Úrnapja

Úrnapjának evangéliuma egy részletet idéz fel Jézus nagy eucharisztikus beszédéből, amelyet János evangéliumának hatodik fejezetében olvashatunk. A máskor történetekkel, példabeszédekkel tanító Jézus itt igen mély, nehezen megérthető, mondhatni teológiai jellegű beszédet intéz a néphez - amelynek nagy része nem is érti meg azt, amit Jézus üzenni akar. Mondhatnánk azt, hogy Jézus itt mint rossz prédikátor áll előttünk, akinek a szavait nem érti meg a hallgatóság - azonban ez csak az emberi szempont lenne. Itt sokkal inkább arról van szó, hogy Jézus az evangéliumnak ezeken az oldalain mint kinyilatkoztató, mint az isteni tekintély hordozója nyilatkozik meg, akinek a szava a mérték, akinek a tanítása az egyetlen út, akinek a gondolata kötelezi a hívőt és utat mutat minden embernek.

Minket is arra kell ösztönöznie a szöveg "nehézségének", "elvontságának", hogy még inkább elmélyedjünk abban a már-már misztikus tanításban, amelyet Jézus közöl."Amint engem az élő Atya küldött, és én az Atya által élek, úgy az is, aki engem eszik, énáltalam él" - ezek a szavak egy igen elgondolkodtató valóságot közölnek velünk. A hívő ember kapcsolata Jézushoz a szentháromság egy belső viszonyához, a Fiú Atyához való kapcsolatához hasonlít. Mondhatnánk azt is, ahogy aki Jézus számára az Atya, az kell, hogy legyen a hívő számára Jézus.De mit is jelent ez? János evangéliumának egy másik szakasza, a Messiásnak a szamáriai asszonnyal való találkozása segíthet bennünket ennek megértésében.

Itt Jézus, miután az asszony elsietett a városba, a tanítványok pedig már visszatértek és akarták, hogy a Mester egyen, így válaszolt nekik: "Van eledelem, csak nem tudtok róla.» A tanítványok erre tanakodni kezdtek egymás közt: Csak nem hozott neki valaki enni? Jézus erre megmagyarázta: Az én eledelem, hogy annak akaratát teljesítsem, aki küldött, s elvégezzem, amit rám bízott." (Jn 4,32-34).

Jézus eledele az Atya akarata, az Atyának való engedelmesség, az Atyával való teljes egység.Ehhez hasonlóan, ennek mintájára Jézus azt akarja, hogy tanítványai számára az eledel a vele való egység legyen. Azonban ehhez két dologra van szükség: egyfelől arra, hogy Jézus ahhoz hasonlóan adja át magát a nevében hívőknek, mint ahogy az Atya is átadta teljes önmagát a Fiúnak; másfelől pedig hogy ezáltal is az Atya akarata teljesedjék be, vagyis Jézus, amikor önmagát adja az embereknek, önmagában a mennyei Atya akaratát, szeretetét, irgalmát, üdvtervét juttassa el az emberekhez. Jézus önajándékozása így nem öncél, hanem a szentháromságos Isten hatalmas terve, ajándéka, kegyelme az emberek számára.Jézus az önátadás teljességének legtökéletesebb kifejezését ebben találja meg: "Aki eszi az én testemet, és issza az én véremet, az bennem marad, és én őbenne". Nekünk, magyar nyelvű krisztushívőknek, nagy szerencsénk van, mert mi - nyelvünk gazdagsága révén - különös mélységeiben érthetjük meg ezt a szentségi jelképet, test és vér jelképét. Akivel egy a testem és a vérem, az a testvérem, nemzetem, földem, családom gyermeke, egy olyan, mint én maga, akihez mindennél erősebb kötelék fűz.

Ahogy a mondás is tartja: "A vér nem válik vízzé", vagyis azok, akiknek ereiben ugyanaz a vér csörgedez, azok nem szakadhatnak el, nem tagadhatják meg a másikat önmaguk megtagadása nélkül. A mi nemzeti létünk is egy olyan szövetségen alapul, amelyet hét férfi vérének eggyé tevése, egy "vérszerződés" pecsételt meg, amely által hét törzs testvérré vált. Azonban mennyivel szentebb és tökéletesebb "vérszerződés" fűz bennünket Krisztushoz! Krisztus testét és vérét adja, hogy egy test, egy vér legyünk, teljesen testvérek legyünk, akiknek egy az élete, egy a célja - de mindenek előtt egy az Atyja.Ezen a ponton látjuk meg a második szempontot, vagyis azt, hogy Jézus önátadása az Atya akaratának beteljesítése. Egyhelyütt így szól Jézus: "A szavakat, amelyeket hozzátok intézek, nem magamtól mondom, s a tetteket is az Atya viszi végbe, aki bennem van" (Jn 14,10). És mit akar az Atya ezekkel a szavakkal, tettekkel? "Annak, aki küldött, az az akarata, hogy abból, amit nekem adott, semmit el ne veszítsek, hanem feltámasszam az utolsó napon. Mert Atyámnak az az akarata, hogy mindenki, aki látja a Fiút és hisz benne, örökké éljen, s feltámasszam az utolsó napon" (Jn 6,39-40).

Az Atya akarata tehát az élet. Amikor pedig Jézus önmagát, testét és vérét a kenyér és a bor színe alatt nekünk adja, azért teszi ezt, hogy életünk legyen. "Ha nem eszitek az emberfia testét, és nem isszátok az ő vérét, nem lesz élet bennetek. Aki eszi az én testemet és issza az én véremet, annak örök élete van, és én feltámasztom az utolsó napon". Az utolsó két jézusi mondat világossá teszi: az élet elnyeréséhez az kell, hogy lássuk a Fiút és higgyünk benne - vagy együk az ő testét és igyuk az ő vérét.Végső soron ez a kettő valójában egy - és ezt a titkot ünnepeljük Úrnapján. A kenyér és bor színében látható, a szentségben hihető, a szentáldozásban magunkhoz vehető Krisztust ünnepeljük és mutatjuk meg az egész világnak. A "mennyből alászállott, élő kenyeret", aki Isten az emberekkel való közösségének a szentsége, egyszerre anyagi és kegyelmi valósága.