Advent 4. Vasárnap - B-év

Advent negyedik vasárnapján az angyali üdvözlet története hangzik fel a szentmisében. Az évszázados prófétai várakozás beteljesülése, az első Úrjövet ez. Az evangéliumi elbeszélés csodás módon vezet be bennünket a kegyelem világába, az adventi csöndes öröm legelső személye, Mária által.

A hozzá belépő angyal így köszönti őt: "Üdvöz légy, kegyelemmel teljes!" A köszöntés már elgondolkodtató. Az eredeti szövegben khaire van, amit a latin ave-val fordít, hisz ez egy szokásos köszöntési formula volt. Azonban a szó szerinti jelentése e szófordulatnak ez: örvendj. Így szólítja meg az angyal Máriát, így adja tudtul Isten, hogy a Fiú belép a világba, hogy az idők teljességében emberként megszületik. Ez a khaire, üdvöz légy, örvendezzél, adja meg az evangélium alaphangját.

Mindez azonban elválaszthatatlan a köszöntés második felétől: kegyelemmel teljes, gratia plena. Az Ószövetség ismeri ezt a kifejezést: "kegyelmet találni valakinek a színe előtt" (vö. Ter 6,8; 18,3 etc.), s annak megjelölésére használja, hogy az adott személy kedves az Úr előtt, hogy ő ráfordítja orcáját. A Kivonulás könyvében Mózes ezt mondja: "Miről ismerhetnénk meg, hogy én és a nép kegyelmet találtunk színed előtt, ha nem arról, hogy velünk vonulsz, és mi, én és a néped, ezáltal a föld minden népe előtt kitüntetésben részesülünk?" (Kiv 33,16). A kegyelem valójában Isten önmegosztása a kegyelemben részesítettel. Ha Mária kegyelemmel teljes, ez azt jelenti tehát, hogy különös Isten-közelségben él, személye Isten közösségi erőterébe van kapcsolva.

Ezt még jobban hangsúlyozza az angyali üdvözlet folytatása: "Az Úr van teveled." Akivel az Úr van, a győzni fog (Bír 6,6), akivel az Úr van, az felemelkedik. Amikor Máté evangélista meghirdeti Jézus születését, az Emmánuel névvel illeti a Messiást: velünk az Isten. Azonban ezt megelőzi a "veled az Isten". Hogy teljesen velünk legyen, előbb Máriával van egészen sajátos módon.

Itt még nem az anya szíve alatt fejlődő magzatra kell gondolnunk, hanem Mária lelki nagyságára, ami miatt ő "áldottabb minden asszonynál". Ő Éva, az örök nő antitézise. Az engedetlenségre Mária igenje, a lázadásra a Szűzanya alázata, az Ádámmal a bűnben való összefonódásra a Krisztus mellett a megváltás művében való mindvégig tartó kiállás válaszol. Ahogyan azt már az egyházatyák is megfogalmazták: a Máriának mondott Ave megfordítja Éva nevét; a két szó egymásnak tükörképe. A második az elesés, a bukás szava, az első a felemelkedés, Isten üdvösségének igéje.

Ez a hatalmas titok, amely szinte túláradóan egybefogja az egész üdvtörténetet, a kezdetektől a Jelenések könyvének végkifejletéig, természetesen túlnő Mária személyén. Ő, a fiatal zsidó leány csodálkozással áll meg a misztérium előtt, s így is teszi fel kérdését, amely a megérthetetlenre vonatkozik: "Hogyan történhet meg ez?"

Az angyal ugyanazt a választ adja, mint amelyet Jézus is az üdvözülés mikéntjéről, lehetetlenségéről őt faggató apostoloknak: "Embernek ez lehetetlen, de az Istennek nem. Mert az Istennek minden lehetséges" (Mk 12,27). Az ember harcának, küzdelmének, belső meghasonlottságának, a bűn drámájának megoldása túlnan fekszik az emberi lehetőség határain. Amit leromboltunk, újra felépíteni nem tudjuk. Ám Istennek ez lehetséges. Ő Szavával teremtette a világot a semmiből - s amikor a világ önnön hibájából a bűn révén a káosz, az üresség, a semmi, a halál felé kezd visszazuhanni, Isten megint csak a Szavával siet az elbukott emberiség segítségére. "Az Ige testté lett, és közöttünk élt. Láttuk dicsőségét, az Atya Egyszülöttének dicsőségét, akit kegyelem és igazság tölt be" (Jn 1,14).

Ez a dicsőség a megtestesülés, Jézus földi életének nagy titka. Hiszen a kereszten, a szenvedésben, emberi összetöretettségében olyannyira dicstelennek látszott - s mégis az örök Isten fénye ragyogott át rajta. Mindez az első és a második Úrjövet közötti várakozás titkára, a világtörténelem Húsvéttól végítéletig tartó hatalmas, évezredes Adventjére utal. Hiszen a Fiú eljött - a mennybe ment, de itt maradt. A Máriának mondott szavak élnek az Egyház szívében, aki újra és újra szentségi módon nem csak jelenvalóvá teszi, de meg is valósítja a megváltás kegyelmét a világban.

Mária méhe, az első szentély, ahová Isten belép, titokzatos módon egy a második szentéllyel, az Egyházzal. Hisz mi is, a hívek közössége, Krisztus misztikus teste, bensőnkben foganjuk meg újra és újra az Igét, amely csodálatosan termékennyé válik a kegyelem által. Az Advent nem csak a várakozás, hanem egy nagyon sajátos lelki gyümölcshozás, benső termékenység időszaka is. Mária méhében kilenc hónapon át fejlődött ki a magzat - az Egyház, az évszázadok zarándoka ugyanígy szervesen nő, fejlődik, mélyül el a kinyilatkoztatott titkok ismeretében. Mindezt a Szentlélek kegyelmet hozó árnyékában, Isten oltalma alatt, az ő sugarában teszi.

Ezt a megrendítő titkot Mentes Mihály - talán kicsit régiesnek ható - versében megragadja, amely vers egyházi népénekként vált ismertté:

"Mária, Szűzanya Názáretből indul útnak.
Az úton fa, virág egymásnak szent titkot súgnak.
Madárkák zengenek, az ég is ráragyog:
Földön még nem esett íly nagy dolog
Mária szent szívén dobog szíve örök Úrnak."


Az utolsó sor, Istennek Mária szívén dobbanó szíve, a legmélységesebb titkot fejezi ki: az Úr vele volt, hogy velünk lehessen. Mária Dominus tecum-a összerímel az Emmánuel-lel. Veled az Isten - velünk az Isten. Advent és Karácsony titka ez.