. Ez a mentalitás sokszor megnyilatkozik az emberben, bennünk is. Isten, az imádság, a lélek iránti kötelezettségek várhatnak, fontosabb most a munkám, üzletem, hasznom, előrejutásom, anyagi vállalásom. Az értékrend válsága ez: hiszen a lakodalom, a mennyegző egyfelől abszolút érték (erre utal a lakodalmas ház és az azon kívül uralkodó külső sötétség ellentéte), másfelől pedig nem ideig tartó, hanem örökös (erre utal a mennyegző, a visszavonhatatlan szövetségre lépés motívuma). Ezzel szemben áll a föld, az üzlet - vagyis csupa olyan jó, ami egyfelől véges, esetleges, másfelől pedig csak ideiglenes. Az e kettő között szükséges sorrend és a mennyegzős érték elsődlegességének elveszítése az emberi értékrend meghasonlását, kifordulását, értelmetlenné válását jelenti.

Ugyanakkor azt is látnunk kell, hogy a király először még türelmes: szolgákat küld. Ám nem egynek közülük a verés, az életáldozat lesz a sorsa. Mi ennek az oka? Valószínűleg arról van szó, hogy az ember még a felborult értékrendben is kényelmesen be tud rendezkedni, talán még ideológiát is kitalál magának, hogy miért jó, miért helyes az értékrend kifordítása. Azonban egy küldött megjelenése ezt az otthonosan berendezett válságot és meghasonlást, amelyet már természetesnek és kényelmesnek fogadtunk el, megzavarja. Olyasmiről kezd beszélni, ami egyértelműen megköveteli a változtatást, az új sorrend, az új értékrend megalkotását, mert rávilágít arra, hogy az, ami most van, hibás, rossz, nem felel meg az ember végső céljának. Egy ilyen küldött, egy ilyen szó mindig irritáló, idegesítő - a verés, a gyilkosság az elnémítás útja.

Itt nem kell feltétlenül fizikai erőszakra gondolnunk. Ilyen szellemi, lelki "verés" például a hit kivetése a közösség életéből, mondván, hogy az magánügy - vagyis a közösségben elnémítom a hit hangját, hogy ne zavarjon. Ilyen "verés" az is, ha a hit és a végső értékek kérdését besorolom sok más kérdés közé - pluralista világ van, s a tolerancia azt is jelenti, hogy nincs joga senkinek azt mondani, hogy ő a végső, a teljes igazságról szól. Ne akarjon senki végső dolgokról szólni, mert az intoleráns. Az értékrend válságát fogadja el mindenki, s ne mondja azt, hogy ez így nem jó. A király, Isten küldöttének elnémítása ez is.

A sort még lehetne folytatni - ám a fő kérdés kettős: Az én személyes életemben hogy áll ez az értékrend? Egyáltalán: Kész vagyok-e tárgyilagosan, elfogulatlanul szemlélni életemet, készen arra, hogy a hibát a maga teljes súlyában felismerjem? S a második kérdéskör ebből fakad: Ha felismerem, hogy életem nem evangéliumi, mivel válaszolok? Ideológiát gyártva megvédem a magam otthonos értékrendi válságát, vagy kész vagyok magamat kitenni az isteni kritikának, hagyva, hogy a Végtelen keze faragjon rajtam?

Nagy kérdések ezek. De aki nem csak meghívott, hanem választott; nem csak választott, de mennyegzős köntösbe öltözött választott akar lenni, annak válaszolnia kell rájuk.