Évközi 4. Vasárnap - B-év

Az évközi negyedik vasárnap evangéliumi szakaszában arról hallunk, hogy Jézus a kafarnaumi zsinagógában tanít, s ördögöt űz ki egy megszállottból. E kettős cselekedet rögtön Márk evangéliumának elején azt mutatja, hogy a múlt vasárnapi perikópa szavai - "Betelt az idő, közel van az Isten országa" - valóban megtapasztalhatóvá váltak a korabeli zsidók számára. Hiszen Jézus tanítása s isteni erejének megnyilatkozása mintegy jele az idők teljességének, Isten Szentje érkezésének.

Megérzik ezt a zsinagógában jelenlévő, imádkozó hívők is, akik így fogalmazzák meg gondolatukat: "úgy tanít, mint akinek hatalma van, s nem úgy, mint az írástudók" (vö. Mk 1,22). A Hegyi beszéd különös jézusi megszólalásmódjának előíze ez: "Hallottátok a régieknek szóló parancsot... Én azonban azt mondom nektek..." (Mt 5,21k). Jézus szavain egyfajta sajátos erő és tekintély süt át - amit a korabeliek "hatalom" névvel illettek. Mit is fejez ez ki? Az írástudók és farizeusok szolgái voltak a kinyilatkoztatott szónak: őrizték, értelmezték és tanították azt. Valamiképpen ezt a szolgálatot folytatja az Egyház is eleven hagyományában, életét "az Evangélium élő hangjává, szavává" (vö. DV 8) téve. Ezzel szemben Jézus megnyilatkozásai egy teljesen más állást mutatnak fel. Ő nem szolgája az isteni szónak, hanem forrása, adója. Megnyilatkozásai, "hatalommal" mondott szavai ezért istenségének burkolt állításai, megerősítései. Lehet, hogy ezt az egyszerű kafarnaumi nép nem értette, nem fogta fel - de valamit mégis megérzett belőle. S ez az érzés adja az evangéliumi szakasz keretét, hiszen ez a gondolat áll az ördögűzés előtt, s azt látva pedig ez hangzik fel a jelenlévők ajkáról is: "Mi ez? Új tanítás, és milyen hatalmas!" (Mk 1,27).

Milyen szerepet játszik ebben a keretben maga a csoda, az ördögűzés? Semmiképpen sem akar az isteni hatalom vulgarizált, látványossá tett erődemonstrációja lenni - Jézus elnémítja a gonosz lelket. Nem is garanciapecsét akar lenni a Megváltó elhangzott zsinagógai tanítására - Jézus soha nem érezte szükségét annak, hogy emberek előtt bizonygassa igazát, győzködje a késedelmes szívűeket. Az ördögűzés egész egyszerűen nem más, mint az irgalmas Isten szabadító tette a bűn és gonoszság fogságában sínylődő emberért. Az Úr nem erejét mutogatja, hanem lényéből fakadó együttérzéssel fordul a megláncolt emberhez, s szeretete indítja a csoda megtételére.

Ez a szerető irgalom és együttérzés az az erő, amely megtöri a gonosz lélek hatalmát. A démon védekezne: "Mi közünk egymáshoz, názáreti Jézus?" (Mk 1,24) Mintha csak azt mondaná: nem tettem én ellened semmit, csak az ősbűn által már úgyis elesett és leláncolt, hatalmamba adott ember fölött érvényesítem erőmet. Ezt erősíti meg harmadik mondata is: "Tudom ki vagy: az Isten Szentje" (uo.) - vagyis: tudom nagyon jól, hogy nem érinthetlek, nem is akarok ellened támadni. A világ mintha felosztásra került volna Isten szentségének és a sátáni bűnnek két régiója között - az ember pedig e másodikban kapott helyet. A sátán nem támad az isteni fölség ellen, a saját rabságában lévőt gyötri. Jézus az, aki átlépi a titkos határvonalat, ő az, aki behatol a bűn, a halál, a gyötrelem és a homály birodalmába. Ez provokálja ki a démon visszavágását: "Azért jöttél, hogy elpusztíts minket?" (uo.) Máté evangéliumában, a gádárai megszállottak történetében még egyértelműbben domborodik ki ez a motívum, hisz ott a gonosz lélek így szól: "Azért jöttél ide, hogy idő előtt gyötörj minket?" (Mt 8,29)

Jézus megtestesülése és nyilvános működésének megkezdése támadás az ősbűn által előállt világrend ellenében. Isten nem várja ki az utolsó napot, az ítélet idejét, hanem már az emberi történelmen belül hatalommal akarja megvalósítani az üdvrendet. Ez váltja ki a tisztátalan lelkek pánik-reakcióját, s részben ez lehet az oka annak a sátáni ellenszenvnek, sőt gyilkos dühnek és gyűlöletnek, amely emberekben, emberek által Krisztus és az Egyház ellen megnyilvánul. A bűnhöz láncolt emberiség félholt nyugalmi állapotát Krisztus műve felkavarta, háború kezdődött meg, a Szent Pál által többször emlegetett harc - mindez azért, mert Isten irgalma és szeretete nem tűrte, nem tudta tovább szemlélni az ember elveszettségét.

Hogy a Jézus művével megszülető új állapot milyen vajúdás és ellenséges támadások közepette valósult és valósul meg ma is a világban, annak szimbolikus megjelenítése a démon ragaszkodása a neki kiszolgáltatott emberhez: "A tisztátalan lélek erre össze-vissza rángatta az embert, aztán nagy kiáltással kiment belőle" (Mk 1,26).

Ezen drámai, viharos és hangos jelenet kellős közepén áll a csöndes Jézus, aki megtiltja, hogy a démon szóljon. Miért teszi ezt? Minden valószínűséggel azért, mert nem akarja, hogy nyilvános működése kezdetén a gonosz lélek, akit ő maga nevez a "hazugság atyjának", tegyen tanúságot arról, hogy a názáreti Jézus a Megváltó, Istennek a régtől várt szentje.

Mit üzen ez az evangéliumi szakasz nekünk, akik egy olyan korban élünk, amely már alig-alig hisz a személyes szellemi természetű gonosz létezésében, s ezért minden ördögűzést mesének vagy látványosságnak tart? Mindenekelőtt figyelmeztet bennünket, hogy a gonosznak valós hatalma van az ember fölött. Az illúzió, hogy mind a jó, mind a rossz az ember kezében van, hogy az ember önmagát mindentől és mindenkitől függetlenül meg tudja határozni, becsap bennünket. Tagadhatjuk a rajtunk kívül álló személyes erők létezését - de ez a tagadás még korántsem jelenti azt, hogy azok tényleg nincsenek. Álltathatjuk magunkat azzal, a világban csak mi vagyunk, vagy esetleg csak Isten és mi, s minden ami fontos, magunk között és Isten között játszódik le. De ettől még tény marad: a világ harctér, s a küzdelemben mi is lényegileg érintettek vagyunk. Tehetünk úgy, mintha nem látnánk az ellenfelet, mintha ott sem volna - de ez nem fejlődés, az emberi szellem tökéletesedése és kiemelkedése a mesék világából, hanem önnön kiszolgáltatottságunk megnövelése, végső soron őrültség. Zárásként álljon itt Szent Pál figyelmeztetése: "Erősödjetek meg az Úrban (...) Öltsétek fel Isten fegyverzetét, hogy helyt tudjatok állni az ördög cselvetéseivel szemben. Nem a vér és a test ellen kell viaskodnunk, hanem a fejedelemségek és hatalmasságok, e sötét világ kormányzói és az égi magasságok gonosz szellemei ellen. Öltsétek fel tehát Isten teljes fegyverzetét. Csak így tudtok ellenállni a gonosz napon és így tudtok mindent leküzdve helytállni." (Ef 6,10.11-13)