Advent 1. Vasárnap - B-év

Az új liturgikus évben, amelynek vasárnapi olvasmányos rendje a "B" jelzést viseli, Szent Márk evangéliumát követhetjük végig. Ez az evangélium a négy közül a legrövidebb, és szövegében igen közel áll Máté evangéliumához. Mivel kis terjedelmű, az olvasmányos rend kiegészül más evangéliumokból vett szakaszokkal is, ahogyan azt már az adventi vasárnapokon is láthatjuk majd.

Advent első vasárnapjának evangéliuma Szent Márk könyvének végéről való. Jézus már bevonult Jeruzsálembe, s bár nem ott lakik, hanem a közeli Betániában, naponta elmegy a szent Városba, imádkozik a templomban, s példabeszédekben tanít, jeleket művel. A mi perikópánk az utolsó beszéd, Jézus utolsó megszólalása a szenvedéstörténet előtt - utána már a főtanács határozata, Júdás árulása következik.

Azért fontos ezt tudatosítani magunkban, mert így az elhangzó szavak erősebb hangsúlyt, mélyebb színezetet kapnak. Nem pusztán egy tanító bölcs gondolatai ezek a nem tudott, nem ismert világvégéről, hanem Jézus utolsó buzdítása a virrasztásra önnön halála és feltámadása előtt. Mondhatjuk azt is, hogy Márk evangéliumában ez Jézus utolsó tanítói megszólalása, az utolsó intés, a Mester végszava.

Ezt azért lényeges átéreznünk, mert így ráébredünk, hogy a virrasztás nem puszta következménye annak a ténynek, hogy nem tudjuk, mikor jön el az idő. Több ennél - a virrasztás a Krisztus által meghirdetett evangéliumi hit középpontja, belső lángja. Kereszténynek lenni annyit tesz, mint virrasztónak lenni. Kereszténynek lenni annyit tesz, mint kapusnak lenni a világban, olyan szolgának, akire az eltávozó úr a többi szolga gondját bízta.

Ezáltal elkezd körvonalazódni a keresztény hit adventi jellege. Ugyanis Advent nem pusztán a Kisded születéséről való megemlékező ünnep készülete - hanem újra átélése annak a ténynek, hogy az Úr még mindig nem lépett a földre másodszor, még mindig nem jött el dicsőségben. Egyszer már itt volt csendben, szegényen; a Szentlélek erejében hitet, egyházat hagyott hátra, amelynek ellent lehet mondani, amelyet meg lehet tagadni. De ő még egyszer eljön, amikor már nem lesz ellene mondás és kétkedés, csakis a végső igen vagy a végső nem. Az Úr az egyszer már Eljött, de ugyanakkor a folyton Érkező is. Az Úr az, akire visszaemlékezünk, s az Úr az, akit emlékezve várunk. Ő az egyszer már Eljött, de Mennybement, mégis itt Maradt, akinek újra el kell jönnie, hatalma teljességében.

A keresztény hívő ezen pólusok, ezen paradox kijelentések gyújtópontjában él. A már beteljesült, a most jelenlévő, s a jövőben várt, remélt dimenzióiban létező, valóban adventi ember. Máté evangéliumának szakasza azonban rávilágít, hogy ez a furcsa és sajátos létmód egyszersmind felelősség is a többiekért. Az egész világ, minden egyes ember Isten szolgája - ez a második Úrjövetkor válik majd nyilvánvalóvá. De addig vannak szolgái, akiket különös módon kiválasztott. Ők azok, akikre a világért, a többi emberért való felelősségvállalás gondjait bízta, akiket kapusnak tett, kapusnak anyagi és szellemi, időbeli és örök mezsgyéjén. Kapusokká tett ő minket, hogy virrasszunk.

A hit figyelmeztet: a mindenség örök kapui, hatalmas kapuszárnyai fel fognak tárulni, a Király át fog lépni rajtuk, ő lesz az, aki győztes és hatalmas a csatában, ahogyan azt a Zsoltáros énekli (vö. Zsolt 23,9). Ugyanezen zsoltárszakaszt fejtegetve Szent Irenaeus rávilágít arra, hogy a kaput, az anyagi és az isteni világot elválasztó kaput föltáró erők az angyalok voltak, amikor Jézus emberré lett, majd amikor felment a mennybe. Mi, keresztények, ennek a kapunak a túloldalán állunk - mi ezen az oldalon, társulva a mennyeiekhez, várjuk a kapu harmadik feltárulását. Küldöttei, őrzői vagyunk a titoknak, a világért, amelynek virrasztói vagyunk.

Épp ezért időszerű felolvasni egy részletet Kacsó Sándor "Advent a légerben" című verséből:

"Ó, gyere be, kicsi Jézus,
Ó, gyere be, béke,
Hajszolt lelkem hajlékába,
Fáradt lábam, hajlott hátam
Bús Betlehemébe.


Nagyon rossz a világ most itt,
Zárva ajtó, ablak,
Mindhiába kopogtatnál,
Előkelőbb lakásokban
Aligha fogadnak.


(...)


Gyere bé hát, kicsi Jézus,
Karácsonyi béke!
Rozzant testem kis ablakán
Hadd tekintsen ki az öröm
Meleg lámpafénye."


Advent első vasárnapjának evangéliumi szakasza emlékeztessen tehát arra, hogy virrasztók vagyunk a világban, a világért, s a szent adventi időszak kezdetén szítsa fel bennünk a vágyat: szemeinkből, szívünkből a várakozás öröme sugározzék fényként az egész világra - hisz mi vagyunk itt e földön a kapusok, a titok, a fény őrzői.